A MŰVÉSZETI ALKOTÁS, MINT KOMMUNIKÁCIÓ ÉS ETIKAI ELEMZÉS – A NÉGY SARKALATOS ERÉNY I.
A művészeti alkotások etikai elemzését a négy sarkalatos erény, illetve a hit és mítosz általános definiálása után és alapján célszerű elvégezni. Általánosságban mondhatjuk, hogy a művészeti alkotások szereplőinek, illetve cselekedeteinek, más kontextusban cselekményének mélyebb megértéséhez segít hozzá a négy sarkalatos erény mibenlétének ismerete, s a hit és a mítosz kérdésének tisztázása. Mindezek együttesen tehetik lehetővé egy etikai elemzés, kritikai írás kimunkálását.
Okosság (bölcsesség)
Korunk azt sugallja; a jó és az okosság egymástól független két dolog. Az etika szerint jó az, ami okos. S ez a mondat, bármennyire is abszurditásnak tűnik; igaz, és manapság vagy félreértjük, vagy csak a haszonelvű etika hatókörében értelmezzük. Ez utóbbit azért, mert az okosságot hasznosnak is érezzük, és nem inkább a nemeshez, a jóhoz rendeljük hozzá.
Okos és jó egyszerre is lehet az ember, a keresztény tanítás szerint az okosság benne van a jó fogalmában. Ez morálteológiai tétel. Az igazságosságnak és bátorságnak, mint további két erénynek megnyilvánulásai soha nem mondanak ellent az okosság erényének. Például a keresztény tanításban, aki igazságtalan, az ostoba is. Az erény önmagában véve is, és minden erény szükségszerűen okos is. Az okosság is értelemszerűen okos. Nem tudunk semmi biztosat mondani az okosság rangjáról és helyéről a többi erényhez képest, de azt bizton elmondhatjuk, hogy az okosság az oka annak, hogy egyáltalán a többi erényről beszélhetünk. Hiszen az okosság által válik a jó – cselekedet szinten a jó cselekedet – azzá, ami ez által lesz igazságos, bátor, mértékletes, azaz a többi három erény. Ennek következtében kijelenthető, hogy a négy sarkalatos erény értelmi, illetve időbeli-logikai sorrend szerint követik egymást. Ebben az esetben viszont az okosság a feltétele a jónak, az okosság foglalja magában a jót. Ahogy ezt például Kant és más filozófus is mondja. Ez viszont már filozófiai és nem morálteológiai tétel.
Bár az okosság és a tudás kapcsolata nyilvánvaló, azon felül a dönteni tudás képessége is, mégis az okosság változtatja a természetből fakadó jó „hajlamot” valódi erénnyé, azaz „tökéletes képességgé”. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy az okosság az elmélet és a gyakorlat határán mintegy „dekóderként” működik (a gyakorlatból merített) elvont absztrakció és a konkrét szituáció közt. Az okosság, mint mérték csak ezek után informálja a többi erényt.
Az okosság elsősége azt jelenti, hogy a jó megvalósítása feltételezi a valóság ismeretét. Tehát csak az tud jót tenni, aki tisztában van a valósággal. Ahhoz, hogy egy ember okosan döntsön két dolog elengedhetetlen; az egyik a gyakorlati értelem – mely a lelkiismeret hangjában manifesztálódik-, a másik a körülmények megismerése. A lelkiismeret tolmácsolja számunkra, hogy szeretnünk kell a Jót, valamint meg is kell valósítanunk azt konkrét szituációkban, a valóság mindennapjaiban. Az okosság, mint a lelkiismeret szócsöve kettős funkciójú: megismeri a valóságot (mérlegel), és dönt, vagyis utasítja az akaratot, hogy helyesen cselekedjen.
A helyes megismerés okos döntéssé való átalakításánál számtalan hiba csúszhat a gyakorlati helyzetekben. Ezek közül a leggyakoribb, amikor ítéleteink nem kellőképpen megalapozottak és elkapkodjuk a valóság pontos feltérképezését. A meggondolatlanság gyakran önbecsapással párosul, vagyis nincs bátorságunk a helyes diagnózis felállításához. További példaként a határozatlanságot kell kiemelnünk, mely az okos döntés alattomos megakadályozója. Itt a mérlegelés megtörténik, de terméketlenül elveszik a végtelen semmibe, hisz a döntés elmarad.
Az okosság két elengedhetetlen velejárója: a tárgyilagos megfigyelés és a türelmes megtapasztalás, mely egy „újfajta” beállítódást, alapmagatartást és egyben életmódot eredményez. Ilyenkor a cselekvő nemcsak aktív részese a mindennapok helyzeteinek, hanem passzív nyugodt szemlélője is. Vagyis egyrészt önmaga és mások érzelmeinek elszenvedője-élvezője, illetve racionalizálója (tudatosítója).
Ehhez a megfigyelő nézőponthoz a memória, a docilitas és a solertia elengedhetetlen. A memória, nem más, mint a „valósághű” emlékezet, mely mindinkább törekszik a torzítás mentességre. A múltbeli esemény hű felidézése nemcsak őrzi és rekonstruálja a valóságot, illetve a történés igazságát, hanem az idő változásának kiiktatásával az Örök jelenbe átemeli, teret adva a tökéletes objektivációnak. Az emlékezet meghamisítása az erkölcstelen cselekedet melegágya, így az okosság csorbulásához vezet. Ez a leggyakoribb esetekben szinte észrevétlenül történik, mégpedig amikor a részrehajló, igazságtalan érdekcsúsztatásokban, hangsúlyeltolódásokban, átszínezésekben ferdíti el a valóságot. A docilitas, a taníthatóság kritériuma, mely alapján az egyén kilép egójának körkörösen zárt rendszeréből, saját érdekeit háttérbe szorítja, s hagyja, hogy tanítsák, vagyis bevezessék a tapasztalatokon nyugvó szellemvilág széles horizontjába, mely a megismerésnek nyitja ki a kaput. A valóság megismerésére, alázatosságra és szerénységre van szükség, mely során a (külső) ÉN helyett a (belső) SZEMÉLY aktivizálódik, erősítve az érzelmek spektrumának horizontális és vertikális kitágítását. Ez az empatikus, etikus személy kialakulásának leghangsúlyosabb feltétele! A solertia, a rugalmasság lehetővé teszi, hogy mindenféle dogmatizmussal percről percre leszámoljunk. Figyelmeztet, hogy ne bénuljon meg gondolkodásunk és érzelmi állapotunk semmiféle merevségben, s tudjunk reflexszerűen reagálni, nyitott szemmel tárgyilagosan a jó mellett dönteni, váratlan, konkrét helyzetekben.
Az okossághoz szorosan kötődik a providentia, az előrelátás képessége; vagyis biztos érzékkel megállapítsuk, hogy valamely cselekedet valóban a cél megvalósulásához vezető út lesz-e. Ez ad erőt a döntéshez, mely biztosítja a reményt a jövőbeli esemény pozitív megvalósulásához.
Az első sarkalatos erény összességében természeténél fogva nemcsak az erkölcsi nagykorúságot, hanem az erkölcsi szabadságot is magában foglalja. Hiszen minden átgondolt döntés szellemileg-lelkileg érett jellemre vall, akinek bár szabad választása van, mégis tudja, hogy a felelősség őt illeti.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.