Nem is olyan régen a Mi lesz, ki lesz a II. kerületben? címmel megjelent írásunkban még azt firtattuk, hogy mikor fogjuk megismerni a Fidesz polgármesterjelöltjének személyét. Cikkünkben azt jártuk körbe, hogy más kerületekben a jelöltállítási folyamatban már „előrébb tartanak”, igaz a hivatalos pártjelölőülések csak ezután következtek. Azóta Dombi Rudolf hivatalosan is bejelentette indulását a Fidesz támogatásával a Hír Tv-ben, így igazán örülhetünk annak, hogy most az utolsókból elsők lettünk, amellett, hogy meg is erősítjük: „jó szívvel támogatni fogjuk a nyilvánosság erejével.”
Rövid televíziós interjújában arról beszélt, – idézem – „azt látom, hogy rossz irányba indult el egy kicsit a kerület élete, s mivel másoktól is ezt hallom, hát szeretnék segíteni nekik.” Jelen interjúnk során tovább kíváncsiskodunk, hogy mi áll az indulása mögött? Hiszen számtalan kérdés tolulhat fel abban a lokálpatrióta választópolgárban, aki eddig is követte a helyi Fidesz politikáját. Rögtön három kérdést is megfogalmaznánk a Tv interjúhoz kapcsolódva:
1. Honnan és mikortól látta, hogy „rossz irányba indult el egy kicsit a kerület élete”? Megfogalmazná ezt egy kicsit konkrétabban?
– Azt tapasztalom, hogy nagyon rossz állapotban vannak a járdák és az utak. A tisztaság a közterületeken jócskán hagy kivetni valót maga után. Az útburkolatokhoz nagyrészt 2019 óta nem nyúltak. Ez a nemtörődömség az autókban igencsak nagy károkat okoz folyamatosan. Ez azért is szomorú, mert azt jelenti, hogy a baloldali vezetésű önkormányzat a gépjárműnek, mint a magántulajdonnak a megóvását abszolút nem tartja fontosnak. Az egész kerületben nincs semmilyen fajta infrastrukturális fejlesztés. Őrsi Gergely ígéretei túlnyomórészt nem valósultak meg: a 800 P+R parkolóból nem sok minden került kivitelezésre. A látványpolitizálás mellett igyekszik mindig valaki mással elvégeztetni a munkát. Így van ez a parkolás terén is. A Hűvösvölgyi végállomással szemben az Aldival (Aldi üzletközpontot terveznek építeni – szerk.) akarja megoldatni a 80 férőhelyes P+R parkoló kiépítését, de ez is csak az eredeti ígéretének 10%-a! Ráadásul még mindig csak a látványterv szintjén mozog, egy kapavágást nem végeztek ott, a leégett Vigadó romos falai az égnek nyúlva meredeznek. Az meg egy külön nagy téma, hogy maga az Aldi és a körülötte lévő környezet kialakítása milyen hatással lesz az átmenő forgalomra a lekanyarodásnál, illetve hogyan befolyásolná az egész közlekedést. Bár látszólag történt lakossági egyeztetés valamilyen formában ezzel kapcsolatban, a helyi hangok valahogy mégsem kerülnek meghallgatásra.
Hogy mást is említsek, amely hasonló hozzáállást tükröz; a régi községháza épületének kerítésére két éve tették ki a „Mentsük meg közösen a községházát” feliratot. A Magyar Hangban óriási cikk is jelent meg akkor Őrsi Gergellyel, aki azt ígérte, hogy „kalákában” a lakosság bevonásával fogják felújítani az épületet. Mintha a megoldandó feladatot megint másra – jelen esetben a lakosságra – próbálná„ rálőcsölni”. Azóta sem történt semmi érdemleges. De említhetném a kerület ikonikus épületét, a Dugattyús házat is, ahová a baloldal megszavazta egy vendéglátóhely üzemeltetését a lakók akaratával szemben.
2. Az, hogy „másoktól is ezt hallotta”, hogy rossz irányba mennek a dolgok, pontosan mit jelent? Mivel eddig nem vett részt közvetlenül az önkormányzati képviselői munkákban ezt talán ismerethiánynak, tapasztalatlanságnak fogják értékelni. Mit gondol ezekről?
– Mind a lakosságtól, mind az önkormányzati képviselőktől ezt hallottam, s magam is úton-útfélen hiányosságokba, elhanyagolt közterületekbe ütközöm. Azt gondolom, hogy a polgármesteri feladatvállalásnak alapvetően a szolgálatról kell szólnia és fejlesztői szemlélet kell, hogy jellemezze azt. A II. kerületi polgároktól rengeteg biztatást és buzdítást kapok nap, mint nap. Fontos, hogy mindannyian úgy érezzük, hogy ahová hazajárunk, az szép, tiszta és rendezett legyen. A sport világában többek között azt is megtanultam, hogy sokan számítanak rám, s ne okozzak csalódást. Ezt igyekszem majd érvényesíteni a közéletben is. Személyes múltamból következően a kitartás, a munkabírás, a jó eredmények felmutatása számomra nélkülözhetetlen, ez lételemem. Hét éve – amióta abbahagytam a profi kajakozó sportolói tevékenységemet,- cégvezetőként látom el feladataimat az ingatlanfejlesztés és üzemeltetés, illetve más különböző szolgáltatások terén. Konkrétan vendéglátóhelyek, lakóházak, sportlétesítmények, irodaházak megvalósulását segítjük a cégemmel. Mivel munkám során folyamatosan egyeztetésben állok, valamint együttműködök különböző önkormányzatokkal, így komoly rálátásom van azok belső hatásmechanizmusaira, az ügyintézéstől kezdve a döntési folyamatokig.
Amit mindig szem előtt tartok, az az újító szemlélet. Ezt szeretném kamatoztatni a városrész vezetése során, megválasztásom esetén. A kerületben folyó edukációs folyamatokra is szeretnék nagy hangsúlyt fektetni. Felhívni például a figyelmet arra, hogy zöld ideológia helyett valódi környezetvédelemre van szükség, a megújuló energia használat, a vízgazdálkodás, a városgondozás mind elengedhetetlenek a XXI. században. Szomorúan látom, hogy Őrsi Gergely olyan szemétszállítással, favágással kapcsolatos történésekről posztol, amelyeket az önkormányzatoknak alapszolgáltatásként kell nyújtaniuk bárhol máshol az országban. Ez a színvonal nagyon kevés. Buda ennél jóval többet érdemel.
3. Harmadik idézetem a nyilatkozatából, hogy „segíteni szeretne nekik”. A politikusi pálya valóban a segítségnyújtás fundamentumán kellene, hogy alapuljon, de sajnos ezt egyre kevesebbszer érzik a gyakorlatban a választópolgárok. A politikusi tevékenység a hétköznapokban a stratégiai tervezéstől kezdve az operatív döntésekig szól. Az Ön sport tevékenysége, annak eredményessége bizonyíték arra, hogy alkalmas a kemény munkára, és a pillanatnyi jó döntések meghozatalára. Az olimpiai aranyéremről és a sportmúltjáról sokan hallottak, mégis a konkrét polgármesteri munka során – a „segítségnyújtás” mellett, – például a civilek részéről való segítség elfogadását is preferálja majd? Azaz bátran fog támaszkodna rájuk? Meghallgatja, bevonja őket a munkába? S ha igen, akkor van már erre elképzelése?
– Természetesen, az emberekkel, és az emberekért szeretnék dolgozni. Sportszervezői végzettségemnek köszönhetően minden innovatív kezdeményezést – amely jó irányba mutat– támogatok. Az értelmes párbeszéd híve vagyok, bármiről is legyen szó. A ködösítés és a szólamok pufogtatása helyett a valóságos kihívásokra szeretnék reflektálni, nem elkendőzve a problémákat, a közösséget szolgálva és építve.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.