A magyarországi németek kitelepítésére emlékeztünk tegnap, január 19-én délután a Helter híd mellett, a Búcsú Emlékparkban, ahol a 2021. június 3-án felállított tábla jelzi magyar és német nyelven azt, hogy 1945 decembere és 1946 májusa között ismeretlen létszámú hidegkúti lakost vittek el a szovjetek kényszermunkára, majd 1321 német ajkú lakost telepítettek ki Németországba. A megemlékezésen Kretz Éva, a II. kerületi Német Önkormányzat elnöke arra világított rá, hogy nézzünk körül a világban és tájékozódjunk, mert mintha ugyanazokat készülnének elkövetni, mint amit közel nyolcvan éve tettek. Küller András, a Német Ház Alapítvány nevében a megosztottság elkerülését és a felebaráti szeretetet sürgette, miközben Wass Albert Üzenet haza című verséből idézte az ide kívánkozó sorokat: „Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk, és leszünk Egy Cél és Egy Akarat”. Őrsi Gergely polgármester a kollektív megbélyegzés és a felejtés veszélyességét emelte ki beszédében.
Ahogy ott álltunk, biztos sokunkban felidéződött a 2021-es tábla felavatása, amikor is dr. Czaga Viktória helytörténész, a Pesthidegkúti Helytörténeti Kör egykori elnöke mondott történelmi visszaemlékezést, illetve ifjabb Helter Ferenc elevenítette fel édesapja emlékeit, valamint más hidegkúti leszármazottak olvastak fel korabeli, kitelepítés alóli mentesítési kérelmeket. Sajnos Czaga Viktória helytörténész most másfél éve, hogy elhunyt, nem lehet itt fizikai valóságában közöttünk. Kutatásai, történészi írásai a németek történetével, kitelepítésével kapcsolatban az utókornak tájékozódásul szolgálnak. Ilyenkor érezzük igazán, hogy egy-egy település, városrész életében szükség van azon „írástudókra” és krónikásokra, akik kinyomozzák egy-egy közösség múltját, valamint azokra az írókra, újságírókra, akik „rögzítik” az ott élő lakosság jelenét. Hiszen csak terjedelmesebb írásokkal lehet értékeinket átadni a jövőnek. Hogy a jövő generációja is tisztában legyen avval, honnan jött és hova tart. Ezt pedig nem lehetséges helyettesíteni rövid, a közösségi médiában írt kommentekkel, posztokkal, amelyeket a káosz pár hét vagy hónap után „elnyel”. Így érthetjük meg azt is, hogy mennyire szükség van a hosszú írásoknak helyet adó portálokra, (majd azok anyagaiból szerkesztett kiadványokra), illetve természetesen az olvasni vágyó emberekre is, mert a készen tálalt képi kommunikáció és a másiknak odavágott egy-egy mondat, nem tanít meg gondolkodni, de érezni sem egymás irányában, pláne nem önismereti jelleggel. Ezt kellene felismernie minden helyi politikusnak, mert öt, tíz, tizenöt év múlva mi fogja őrizni egy-egy közösség lelki-szellemi életét, ha nem ezek a hosszabb írások, illetve az azokat tartalmazó helyi média?
Nekünk hidegkútiaknak még van arra lehetőségünk, hogy a Széchenyi Könyvtárban föllapozzuk a Hidegkúti Hírek 2007-ig kiadott egyes számaiban megjelenő mély írásokat anyagokat, vagy hogy elolvassuk a Pesthidegkúti Helytörténeti Kör kiadványait, hogy a digitális térben rákattintsunk a Hidegkúti Históriák -ra, de még arra is, hogy megszerezzük az „András a szolgalegény és az ifjú Klebelsberg gróf” c. két kötetes munkát. Az idő viszont telik, s a jelenben is kell munkálkodnunk.
A magunk részéről, szerkesztőségünk nevében örülünk, ha napjainkban az itteni eseményeinkről beszámolhatunk, várjuk az ilyen írások küldését is. Megtisztelő számunkra, hogy a Hidegkúti Históriákból, – kis kutatással, – a múltból átemelhetjük Czaga Viktória kitelepítésről szóló írását is, az alábbiakban, még a nehéz időkben is:
*
Dr. Czaga Viktória
1946 — Kitelepítés Pesthidegkútról
1946 áprilisában számos pesthidegkút-ófalui lakos fogott tollat, papirost és írt kérvényt a Pesthidegkúti Kitelepítési Bizottságnak. Számos levél kezdődött úgy, hogy „Alulírott azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a Tekintetes Bizottsághoz, hogy engem a kitelepülési kötelezettségem alól felmenteni szíveskedjen”. Ilyen és ehhez hasonló bevezető mondatok után sorakoztak az indokok, a levélírók kétségbeesésének és kiszolgáltatottságának máig ható bizonyítékai.
A 18. századi telepesek 20. századi leszármazottai számára ugyanis az eltelt két évszázad alatt a falu otthonná, az ország hazává nemesedett: „eddig is a magyar föld munkása voltam” — „foglalkozásom földműves. Magyar iskolát végeztem.” — „mint becsületes munkások rendesen dolgoztunk a magyar hazában.”
Most ebből a hazából űzik el őket, arra hivatkozva, hogy az 1941-es népszámlálási ív ’Anyanyelv’ rovatában németnek vallották magukat. Nem gondolták, nem tudták, hogy öt év múlva, 1946-ban a német anyanyelv-magyar haza feloldhatatlan konfliktusával szembesülnek: „anyám német anyanyelvű, és ezért mondtam magamat német anyanyelvűnek” — „német anyanyelvűnek vallottuk magunkat… ugyanis nem tudtuk, hogy az anyanyelv nem az édes anya, hanem a haza nyelvét jelenti” — „egyedül a német anyanyelv bevallása a bűnünk.”
A kitelepítési előkészületek azzal kezdődtek, hogy már januárban felfüggesztették a község autonómiáját. Összeállították a kitelepítendők névsorát, azaz összeírták a „Pesthidegkút nagyközség területén lakó némethangzású-nevű személyeket”: név, lakcím, foglalkozás, családtagok száma neve stb. Az érintetteket írásban értesítették mikor vehetik át a kitelepítési számot tartalmazó cédulájukat a községházán. A tizenhat ívből álló listát pedig megküldték a fővárosi I. számú Kitelepítő Bizottság Politikai Rendőri Osztályának. Végül, a kitelepülésre kötelezettek minden ingó és ingatlan vagyonát zár alá vették.
Rövid egy hónap, az április, maradt a reménykedőknek, a maradni akaróknak, hogy mentesítést kérjenek maguknak, családtagjaiknak.
Talán nem meglepő, miszerint a tollat ragadók többsége egyedül maradt feleség, édesanya, illetve idős férfi, asszony: „agg koromra való tekintettel…” — „öreg napjainkra senkink nincs, akinek támogatására számíthatunk. Támasz nélkül telepítenek ki bennünket.” S, a kétségbeesés, kiszolgáltatottság megrázó sora egy idős asszony tollából: „Alulírott oly öreg és beteges vagyok, hogy még szállítás közben meghalnék.” A legtömörebben azonban egy idős férfi fogalmazott, kérve, a listáról: „elhalt feleségemet törölni szíveskedjék.”
A mentesítés megadását alátámasztó indokok között szerepelnek az első világháborúban szerzett érdemek: „Férjem, mint magyar katona 1917-ben a harctéren a hazáért hősi halált halt.” — „Férjem az első világháborúban, mint törzsőrmester szerelt le és lett a falu egyik legismertebb polgára.” — „a múlt világháborúban öt és fél évig hadifogságban voltam Oroszországban, egy ottani hadiüzemben dolgoztam.” — éppúgy, mint a 2. világháborús érintettség, a hadifogság, elhurcolás malenkij robotra: „fiam, Ferenc 1945-ben, mint civil került orosz fogságba, vejem, mint magyar katona szintén orosz fogságba esett.” — „Férjem jelenleg is hadifogoly.” — „Fiam 1943-ban Oroszországban eltűnt, mint magyar katona.”
A mentesítésekről azonban a fővárosban működő I. sz. Áttelepítési Kormánybiztos Mentesítő Bizottsága döntött, s itt nem érzelmi, hanem nagyon is racionális, gazdasági szempontok számítottak. Az akkor már a főváros peremközségének számító község lakosa csak az újjáépítésre hivatkozva kapott felmentést, amennyiben megfelelő szakképzettséggel rendelkezett. Mindössze 266 személy – ácsmester, kőfaragó, kovács, bádogos, villanyszerelő, kőműves, szabó, cukrász, pék, géplakatos, postás, mázoló, asztalos, lakatos, esztergályos – mentesült ily módon a kitelepítés alól. A többség azonban nem. Pesthidegkút-Ófalu 1489, magát az 1941-es népszámláláskor német anyanyelvűnek valló lakosából két fázisban 1320 személyt telepítettek ki. Május 7-dikén 1085, május 9-dikén 235 főt. Akkor, amikor a háborús évek okozta nyomorúságot már kezdte kiheverni a község; akkor, amikor a tavaszi mezőgazdasági munkák végére értek; akkor, amikor éppen hírt kaptak a fogságba hurcolt apákról, fiúkról.
Egy hivatalos jelentés szerint a kitelepítés „minden különösebb zavarok nélkül folyt le”.
A 2. világháború hősi halottai, a malenkij robotra hurcoltak, valamint a kitelepítettek százai, a község lakosságának – németnek, magyarnak egyaránt – mind a mai napig ki nem hevert veszteséget jelentenek, s hosszú évekre vetette vissza Pesthidegkút fejlődését.
A képek egy részét Bársony Béla készítette.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.