Most hétvégén, november 12-én 10 órakor átadták a Közösségi Ligetet a Pokorny József Sport-és Szabadidőközpont mellett. A Pesthidegkúti Gyarmati Dezső Uszoda kivitelezése és környezetének megújítása és megvalósítása címen a Belügyminisztérium 1 milliárd forinttal, Budapest Főváros Önkormányzata a Tér_Köz nevű pályázat keretében a Közösségi Liget megvalósítása címen pedig 300 millió forinttal támogatta a megvalósulást. A több mint 20 ezer négyzetméteres parkos terület valódi feltöltődésül szolgálhat, a családok, illetve minden generáció számára.
A kivitelezéskor figyeltek a játszótér biztonságossá tételére, mert a játszóeszközök alatt ütéscsillapító burkolatok segítik megakadályozni a nagyobb fizikai sérüléseket. A műfüves részen való testmozgás igazi kikapcsolódás jó program minden gyermek számára. A legkisebbek homokozhatnak, a kamaszokat várják a csocsóasztalok, ugyanakkor egy jó kis tűzrakásra is van lehetőség egy-egy baráti közösség építésére, ápolására.
A parkban a már hagyományosnak számító, jól bevált játékok; úgymint a hinták, mászókák, csúszdák mellett az kevésbé ismert és elterjedt újdonságok is helyet kaptak. Speciális hangzó eszközök, süllyesztett trambulin, markoló és vizes játék is megtalálhatók itt. A KRESZ-park és a mászófal pedig még inkább egyedivé teszi ezt a területet. De a nagyobbak sem fognak unatkozni itt; futókör, fitneszpark, pètanque- és kosárlabdapálya, strandröplabda-és focipálya, pingpongasztalok állnak rendelkezésükre.
Ugyanakkor az odalátogatónak az is feltűnik, hogy a park közepén van még egy nem „teljesen” üzemkész, nem üzembe helyezett épület is, ami akár pavilonnak is felfogható. Ebben a terület őrzőséért felelős szolgálat látja el feladatát, de az előrejelzések szerint lesz ebben közösségi klubhelyiség, büfé és kávézó, mosdók és a pelenkázó.
A liget területén a földet kicserélték, jó minőségi termőföldet hoztak az újonnani fák, cserjék telepítéséhez. Öntözőrendszer locsolja a növényeket.
A hivatalos átadón Popovics Márk és a Face Team Győr akrobatikus sport színház szerepelt, valamint Karácsony Gergely főpolgármester mondott beszédet.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.