Kifizettem a hatszáz forintot, táskába tettem a könyvet, majd tűnődve megnézegettem a vonaton. Arra gondolok elfacsarodott szívvel, hogy hatezret is megért volna, csak visszakapnám elrabolt lelki birodalmam egy részét. Hogy újra fiatal lehessek, nyitott, kíváncsi és boldog, internet és Netflix nélkül, egyedül álldogálnék az almaillatú, könyvpor sújtotta, régi-régi antikváriumokban, és őszintén hinném, hogy örökké élünk.
A Magyar Nemzet Lugas mellékletében jelentette meg az orgánum másik jeles, „Jó tollú magyar újságíró” díjazottja, – (lásd még; Kölcsey, Jókai, Szabó Dezső, és a többiek a „Jó tollú magyar újságíró” díjazottjáig) – Szentesi Zöldi László a fenti sorait. A nyúlfarknyi írás, – „Rekviem az antikváriumokért” c. írásának befejező gondolatait, magam is átérzem alkalmanként, amikor szüleim összegyűjtött, bontatlan könyveit szolgáló könyvszekrényét ki – kinyitogatom, és kiveszem az ott bizonyosan száz – százhúsz éve lapuló keresett könyvet. Ilyenkor először a szeretett,- immár saját könyvemnek tekintendő – lapokba belelapozok, megsimogatom, emlékezve a régmúlt időkre, majd magának az antik könyvnek az idején, és a szépségén is elidőzök egy kicsit, s csak azután keresem meg a kívánt oldalt, a keresett tartalmat. Mert a könyv örök, sokszor nem csak a tartalmáért, de az emlékért bizonyosan, mindig. Apósom, élete végéhez közeledve, – a nagy becsben tartott könyvszekrényéből, – mintegy szellemi hagyatékaként ajánlgatott egy könyvsorozatot, kiválasztásra. Nem akartuk tudomásul venni a gesztust, mert kimondva – kimondatlanul tudtuk feleségemmel együtt, hogy ez sokkal többről szól. Nem akartuk megbontani az egész életén büszkeséggel és bölcsességgel mutogatott egységes könyvtárát, amelynek polcairól gyakran vett le egy – egy könyvet, s felolvasott belőlük egy részt, miután lányainak bizonyítani akarta a memoriter fontosságát, hasznosságát.
(Ráeszméltünk arra, hogy amit irodalom órán megtanultunk, azt nem csak ott lehet alkalmazni, „szabadságot nyújtanak”, tovább gondolkodásra ösztönöznek, stb… Tani-tani Online)
A nagy műveltségű iskolaigazgató emléke maradandóan bevésődött az emlékezetbe, a könyvek, az olvasás, az írás iránti szeretet megalapozását természetesen jóval előbb kezdte gyerekeinél. Tudta, hogy majd átörökítik ezt a dédunokákra is. A megkapott könyvsorozat „gondját” is idővel nekik kell majd viselniük…, a „házi antikvárium” a legnagyobb kincs. A művészeti író, feleségem a Hidegkúti Hírek egykori újságírója is „kinevelte” a lap mostani főszerkesztőjét.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.
