Az értelmiségi lét feladata

Az értelmiségi lét alapvetően a szolgálatról, nem a stiláris önmegvalósításról szól; e kettős és igen hosszú címmel jelent meg Szentesi Zöldi László írása a Magyar Nemzet április 5-ei számában. Ez többek között azért is érdekes, mert április végén Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tett látogatása során beszédében szintén e gondolatkört fejtette ki, kicsit más aspektusból, így Szentesi Zöldi László gondolatai azóta bennem új megvilágításba is kerültek. Ezért döntöttem úgy, hogy most cikkét újra előveszem, s szemlézem.

A címben aposztrofált társadalmi réteg mellett, természetesen ajánlom mindenkinek sorait egy kis további elmélkedésre. Annak is, aki úgy érzi, hogy inkább két kezével keresi kenyerét. Merthogy ezúttal megsejtésre, helyére kerülhet mindannyiunkban az, hogy az igazi értelmiségi lét nem is annyira irigyelt élet, hiszen önmegvalósítási korunkban ki akar másokat szolgálni? S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a „piac” sem honorálja általában magas fizetéssel a hosszú ideig befektetett „tanulási” munkát. Sajnos már régóta tudja, s gyakorolja ezt az emberiség… Ezért van ilyen kevés választott lét körülöttünk, amelyet Szentesi ebben az az esszéjében egy kissé megidéz. Megidéz, mert e témakörben igen csak hosszan támaszkodik a nagyokra, a vitathatatlanul így élt Németh Lászlóra, még inkább Hamvas Bélára. S hozzá is teszem, nem is tehet nagyon mást, hiszen a pozitív példaképek felmutatása teremti meg azt a keresztény alapokon nyugvó világot, amelyről a pápa is beszélt a fiataloknak; Küzdjenek, s Isten szolgálatában bontakoztassák ki képességeiket!

Szentesi Zöldi László a következő felütéssel kezdi sorait, amivel maradéktalanul egyet lehet érteni.

Én nagyjából azt gondolom az értelmiségiről, amit Németh László többször is leírt a két világháború között: vagyoni helyzetében önálló és valamilyen módon kiveszi a részét a közfeladatokból. Ez utóbbi kettős jellemzés azért rendkívül találó, mert a szabadság és a felelősség egyidejűségéről szól. Szabad az, aki megengedheti magának a döntés luxusát, hiszen anyagilag nem szorul másokra, nem kell rettegnie, hogy elbocsátják a munkahelyéről, úgy hozhat döntéseket, hogy nem érez a sorsában külső kényszerítést. Ugyanakkor nem egyéni fellépő, a csapatszellem is fontos számára. Németh László röviden arról is beszél, hogy az értelmiségi ember legalább a helyi választásokon, a saját közösségében megmutatja magát, igyekszik segíteni azokat, akik nincsenek döntési helyzetben.

Igen közeleg, itt van egy év múlva a helyi önkormányzati és Európa parlamenti választás, és én meg úgy gondolom, hogy nem „legalább”, – amely ez esetben, e szövegkörnyezetben azt jelenti, hogy „csak akkor, abban az időben” –, hanem mindig, már most is. A mondat második fele pedig a cél szerinti lényeg, mely szerint az értelmiségi attól értelmiségi, hogy „igyekszik segíteni azokat, akik nincsenek döntési helyzetben.”

Erről a felelősségről, – és nem utolsó sorban az értelmiségi lét nem annyira irigyelt voltáról, – s szabadságról beszél Németh László, mert nem könnyű megteremteni, kivívni a szabadságunkat. Valóban e kettősség egyidejűsége mellett tud, de egyúttal kötelessége is segítenie, felvilágosítania a helyes döntésről az olyanokat, akik nem lennének annak és akkor birtokában. Értelmiségi lét és értelmes döntés szinte párban járó szavak, melyek esetében az egymásra utaltság érzése is egyértelműen jól érzékelhető. Az értelmiségi létet élő értelmiségnek feladata rávezetni a többieket a jó döntés mechanizmusának miben létére, jó, illetve egyáltalán „döntési helyzetbe” hozni azokat, akik ezekkel nem rendelkeznek. Rossz döntéssel, – mint ahogyan 2019-ben, és 2022-ben itt Budapesten, – mindenki nagyon rosszuljár.

Sorait így folytatja tovább;

A XX. század elején szellemi pályára lépni teljességgel más elhatározást jelentett, mint manapság. Aztán a társadalmi osztályok felszívódtak, ma ugyanúgy beszél, öltözködik, viselkedik mindenki, a jelleg és az egyéniség eltűnt, mindennapjainkra pedig rátelepedtek az egyenlősítő ideológiák,………….. felhígulás legkézzelfoghatóbb jele, hogy a tudatlanság már nem kizáró ok ebben a létformában. Mindig, minden társadalomban elhangzott a panasz, hogy dúl az ostobaság,……….. A modern értelmiségi egyet azonban nem tud: azt mondani, hogy ehhez nem értek.

 De álljon itt közvetlenül a Hamvas Bélától idézett mondatok egy része is, mintegy megszívlelendő „felhomályosító” mondatokként;

A primitív ember tele van rémmel, szörnyeteggel, megfoghatatlan aggodalmakkal,………. A primitív ember a kollektív tudattalan sötétségben az evestrumok bűvöletében él. S a tömeg materializmusának jelentősége teljes reménytelenségben itt bontakozik ki.

Az emelkedett Hamvas gondolatokra pedig Szentesi Zöldi Lászlónak konklúziója és egyúttal magyarázata ekképpen szól:

Felfigyelünk-e arra, hogy irodalom és filozófia csókolózik ebben a pár sorban, vagy unottan legyintünk, hiszen alapvetően semmi izgalmasat nem találunk itt, sem stílust, sem tartalmat. Pedig a kulcsszó máris itt van előttünk: egyéniség. Művészet, tudomány, értelmiségi lét nincsen, nem lehet nélküle… Ha nem más emberek életét célozzuk meg tudásunk morzsáival, ha nem a szépséget, a jót, a reményt hordozzuk és hirdetjük katedrán, … A keresztény Európában még tudták ezt, ismerték a szolgálat és a tudás fokozatait, és amikor az alkotó beteljesült a maga művészetében, tudományában, végre a lényegre tudott összpontosítani… létünk pedig bármi más volna, mint homok a viharban.

Borítókép: buszmegálló Dabason híres emberek idézeteivel