Tordai Bence közelmúltban az ATV – VOKS 2022 műsorában szerepelt. Írásom elsősorban a műsorban elhangzottak és láthatóak értelmezésére szolgálhat a bizonytalankodó választópolgárok számára, segítségére, ahogy Harsányi Péternek, a műsorban szereplő másik résztvevőnek a „kiegészítései” is.
1. rész
2. rész
A performansz térfoglalása
Miszerint ugyan nem lehet minden megnyilatkozást performansznak tekinteni, de a politikától a gazdaságon és különféle társadalmi folyamatokon át (nem megfeledkezve az előadóművészetekről) tulajdonképpen minden vizsgálható performanszként (is). /motto/
A motto sorait „A performansz mint térfoglalás” c. tanulmány felvezetőjeként a
Jelenkor online irodalmi és művészeti folyóiratban olvashatjuk /
2014, 57. évfolyam, 6. szám/ P. Müller Péter tollából.
Elöljáróban, rögtön itt a legelején megjegyzem, hogy a performansz kifejezés nem más, mint „egy művészi megnyilatkozás műfaji megjelölése”, és semmilyen értelemben nem valamiféle minősítés. A performatív szó jelentésére azt találjuk az idegen szavak alatt; a kimondással egy időben a cselekvést is végrehajtó embert jelenti.
Kíváncsian kerestem, – tudományos alapon – hogy mi is bővebben, pontosan a performansz értelmezése, mivel most a politikai/választási kampány kezdetén vagyunk, és a jelenség igen gyakran „használatos”. Egyre jobban fokozódik ez a megjelenési forma a politikai élet mindennapjaiban, miközben ezen „előadói-művészeti lehetőség” régebben sem volt számomra igen kedvelt, a színházi területen kívül sem. Tehát érdeklődésem középpontjába került a fogalom értelmezése, azok után, hogy szűkebb pátriánk,
a 4. sz. választókerületben ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltként induló Tordai Bence kampány tevékenységét igazán nem is kerülhetem el, hiszen nap, mint nap megkínálja ebben a műfajban – eggyel/mással -, többek között a hidegkúti polgárokat is.
Természetesen nem voltunk eddig sem híján az ellenzéki oldal folyamatos kampánymunkájának a hétköznapokban, a balliberális médiában, az országgyűlési tudósításokról szóló képekben, de mára a mennyiségük és erősségük több, mint zavaró. Pedig még csak a kampány időszak elején vagyunk. Szóval Tordai Bence és a performansz kérdése, illetve mint térfoglalás vizsgálata különösen izgalmassá kezd válni mostanában szomszédaink köreiben is. De nézzük, hogy mit is ír P. Müller Péter tanulmányában a performansz térfoglalásáról?
Kiindulópontom az, hogy a performansz mindig térfoglalás. Nem pusztán egy, a színre lépő (performer) megmutatkozásaként, megnyilvánulásaként, kezdeményezéseként leírható esemény, illetve folyamat, hanem minden esetben a (szín)tér meghódítása, elfoglalása, újrastrukturálása, belakása, megvédése (másoktól), elvalótlanítása (fikcionalizálása) – és még sok minden más – is.” E felütést teljes mértékben elfogadva olvastam tovább a tanulmányt; „Ez a megközelítés felértékeli a mikroelemzést a nagy elbeszélésekhez képest, és középpontba állítja a tudományközi szemlélet- és megközelítésmódot, illetve metodológiát.
Folytatásként a mikroelemzéshez szükséges alapfogalmakat és metodológiát tisztázza, amellyel nem kívánom untatni az olvasót. Abból csak néhány gondolatot idézek. Így többek között;
A teátrális cselekvések, performatív aktusok kitüntetett szerepet játszanak ezekben a téralkotási folyamatokban…” Később az aktusok fogalmát pontosítja is, az úgynevezett határátlépési módozatok leírásakor; „Elfoglalni, behatolni, határokat átlépni. Noha a kifejezések katonaiaknak tűnnek, a mindennapi élet performatív aktusaiban a diplomatikus köntösbe burkolt cselekvésektől a direkt agresszióig ugyanilyen folyamatok, játékok zajlanak.
Partizán, telepes és menekült
Három kiemelt típusról ír a határátlépés kapcsán, ezek a partizán, a telepes és a menekült.
A partizán ….. bár »civilnek néz ki, mégis harcosként cselekszik«. Fő jellemzői a politikai elkötelezettség, a hivatalos intézményi (»reguláris«) kereteken kívüli lét és a mozgékonyság… a telepes egyébként jövevény, aki egy idő után úgy tesz, mintha bennszülött volna. Valódi ellenségének az adott (földrajzi vagy szimbolikus) terület őslakosát, »eredeti« (őnála korábbi) belakóját tekinti. A telepesnek ez a területhez való viszonya analóg azzal a magatartással, amelyik intoleráns az övétől eltérő térkezelés, esztétika, performativitás iránt. A telepes tehát ragaszkodik a határhoz (amelyet ő jelölt ki), és annak fenntartásában érdekelt.
Ahogy az őslakosról, úgy a menekült típusról szóló definíciós sorokat sem tartom szükségesnek idézni, de ugyanakkor én is kiemelem a következőt;
Az itt használt tipológiát továbbvíve: a telepes (területet el- és lefoglaló) helyzetére a legnagyobb fenyegetést a partizán és a menekült megjelenése és tevékenysége jelenti. Hiszen azok bírálják a meglévő fennhatóságokat, megkérdőjelezik a meglévő határokat.
Immár a tipológián túl, egyre erősebb analógiát von az eddigi színházi performansz világ és a politikai élet egyes eseményeinek megjelenése közé. Úgy érzem, végre helyben vagyunk. Például;
A politikai célú tüntetések, ………. A demonstráció egyúttal térfoglalás is, de nemcsak fizikai értelemben, hanem mentális terek elfoglalásának értelmében is. Hiszen az ilyen performatív események célja minden esetben az, hogy ne csupán a már eleve összetartozó (hasonló nézeteket valló) résztvevők, hanem a »kívülállók« valamekkora köre is az esemény befolyása, a demonstrált nézetek hatása alá kerüljön……. ily módon úgy válnak egy társadalmi performansz nézőivé, hogy nem is tudják, ez fog velük történni. Ez a helyzet nyilvánvalóan egészen más, mint amikor színházi előadásra vagy valamilyen eseményre megy el valaki, azzal a célkitűzéssel, hogy ott néző legyen. Ennek az akaratlan nézői mivoltnak egy kevésbé spontán esete az az Augusto Boal nevéhez köthető » láthatatlan színház «, amelyet a fentiekben említettem”……….„Gyakran már önmagában a helyszínválasztás provokációval, a hagyományos színházi keretek felrúgásával, a nézői elvárások megtagadásával vagy negligálásával ért fel…
Ennek dokumentálására még „helyszínlistát” is közöl. Igen nagy mélységben taglalja, részletesen elemzi az utcaszínházi performansz jellemzőit, amelynek során végre „tudományos magyarázatot” kapok arra, hogy a parlament nem tévesztendő össze az utcával, és a politika megjelenése a médiában sem lehet színház. A témánál maradva, én még mélyebben is kíváncsi lennék arra, hogy mit írna az országgyűlés padsoraiban meghonosodott performansz jelenetekről? Mert például már az utcaszínház vonatkozásában is ezt körvonalazza a szerző;
A nézők valójában nem-nézők. Szabályok tehát nem léteznek, az utcán az előadás megtörténik. Megszakítja a hétköznapok forgatókönyvét, mondhatni meglovagolja azt, helyet követel magának a térben, és a saját törvényeit állítja fel.
Mit írna a parlamenti performanszról, ahol nem „sima” nézők vagyunk, hanem közvetve és közvetlenül érdekeltek, az általunk odaküldött, rájuk szavazott és fizetett képviselőinknek sorsunkról szóló felelős vitáinak és döntéseiknek alanyai?
Végső konklúzióként ezekkel a sorokkal zárja P. Müller Péter tanulmányát, amelyek egyaránt színházról és politikáról szólnak, bizonyítva, hogy jó nyomon járunk, amikor kizárnánk a politikából a performanszot.
A jelenség ennél sokkal összetettebb. A fenti példák egy része azt illusztrálta, hogy a színházból a színházon kívülre hatolnak teátrális térfoglalások, amelyek felforgatják az ideiglenesen megszállt tereket.
A fentiekből néhány kulcsszó használata megdöbbentett, így többek között elsőként „(szín)tér elvalótlanítása (fikcionalizálása)”. Próbáltam megfejteni a magyar nyelvtől igen csak idegen szó jelentését, végül is abban maradtam, hogy valami olyant akart kifejezni a szerző, miszerint a performansz megnyilvánulás, nem más mint a valóságot kiüresítő tevékenység, vagy a valóságot a fikciók világába áthelyező cselekvés. Én azt mondanám a hétköznapi életben minderre, hogy ilyenkor nem mondanak igazat. Másodikként e „megközelítés felértékeli a mikroelemzést” szúrt szemet, s ez magyarázatot ad arra, hogy ezt a „metodológiát” akár akarom, akár nem, de kényszerből el kell viselnem ilyenkor. Bizony ezért nem kedvelem a színházban és azon kívül pedig még inkább, ha ez a parlamentben, avagy a médiában folyik, amikor is „a direkt agresszióig ugyanilyen folyamatok, játékok zajlanak.” Nem kevésbé;
A partizán ….. »bár civilnek néz ki, mégis harcosként cselekszik«.
„ismeretterjesztés” sorai sem nyerték meg tetszésemet, azt gondolom teljes joggal, és hogy mások is így vannak ezzel.
Intoleráns az övétől eltérő térkezelés, esztétika, performativitás iránt…..s a telepes tehát ragaszkodik a határhoz (amelyet ő jelölt ki), és annak fenntartásában érdekelt
olvasatánál már mindent megértettem……
A legnagyobb fenyegetést a partizán és a menekült megjelenése és tevékenysége jelenti.
Már csak hab volt a tortán.
Mi, pesthidegkútiak meg tegyük az egészhez hozzá, és tegyünk azért, hogy ne kerüljön be az áprilisi választások során a következő parlamenti ciklusba sem partizán, sem telepes típusú performansz!
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.