A gyerekkori és ifjúkori évek és hatások „acélossá” tették Klebelsberg Kunót a felnőttkorra, Klebelsbergné memoárjában ((Az idézetek Dr. Máriaföldy Márton (szerk.)): Életutunk. Gróf Klebelsberg Kunóné visszaemlékezései. Szeged, KDNP Szeged városi szervezete. Felelős kiadó: Dr. Ladányi Jánosné, 1992.) meleg szeretettel járja körbe az együtt töltött éveket, férje természetét, ahogy megfogalmazásában írja; „Lénye, modora egyenletesen derűs volt, megértő és elnéző. Mindig barátságos, udvarias”. Majd szinte felsorolásszerűen folytatja azzal, ami hiányzott belőle: a kicsinyesség, a rosszkedv, az unalom, a pesszimizmus, a hipochondria, az indulatosság, a harag, de zárkózott és tartózkodó, barátot nem kereső, harmonikus életet élő, mindig elérhető célokat és terveket szövő ember volt. Aki tudja, hogy csak kemény munkával lehet azokat megvalósítani, mert nem akart sohasem csalódni.
„Per ardua ad astra!” – közösen választott és a hétköznapokban gyakran használt jelszavuk, amely szabad fordításban, valami olyasmit jelentett számukra, hogy „meredek úton a csillagokig!”. Csak így lehet eljutni az eredményhez, a sikerhez csak a küzdelmes út vezet. Mennyire más életfelfogás ez korunk könnyű boldogulását hirdető világában, mert a küzdés mögött a szakadatlan törekvés, a mindig tökéletesebbre törekvés gondolata és tettei húzódtak meg a házaspár mindennapjaiban. Ehhez segítette Klebelsberget az özvegy szerint férje kiváló memóriája, komolyzenét kedvelő természete, olvasottsága, alapossága, kutatói munkára való erős hajlamossága, minden irányban történő érdeklődése, tudatos, folyamatos önismereti vizsgálata és önfejlesztése. Halála előtt pár nappal, már súlyos betegen mondta feleségének, hogy „nem is hiszed, hogy ebben az évben mennyit fejlődtem”.
Nyilatkozataira mindig az óvatosság volt jellemző és a szélsőségmentesség, ellenfeleit – bár nem voltak kis számban – sohasem kicsinyelte le. Ha sértegetőivel szembe kellett szállnia, azt mindig bátran tette, s elégtételt vett magának, mert igen kényes volt a becsületére. A munkában – a vele együtt dolgozókkal – ma már közhelyszerűen fogalmazva, „igazságos, de szigorú” volt. „Tanítani és gyógyítani kell ezt a derék magyar népet” – hajtogatta mindig, amikor pillanatnyilag valamin elkeseredett. Klebelsbergné szerint gondolkodására jellemző volt – amit akár az élőbeszédei, filmhíradó és rádiófelvételei, avagy az írásai, az országgyűlési jegyzőkönyvek is bizonyítanak – „az összefüggések és színes részletek finom, filmszerű pergése”. Az özvegy ezt így folytatja: „kicsendült belőle a tudós fölénye, a politikus mérséklete, nagy magyar lelkessége, a célok tisztasága”. Az „emberektől semmit sem várt… ha támadták, a vádakra mindjárt megfelelt. Ha nem lehetett, úgy várt vele. Mert várni tudott… Bár szíve mélyén megmaradt a keserűség, annál büszkébb volt, semhogy azt kimutatta volna.” Töltekezésként gyakran fordult könyveihez: Euripides tragédiái, Goethe, Racine, a magyarok közül Zrínyi, Széchenyi, Ravasz László írásait visszatérően olvasta, hogy „ki ne száradjon lelke”, ahogy fogalmazott.
Úgy tartotta, hogy a közéleti emberhez hozzátartozik a magánélete is, és ez csak egyféleképpen lehetséges: ha az nyitott könyv, abba mindenki betekinthet. Két ember lakozott benne: az egyik az erélyes, küzdő, alkotó és harcoló államférfié, míg a másik a megértő, mindenkin segítő, derűs, csupa szív férfiúé. Az özvegy egy helyen keserűen jegyzi meg: „ha visszanézek, látom, hogy milyen magasságban élt kicsinyes, személyeskedő, tülekedő emberek közt.”
Ujváry Gábor a közelmúltban megjelent ragyogó könyvében jó néhány történetet, példát idéz a környezetében lévők visszaemlékezéséből. Klebelsberg mindenki által ismert volt nagyfokú hiúságáról, mégis a történész szemével egyáltalán nem elítélően írja az alábbi sorokat; „Klebelsberg gyengéiről: mindenekelőtt a kortársai által sokszor emlegetett hiúságáról (bár sokak szerint ez akár erény is lehet egy politikusnál), illetve merevségéről, némelykor doktrinerségéről. Pedig pontosan ezen tulajdonságok által válik hús-vér emberré; olyan, közülünk való személyiséggé, aki szorgalma, erős akarata és óriási munkabírása révén mindenki javára kamatoztatja a benne rejlő tehetséget.” ((Az idézet Ujváry Gábor: „Egy európai formátumú államférfi”. Klebelsberg Kuno (1875–1932). Pécs–Budapest, Kronosz Kiadó – Magyar Történelmi Társulat, 193–194.))
Ugyanakkor mindig elítélte azokat, akik közvetlen környezetüket kényszerrel akarták megváltoztatni. Az önállóságot, az autonómiát nagyra becsülte. A munka számára létfontosságú lévén, szinte annak fanatikusa volt. Amikor alkalmanként erre terelődött a szó, akkor a befele forduló, az állandó egyedülléttel küszködő ember leginkább maga számára tette fel a kérdést: „Lehet egyáltalán túl sokat dolgozni a magyar ugaron?”
Fáradhatatlanul, mindent ő maga személyesen ellenőrzött, de ha eljött a pihenés, nyaralás ideje, akkor nyolchetes, összefüggő külföldi utazásokkal biztosította a rekreációt, ma úgy mondanánk, a kulturális turizmusnak hódolt. Természetesen ekkor is a tapasztalatok megszerzése volt a cél, hogy azután hazája javára hasznosítsa azokat. Az első világháború előtt nem volt szokásos a külföldi utazás. Magyarország állapotát már a trianoni országvesztés előtt is aggasztónak ítélte, de akkor még az ifjonti hév, merészség bámulatos rejtett erőket szabadított fel benne, optimizmussal töltötte el, amely sokáig éltette, minisztersége egész idejére kihatott. (Csak arról történt lemondása után – a Bethlen kormány lemondásával – tört ez meg.) Egész élete folyamán többször mondta feleségének: „Ha az életet újra kezdhetném, megint csak így csinálnám”. Kevés ember tudná ezt utána mondani. Ezt a gondolatát más helyen is leírja az özvegyi fátyolt sohasem eldobó Botka Sarolta, bizonyítva ez ismétlésekkel, hogy Klebelsberg mindig büszkén vállalta tetteiért, egész életéért a felelősséget. Például amikor a visszaemlékezésnek egy korábbi oldalán a lényegesen későbbi időben megismételt gondolatot így idézi fel: „Később, minisztersége utolsó éveiben többször hallottam tőle, amikor sikereire emlékezett, hogy ma már sokat nem merne újra kezdeni”. Mégis újfent idézi – kisebb változtatással – Klebelsberg korábbi hozzáállását elmúlt éveihez: „De ha életemet újra kezdhetném, azt egészen így csinálnám ismét”.
A Hidegkúti Hírek főszerkesztője, művészetfilozófus vagyok. Phd-mat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, operák etikai tartalmának vizsgálatára dolgoztam ki metodikai módszert.
