Mondjuk ki; Nagy Eszter DK-s, Gyurcsány embere – időközi választás

A Magyar Nemzet mai, szeptember 29-i számában Gór Csaba választókerületi elnök, a Fidesz – KDNP II. kerületi frakcióvezetője az időközi választás kampányáról, a baloldalhoz kötődő visszásságokról nyilatkozott.

A lapnak adott interjújában a jobboldali győzelem esélyét, a kerületrészben élőkkel való személyes találkozásban, beszélgetésben, illetve a valós problémákra adott válaszokban, és a problémák megfelelő kezelésében látja.

Pozitív visszacsatolásokat és őszinte, támogató hangulatot tapasztaltunk.

A baloldal rengeteg plakát elhelyezésével szólítja meg az embereket. Óriási anyagi erőforrás bevonásával kampányol, nagy valószínűséggel azért, mert érzik, hogy a budapestieknek is elegük van a „látványpolitizálásból.” Az információk szerint;

Őrsi Gergely, eredetileg MSZP-s polgármester névre szóló elsőbbségi leveleket küld a kerületi lakóknak, és ajándéktárgyakat is osztanak.

Óriási az ellenszél, mert a baloldal hihetetlen intenzitással kampányol, csak azt nem tudni, hogy miből.

A tisztázatlan finanszírozási háttérrel kiküldött polgármesteri levelek ügyében a helyi Fidesz kifogást jelentett be a választási bizottságnak.

Ahogyan arra már korábban utaltunk, Nagy Eszter a Budai Polgárban Őrsi Gergely jelöltjeként szerepelt, az ellenzéki logókat kicsiben találhatjuk meg, s hogy milyen párthoz is tartozik pontosan, az egyáltalán nem derül ki. Ezt a finoman szólva elhallgatást, erősebben fogalmazva megtévesztést, – ugyanakkor viszont, – egyre többen észreveszik. Gór Csaba szerint;

a DK-s jelölt viselkedése visszatetszést kelt, eddig ugyanis a helyi politikában nem volt jellemző, hogy valaki ilyen szinten pártpolitizáljon. A jelöltjük ennek ellenére a kampányban próbálja tagadni párthovatartozását, a polgármester embereként próbálja magát beállítani, holott korábbi tevékenységéből egyértelműen kiderül, hogy több mint tíz éve Gyurcsány Ferenc feltétlen híve és követője.

Valamint Gór Csaba elmondta;

Ami a baloldali kerületvezetést illeti, az elmúlt három évben gyakorlatilag nem történt semmilyen jelentős előrelépés a kerületben, kizárólag a kommunikációval, a látványpolitizálással foglalkozik a baloldal. Tevékenységük kimerül a Láng Zsolt polgármestersége alatt indított projektek folytatásában, egyetlen nagyobb kezdeményezésük a Margit-negyed, ami eddig csúfos kudarcnak tűnik.

Képek forrása: Dr. Gór Csaba / Facebook. Látható: Gór Csaba és Bálványkövi István

info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings