Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás napján este 7-kor kezdődött a Klebelsberg Kastélyban a „Veled vagyunk, Kárpátalja” című előadás, melyen az orosz-ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház színészei léptek fel.
A műsor tulajdonképpen egy vallomás volt hazaszeretetről, arról, hogy még ha fizikai határok is választják el tőlünk nemzettestvéreinket, attól az ő szívük még mindig az anyaországért dobog! Fájt nekik a 2004-es népszavazás, amikor is hazánk a baloldal vezetésével elárulta, cserben hagyta őket. Szerencsére ebben a kérdésben is 2010 után fordulat állt be. A határon túli magyarok számára ugyanis létkérdés a nemzeti identitástudat, a gyökerek megőrzése, melyek őket az anyaországhoz kapcsolják. Az előadás részét képezte a kilenc csodaszarvas legendája, melyből Bartók Béla írt kórusművet Cantata Profana címmel.
Szintén elhangzott Wass Alberttől a Patkányok honfoglalása című gondolatébresztő műve. Feltehetjük a kérdést, hogy mivé lett Trianon óta szép hazánk, vajon meg tudták-e becsülni a csehszlovákok, ukránok, románok, jugoszlávok, osztrákok a tőlünk szerzett területeket, és az ott található értékeket? Ha a szétvert, meggyalázott, pusztuló erdélyi, kárpátaljai magyar műemlékekre, esetenként kitelepített és vízzel elárasztott magyar falvakra gondolunk, akkor mindjárt tudjuk is a választ. Természetesen olyan országok is vannak, ahol a magyar javak részben vagy egészben gondos kezekbe kerültek, és ma is őrzik őket, még ha a történelmet át is írták a győztesek szája íze szerint, de legalább megbecsülték és ma is hasznosítják azt, amit 1000 év alatt a magyarság létrehozott. És apropó, hány ország is létezik még azok közül, amelyek Trianonban gazdagodtak belőlünk? Egyesek részeikre estek szét, míg olyan is akad, ahol az új államhatárok még csak most formálódnak véres háború árán.
Az előadás végén őrtüzet gyújtottunk a kastély kertjében, így nálunk is fellobbantak az eredetileg 2020-ban Kárpátaljáról indult kezdeményezés, az Összetartozásunk Tüzének lángjai. 25 országból, 386 településről, 522 tűzzel csatlakoztak idén a magyarok, kifejezvén az együvé tartozásunkat.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.