Ikonszentelés Gercsén

2022 április 8-án, pénteken tartottuk a Hidegkúti Ikonfestő Műhely 6. évfolyamának évzáró ikonszentelését a Gercse kápolnában. A szép számmal elkészült ikonokat ebben és az elmúlt évben festették a műhelymunkába bekapcsolódó tagok. Kocsis Tamás görögkatolikus atya áldotta meg az elkészült ikonokat, amik innentől kezdve már nemcsak festmények és nem is dísztárgyak, hanem az imádság eszközei, „ablakok a Mennyországra”.

Az ikonok és azok festése Isten megismerésének és a vele való kapcsolatteremtésnek egyik útja. Az ikont festő alázattal és imádsággal készíti az ábrázolást, melynek megvannak a maga ősi szabályai és technikái. Eközben átadja magát és tehetségét, szándékát, hogy Isten a „keze által” készült ikonon keresztül tudjon az emberekhez szólni és magához hívni őket. Az ikon festője tehát „csatorna”, közvetítő ebben a folyamatban. Mi is ebben a szellemben igyekeztünk tartani az alkalmakat. Közös énekkel és imával kezdtük és csendben folytattuk a munkát.

Én magam nagy hálával tekintek vissza erre a szép 6 évre, amelynek során nagyon sokan festettek velünk hosszabb-rövidebb ideig. Máig járnak még „alapító tagok” is, akik annak a kb 10 hidegkúti édesanyának egyikei, akik 2017-ben meghívtak, hogy tanítsak itt ikonfestést. A Szalézi Nővérek Oratóriumában (kezdetben még a padlásszobában) folyt a munka. Első évben mindenki az Istenszülő Szűz Mária ikonjának részletét festette, amelyen a technikai alapokat megtanulhatták, a több éve visszajárókkal pedig később már változatos témákat választottunk megfestésre. Megismerkedtünk új anyagokkal, technikákkal, mint amilyen pl. a fatábla előkészítése, a krétaalapozás, a tojástempera, vagy az aranyozás, az ikonfestészet hagyományos anyagai, melyekkel számos évszázada készülnek a krétai, görög ikonok.

Számomra nagy élmény volt végig kísérni a résztvevőket a sokszor nem is olyan könnyű úton, melynek végén az ő kezük által elkészült ikont hozhatták el a szentelési szertartásra, hogy azután otthonukba vigyék haza vagy szeretteiknek ajándékozzák. Mindig nagy kihívás és öröm volt kihez-kihez megtalálni azt a módot, amivel igazán segíteni tudok a folyamatban. Sok visszajelzést kaptam az évek alatt, ami arról szólt, hogy az imádságban hogyan sikerült egyre jobban elmélyülni, elcsendesedni az alkalmak során, ez az amiért igazán fontossá vált az én életemben is ennek a körnek a léte, emellett pedig természetesen az a sok-sok remek ember, akiket az évek alatt itt megismerhettem és akikből igazi jó közösség alakult ki.

Az első év után egyre több érdeklődő érkezett, így már két csoportot kellett indítani, egyet délelőtt és egyet délután, és ez így is maradt mindvégig. 2020-ban kiállítás nyílt az Ökumenikus iskolában a közösség ikonjaiból, két alkalommal pedig nyári tábort is szerveztünk, ahol a hosszabb egybefüggő idő még inkább lehetővé tette az elmélyült munkát.

Most egy időre abba kell hagynom a tanítást, ugyanis kisbabánk érkezik, de remélem, hogy egy idő után újra tudjuk majd folytatni együtt is az istenkeresésnek ezt a szép útját.

Simó Anna

Festő-restaurátor, ikonfestő

info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings