ELŐTANULMÁNY

Reneszánszát élik minden korban azok a munkák, amelyek egy régebbi időben élő történelmi személyiség életét dolgozzák fel, tárják a széles nyilvánosság számára. Egy rövid körkép erejéig megosztom ezeket, – természetesen a teljesség igénye nélkül, – az olvasóimmal. Elöljáróban mondom, hogy igen érdekes olvasmány maga az, hogy hogyan változik a történelem írás, visszatekintés módja, formája az ideológia kohójában, ezzel láttatva azt is, hogy mennyire sokrétű a történelem írás, oktatás, s ezzel összefüggő identitásra nevelés „változatossága”. 

Azon munkákból állítottam össze a körképet, – Fábián Máté munkája segítségével – hogy milyen narratívák alatt születtek a rendszerváltás utáni egyes politikai biográfiák. Fábián Máté: „A huszadik századi magyar életrajzírás néhány historiográfiai és módszertani kérdése” ^[1]https://publikacio.uni-eszterhazy.hu/4067/1/Fabian_83-98.pdf c. kitűnő munkája alapján, mintegy előtanulmányt végeztem ennek a műfajnak jellemzőire, mikéntjére. Ormos Mária Kozma Miklósról írt monográfiát, ^[2]Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. Pokoljárás a médiában és a politikában, 1919–1941. I– II. kötet. PolgART, Budapest. 2000 aki a Magyar Távirati Iroda újjászervezője és a Magyar Rádió vezetője volt sokáig, a két világháború közötti időkben. Aki emiatt jól értesült minden fontos kérdésben, s mindenképpen a politikai elithez tartozott. Kozma sajátkezű írásainak megmaradt bő hagyatéka, – napló, feljegyzések, levelek formájában – ösztönözhette a szerzőt a kutatómunka elvégzésére is, amelyre előtte az ideig mások nem vállalkoztak.  (Így a szerzőnek „lehetősége volt arra, hogy elszakadva az életrajzi hagyományoktól, politikai biográfia helyett komplex áttekintést nyújtson”. Maga is ezt erősíti meg; „köztörténetet csak az elkerülhetetlen mértékben érintem, a hangsúlyt ehelyett hősünk és mindenkori barátainak gondolatvilágára és cselekvési módjára helyezem, beleértve ebbe természetesen azt is, hogy az ő szeme előtt miként rajzolódtak ki e korszak jelentős figurái és sorsdöntő eseményei”. Ez nem más, mint a már „a szóban forgott szubjektivitás” átvállalása. Nagyon rövid családi és ifjúkori eseményeknek az áttekintése után „a két világháború közötti Magyarország képe rajzolódik ki előttünk, a mértékadó politikusok és vezetők portréival kiegészítve úgy, ahogy Kozma Miklós látta őket. Bár összességében nem egy klasszikus politikai életrajzot írt Ormos, mégis inkább kapcsolható az ezen műfajhoz tartozó mintákhoz.” Ez is azt bizonyítja, hogy az életrajzi történetírás igen sokféle lehet, nincs egységes, szakmai „etalon” ebben a műfajban, ami alapján elvégezhetőek lennének az ilyen művek szakmai összehasonlító minősítése.

Gergely Jenő Gömbös-monográfiájának ^[3]Gergely Jenő: Gömbös Gyula. Politikai pályakép. Vince, Budapest. 2001. 7. előszavában ez olvasható; „a történész, még akkor is, ha politikai pályaképüket forrásokra alapozva, indulatoktól mentesen igyekszik rekonstruálni, mert rendszerint történelmi igazságszolgáltatást igényel az utókor, amit »rehabilitációnak« is nevezhet, vagy szeretné mélybe rántani és utólag »megbüntetni« az addig piedesztálon állót.”  Gergely magyarázatul pedig mindehhez hozzáteszi, hogy a történészek, újságírók. politikusok „újabban a Horthy nevével fémjelzett negyedszázad vezetőit két áramlatba sorolják: a szalonképessé tett Bethlen–Teleki–Kállay irányzatba, illetve a bukást okozók retrográd, bűnösnek bizonyuló irányzatába, amely Gömbös Gyulával vette volna kezdetét,…”. Azt írja Gömbösről, hogy „már kortársai sem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tartották. Az utókor pedig a legfőbb bűnösnek mondta ki”, ezért nehéz volt Gergelynek Gömbös életrajzát egyáltalán megírnia. Zárójelben megjegyzem, hogy Romsics könyvében hitelesen ábrázolja Bethlen és Gömbös párharcát, amit én inkább ellenfelek harcának éreztem, mint ellenségek viadalának. Egyetérthetek Fábián Mátéval abban, hogy „a Gömbös-kép és jelenség vizsgálata miatt illeszkedik bele ez a biográfia is a korábbi életrajzok sorába”. Fábián Máté szerint Gergely nem komplex módon elemezi és értelmezi a főszereplőt, de ki emelte, hogy „az addigi életrajzokban olvasottnál sokkal részletesebben vizsgálta a szerző főszereplőjének kortársi értékelését, politikai örökségét és továbbélését az utókor emlékezetében”.

 Gergely Jenő munkájával szemben Vonyó József Gömbös életrajza ^[4]Vonyó József: Gömbös Gyula. Napvilág, Budapest. 2014. inkább a háttérrel és a személyiséggel foglalkozik részleteiben, legalább is Fábián elemzése alapján. Vonyó az előszavában erről így vall; „jobban érdekel bennünket a »miért« a »mi«-nél”.  Ez nem  az úgynevezett totális életrajz írás, hanem ahogy szerző is determinálta könyvét, „: „Könyvünk címe így akár az is lehetett volna: Gömbös Gyula és a hatalom”. Fábián Máté a sok Teleki Pálról szóló munkák közül Ablonczy Balázsét ^[5]Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Osiris, Budapest. 2005. objektívnek és szakszerű feldolgozásnak, közreadásnak tartja. A nagy választék, ahogy Fábián megfogalmazza, „nem jelentett feltétlenül könnyebbséget a szerzőnek, hiszen az évtizedek alatt számtalan hiedelem és toposz terjedt el Teleki Pálról, amelyeket külön is vizsgálnia kellett, és ezeken felülemelkedve egy objektív szintézis megírására kellett törekednie. Éppen emiatt választotta, a korábbi életrajzoktól eltérően, azt a megoldást, hogy művét egy terjedelmes és részletes historiográfiai áttekintéssel kezdte. Ezáltal számba vette a rendelkezésére álló Teleki-képeket. Ablonczy alapos áttekintést adott a szakirodalmi előzményekről, amelyen keresztül nem csak a Teleki-portré változása figyelhető meg, hanem nyomon követhetőek a huszadik századi magyar történetírás főbb tendenciái és a közgondolkodás folyamatos alakulása is. Már ez a terjedelmes egység is szakmailag precíz és kiemelkedő színvonalú.”

A hosszabb idézettel próbálom megvilágítani és igazolni, hogy én is ezekben látom az objektivitás kritériumait. Ahogy Teleki Pál, úgy Bethlen István is nem csak politikai pályán mozgott, mindketten „több közéleti dimenzióban is jelen” voltak. Ablonczy Telekinél a tudóst, a tanárt, a társadalmi mozgalmak résztvevőjét, míg Romsics nagy ívű „Bethlen István. Politikai életrajz” címmel, (a Magyarságkutató Intézet, Budapest. 1991) megjelent könyvében. (amelyet egy későbbi időben részletesen is ismertetni kívánunk a Hidegkúti Hírekben) inkább Bethlen újságírói munkáját emeli ki. Igaz Bethlen ezt a politikai hatalom visszaszerzésére próbálta meg, hiszen a média közel van e negyedik hatalmi ágként a politikához. Romsics erre kellő súlyt is helyezett, bemutatva ezzel szinte a korabeli média világát is, illetve a mindenkori politika és média viszonyát. Érdekes viszont Fábián Máté azon kifogása, – annak során – hogy „Teleki személyiségére vonatkozó információkat is közölt a szerző, kis mértékben eltérve a politikai életrajzok hagyományaitól”. Véleményem szerint, – ahogyan ez Romsics kitűnő munkájának is ez a legnagyobb erőssége, – az életrajzok írásánál ez egyáltalán nem baj, azokhoz szervesen hozzá tartoznak. Zeidler Miklós a Teleki monográfiáról írt méltatásában ^[6]Zeidler Miklós: Olvasónapló. Gondolatok Ablonczy Balázs Teleki Pál című könyvéről. In: Limes, 2012/2. 142. A teljes recenziót lásd 109–146 is pontosan ezt emeli ki. „Ablonczy könyvében Teleki küszködik és töpreng, lelkesedik és elcsügged, pökhendi és empatikus, megfontolt és hirtelen, méltányos és igazságtalan, őszinte és hazug, győzedelmes és esendő – ember”.

Végül két könyvet emelek ki, illetve jelent meg Horthy Miklósról, az egyiket ^[7]Horty Miklós: Emlékirataim. Európa Könyvkiadó, Budapest 1990  saját maga Horthy írta, inkább egyfajta önéletrajznak mondható, emlékirat formájában, s ez most így nem lehet vizsgálódásunk tárgya. A másik, – Turbucz Dávid munkája ^[8]Turbucz Dávid: Horthy Miklós. Napvilág, Budapest, 2011. A bővített, új kiadás: Uő: Horthy Miklós. Napvilág, Budapest. 2014 – viszont szerepel Fábián Máté elemzései között. Ezt meglepő felvezetéssel indítja; „Habár a róla elnevezett (Horthy –szerk.) korszakot már sok szempontból feldolgozta a szakma, tudományos igényességű, és objektivitásra törekvő (jelen esetben értsd: nem leleplező és megbélyegző, valamint idealizáló és heroizáló) életrajz nagyon sokáig nem készült. A fordulatot egy fiatal és tehetséges történész, Turbucz Dávid hozta meg,… a publikált dokumentumok széles körére és a rendelkezésre álló szakirodalomra támaszkodik, … tudományos ismeretterjesztő jellegű, rövid és közérthető áttekintésére vállalkozik”. Kiemelném a „publikált dokumentumok széles körére és a rendelkezésre álló szakirodalomra” történő szerzői utalást, – mint maga Turbucz által írt idézetét, – és mellette Fábián Máté értékelését, miszerint „a különböző Horthy–képek közötti ellentmondásra a legjobb példa a szerző előszavának kezdése, ahol egymás után olvasható közvetlenül Hóman Bálint és Andics Erzsébet rövid értékelése.” Ez annál is inkább figyelemre méltó, hogy már az előszóban dokumentumokat is felhasznál Turbucz, (amikor Romsics ezekkel nem nagyon él könyvében).

A továbbiakban Fábián Máté Kövér György munkáit ^[9]Kövér György: Losonczy Géza, 1917–1957. 1956-os Intézet, Budapest. 1998.     Losonczy-monográfia elemzésével és annak példáján keresztül az életírás módszertanával … Bővebben ismerteti Losonczy Gézáról, de ez már az 1945 utáni történtekről szólnak. Mégis ide kívánkozik befejezésül, – a szerző, Kövér néhány éve megjelent módszertani könyvéből az idézet – „Losonczy Gézáról nem a nálunk divatos «politikai életrajzot« próbáltam írni, hanem ún. »totális biográfiát«. S nemcsak annak jegyében, hogy végső soron a politikus is ember, hanem elsősorban azért, mert úgy gondoltam, hogy a politikusi lét nem értelmezhető politikatörténeti redukcionizmus ^[10]Redukcionizmus jelentése: filozófia tudományelméleti nézet, mely szerint az összetett jelenségek megmagyarázhatók, ha részfolyamatokra bontják őket. szellemében. Egy politikus cselekedetei a társadalmi eredet és az egész mozgástér ismerete nélkül ugyanúgy megmagyarázhatatlanok, mint ahogy a karriermotívumok és karaktervonások feltérképezése híján sem fejthető meg, hogy miért éppen úgy döntött az illető egy adott szituációban, ahogy.”

---