Mint ahogyan azt már „A Hunyadi c. filmsorozat alkotójának, Bán Mórnak a vendégei voltunk” című cikkünkben beharangoztuk, most a múzeumpedagógia élményszerűségét fogjuk olvasóink elé tárni, 2 részben Kustánné Hegyi Füstös Ilona előadásának prezentálásával, amely a Mindenki Akadémiájában hangzott el.
A sorozat szokásos felvezetőjében az előadó már rögtön az elején bemutatkozásával igen szuggesztíven hat az érdeklődőre. S ezt nem csak azzal éri el, amit mond, – (hiszek a szeretet erejében, a jót, s jól elvében) – avagy a képi anyaggal történő indíttatással, – (a szentendrei skanzen kis templomához való ezer szállal való kötődésével), – hanem azzal, ahogyan feltétlen hitelességét sugallja, avagy a gyerekkorától kezdve a mai napig egész életét átszövő szeretetét közvetíteni tudja. Egyértelműen láttatja, hogy a szülői indíttatás, példák sora meghatározó volt számára; „…a népi kultúra szeretetét, a néphagyományok tiszteletét a szüleitől tanulta” – mondja el a narrátor. Közvetlenül ezt az előadó ekképpen vallja meg; három testvérrel együtt, falusi gyerekként, a lelkészi- tanítói családban, „lubickoltam a szeretetükben” – igen csak közvetlen hangvételben.
Megtudhattuk azt is, hogy az előadó magyar-népművelő tanári szakot végzett, de azt is, hogy az iskolai oktatás sosem vonzotta, ezért végzés után rögtön, a skanzen meghirdetett tárlatvezetői állására jelentkezett, ahol immár 36 éve, azóta is dolgozik. (Ezzel a tudatossággal, s az egy munkahellyel, csak tovább növelik az előadó hozzáértéséről sugárzott képet a film készítői.) Férjét is ott ismerte meg, aki ott dolgozott, két fiúkat is úgy nevelték, hogy „szeressék a munkájukat,…. megtalálják azt az örömforrást az életükben, ami nekik fontos”. A közel 25 perces műsornak felvezető 4 perces része, annak minden pillanata nem öncélú magamutogatás, hanem a későbbi szakmai rész alapos és sajátos megalapozása. Korunkban a „szeretni és szeretve lenni” egyáltalán nem divatos hangsúlyozása itt a munka világában is, – illetve azon belül a pedagógus, a múzeumpedagógus és a vele kapcsolatba kerülő múzeumlátogató kölcsönös viszonylatában, – kitüntetően figyelemfelhívó. Hivatásának szeretete csak tovább erősít meg bennünket abban, hogy aki ennyire szereti a munkáját, annak arról mindent tudnia is kell,…..és ráadásul az előadó mindent, amit mond, azt valóban előtte tanulmányozta. Összegzésképpen, az alapos megalapozottság egyáltalán nem valami redundancia a részemről, hanem annak hangsúlyozása, hogy az előadás egyetlen percében sincs üresjárat, sőt annyira tömény a közölt ismeretanyag, hogy már az átlag néző részéről annak feldolgozása is szinte reménytelen. Az elemző, – az előadás előre haladtával, – egyre jobban arról győződik meg, hogy ez gyakorló szakembereknek továbbképzésére szolgáló oktatási anyag, amelynek elsajátításához, majd többször azt meg kell nézni, akár „kijegyzetelésre” is. Annyi jól felhasználható módszert, módszertant ismertet kimondva vagy kimondatlanul a más területről érkező múzeumpedagógusoknak, hogy óhatatlanul is feltűnik a népművelői szakon szerzett speciális tudás szükségessége, a csak ezen a szakon megszerezhető ismeretek fontossága. Ezt azért kell elmondani, mert egy technikai/műszaki múzeumban mérnöki „alapképzettséggel”, avagy egy művészeti múzeumban művészettörténészi, avagy éppen egy skanzenben néprajzos/irodalom/történész tudás birtokában lehet az igazi és hatékony a múzeumpedagógusi munka.
Immár rátérve az előadás középső részére, – a kimondott szakmai ismertető részekre, – el kell mondani, hogy „lenyűgöző” az a szakmai profizmus, ahogyan fel van építve az egész film, illetve az előadás. Ahogyan azt már említettük; a módszertani módszerek gazdagságát, illetve azok ismertetési dramaturgiáját kiemelve,– amely önmagában is értéknövelő, – az valóban példaértékű, tanítani való. Bizonyítva azt, hogy a pedagógusi munka a művelője és a hallgató számára is egyaránt élményszerű lehet, illetve azzá kellene tenni, mint ahogy ez a címben is kiemelésre került; „élményközpontú”.
Ennek a gyakorlati megvalósítása, megvalósulása a múzeumpedagógusi munka sarkköveinek ismertetésével kezdődik, miszerint a kiindulás a szemléltetés, amelyet a valós tapasztalat megszerzése kell, hogy közvetlenül kövessen (kukorica morzsolása, és a csuhéból játék készítése), amelyből a gyermeki lélek felidézése következhet. Ez a folyamat, s ennek hatása biztosíthatja azt a gyerekek és a felnőttek esetében egyaránt, hogy a dolgokra a múzeumi foglalkozásokon mindenki részéről a ráfigyelő, koncentráló magatartás megszülethessen. A ”dramaturgia” megjelenítése a célok megismertetésével kiváló; miszerint elődeink életével való találkozással a ma embere a praktikus tudást átörökítse saját életébe. A kulcsszavak; elődeinkkel való találkozás és a praktikus tudás átörökítése, ez utóbbi nem más, mint, a hasznosuló cél meghatározása, amivel a hallgatót „érdekeltté” teszi a koncentrációra. A szakmailag átütő dramaturgiában a képi megjelentetés, és a narráció együttesen szemlélteti a játékosságot a tapasztalat megszerzésére, miközben mindezzel együtt a gyermeki lélekre történő ráhangolódás is megtörténik. Itt már látható, és az előadó ezt sejteti is, hogy a múzeumpedagógiai foglalkozásokat korosztályonkénti bontásban kell megszervezni, tartani, amikor is azt mondja, hogy az egészet azért csinálja, mert ilyenkor a gyermekekkel együtt ő is gyermek tud maradni, azaz a „szerettem annak idején gyermek lenni” vallomás tételével. Mindehhez hozzátéve a felnőttek számára kedvcsinálóként a látogatásra, hogy a múzeum, a skanzen intézménye nem valami „porosságot, elavultságot” jelent, hiszen magát az életet akarják visszavarázsolni.
Folytatás a következő részben.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.
