Szemle régebbről – a kínai elnök, Hszi Csin-ping látogatására:
Európai útja során a kínai vezető, Hszi Csin-ping az európai uniós tagállamok közül csak Magyarországot és Franciaországot keresi fel. Ezért is érdemes és izgalmas két hónapos távlatból újra elővennünk a Magyar Nemzet korábbi szakértői írását, amely Eric Hendriks holland szociológus tollából született „Miért érti meg egymást a nemzeti-konzervatív Magyarország és az új, kulturalista Kína? – Konzervatív kozmopolitizmus” címmel.
Még mielőtt, hosszabban belemélyednénk, most előre bocsátom, hogy akkor, első olvasásra a kulturalista szó jelentésével nem tudtam mit is kezdjek. Egy darabig ízlelgettem, mégis belevágtam, s el kezdtem olvasni az írás bevezető sorait; biztos azokból kiderül. Emlékszem milyen nehezen küzdöttem át magam a hosszabb bekezdéseken, melyekben a szerző a kínai társadalmi és politikai gondolkodást próbálta közel hozni az olvasóhoz több-kevesebb sikerrel, melyek szerint;
Az uralkodó kínai társadalomszemlélet szerint ugyanis az egyének és a családok mélyen beágyazódnak a nemzeti kultúrákba, amelyek nagyobb civilizációs tömbök részei, és minden nemzet és civilizáció belsőleg szerves kulturális sokszínűségből áll.
Kíváncsiságom azonban továbbra sem hagyott alább, mivel gondoltam; mégsem mindegy, hogy a magyar kormány milyen kiemelt partnereket keres hazánk számára. Látleletet nyertem az elmúlt évek kínai társadalmi berendezkedéseiről, az általam ez idáig kevésbé értelmezett Mao kulturális forradalmától kezdve egészen Teng Hsziao-ping kultúrpolitikájáig. Vagyis az írótól megtudhattam, hogy Mao kulturális forradalma „bár a gyakorlatban többnyire csak romboló jellegű volt, már a nemzeti proletárkultúra nevében (más nemzetek proletariátusával szolidaritást vállalva) harcolt”, illetve azt is, hogy később
Mao utódja, Teng Hsziao-ping alatt ugyanakkor a »kínai sajátosságokkal rendelkező szocializmus« vált Kína hivatalos állami doktrínájává, amely végül »szocializmus kínai sajátosságokkal« lett, és mind a szlogen, mind a koncepció egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a »kínai sajátosságokra«. És ezek azok a jellemzők, amelyek bár nehezen megfoghatók és értelmezhetők, mégis pontosan a kínai kultúrát jelentik.
Kétségtelen, hogy a szöveg tanulmányozása közben többször is úgy éreztem, hogy amit eddig a kínai kultúráról összegyűjtöttem, az nekem éppen elég, a szocialista kultúrával kapcsolatban a kelleténél több tapasztalattal is rendelkezem, mint amennyi szükséges. Mégis a reménysugár akkor villant fel bennem, amikor a szocialista és kulturalista szavak valahogy egymásmellé kerültek, s innen már kezdett kiegyenesedni az út. Hszi Csin-ping, a KKP jelenlegi főtitkára úgy tekinti
a kínai szocializmust, mint egy eszmét, amely a kínai kultúrába beágyazódott. A »kulturális önbizalom« pozíciójából pedig Kína hozzájárul a kultúrák és civilizációk harmonikus világához… A civilizációkat itt kulturalista, többes számban használják, vagyis olyan értelemben, amely szerint »a sokféleség a civilizációk kiemelkedő jellemzője.« Kína tehát civilizációs nemzetként, a kelet-ázsiai világrégió első számú képviselőjeként tekint magára a nemzetek, civilizációk és kultúrák pluralista világában. Ez a pluralista-civilizációs gondolkodás a kínai egyetemeken is vezető szerepet játszik, ahol a tudósok a kultúrák közötti kommunikációt a globalizáció központi kihívásaként fogják fel. Az új konfuciánus filozófusok egyik kiemelkedő iskolája pedig egy új „tianxia”, azaz egy olyan harmonikus világrend eljövetelét jósolja, amelyben minden nemzet, kultúra, világrégió és civilizáció elfogadja egymás másságát és integritását.
Tehát mit is jelent az első sorban megfogalmazott „deklaráció”? Vagyis az hogy „a kínai szocializmus, mint egy eszme, ami a kínai kultúrába beágyazódott”? Azt, hogy alapvetően a kínai kultúra időben előbb volt, mint a szocialista eszme. A jóslás szerint pedig az elkövetkező harmonikus világrendben, – amelynek kialakításában Kína oroszlán szerepet oszt ki, és vállal magára, – „minden nemzet, kultúra, világrégió és civilizáció elfogadja egymás másságát és integritását.„
Magyarország sem szeretné, gondolja ezt másképpen. Így azután egyetértve a szerzővel, – valamint választ kapva az alapkérdésre, no meg a kulturalista szó jelentésére is, – befejezésül idézzük;
…a nemzeti-konzervatív Magyarország jól kijön a diplomácia világában az új, kulturalista Kínával. Mindkét ország sajátos kulturális hagyományok hordozójának tekinti magát, képes felismerni és elfogadni a másik másságát, és képes a konzervatív kozmopolitizmus szellemében együttműködni.