Rawls: Az igazságosság elmélete
John Rawls talán századunk legnagyobb politikai filozófusa. Amikor Hillary és én 1971-ben joghallgatók voltunk, milliókkal együtt kerültünk nevezetes könyve, Az igazságosság elmélete hatása alá, amely a szabadsághoz és az igazságossághoz fűződő jogainkat az ész új, erős és briliáns alapzatára állította”, és végül „segített feléleszteni a demokráciába vetett hitet az amerikai egyetemi ifjúságban”.
(Hillary és Bill Clinton)
Ez a „sokatmondó veretes” idézet Krokovay Zsolt „Jack demokráciája (avagy a polgári viselkedés kötelessége)” című érdekes és izgalmas, de hosszú és kimerítő írásában olvasható, s amely az Élet és Irodalom heti lap idei 45. novemberi számában jelent meg. Abból a megemlékezési alkalomból, hogy John Rawls – mindenki Jack-je – 50 éve jelentette meg 1971-ben „korszakos jelentőségű” fő művét, s születésének kerek 100 éves évfordulója van. (A Jack név különben onnan ered, hogy Rawlsot a „Harvard Filozófia Tanszékének magabiztos félistenei” mellett mindenki Jacknek hívta a „maga szerénységével, bizonytalanságával, tétovaságával” együtt.) Mégis azt gondolom, hogy a terjedelmes tanulmány megírásához, valamint annak több hasábon keresztül történő beszerkesztéséhez, megjelentetéséhez mindez még sem lett volna elegendő, ha magát az írást nem kívánták volna „beilleszteni” abba a vitasorba, amely mostanában szinte minden balliberális, liberális szellemiségű lapban folyik. Nevezetesen, itt arról a vitáról van szó, amely az Alaptörvényről, és a kormány adott esetben történő leváltása utáni, baloldali teendőkről és tehető tevékenységekről szól. (Az ÉS egyik legutóbbi számában a témához fűződő álláspontokat, értekezéseket több, mint fél oldalon keresztül jelenítik meg, veszik számba, a „bőség zavarát” is érzékeltetve. Miközben e vitába a kormány közeli média a vita „súlyát” – legalábbis tudományos szinten – nem kellőképpen értékelve ez ideig még nem „szállt be”.) Már a „mondanivaló hangszereléséből” is egyértelműen gyanítható, hogy a filozófusra, Rawlsra történő visszaemlékezés az ellenzék által gerjesztett választási kampányba erősen illeszkedik, még akkor is, ha maga az üzenet az intellektualista, „vegytiszta” tudomány, ezen esetben a jogtudomány köntösébe burkolódzik. Látható, hogy az „alkotmányozási vita” megteremtésével – azaz, hogy miért lehet és kell a 2/3-os többséggel elfogadott Alaptörvényünket, akár egy esetleges ½- es törvényhozással is megsemmisíteni, – az kizárólagosan politikai, ideológia töltetű. Ennek következtében, véleményem szerint Krokovay Zsolt emlékező/filozófiai írásának „érzékenyítő” kiszólásai, kommentjei, s magyarázatai – Rawls egész életművét is felhasználva, s annak sajátos megvilágosításában – az „alkotmányozási vita” szolgálatában állnak.
Elöljáróban megjegyezhetjük, hogy a Rawls-i elmélet szabadelvű és utópisztikus, valamint hogy filozófiai gondolatai jelentősek, de a napi aktuális, operatív politikai tevékenységek gyakorlatában, s azok „tudományos töltetű bizonyítására” egyáltalán nem alkalmasak. Ezen filozófia konkrét megvalósíthatóságát még a hatalom birtokában lévő Hillary és Bill Clinton sem tűzte ki. Magának, Rawlsnak is folyamatosan „baja volt” mindig korábbi elméleteivel. Folyton javítgatva, magyarázkodva életművéről közvetlenül halála előtt, az 1998-ban újra megjelentetésre váró „Politikai szabadelvűség” harmadik kiadása előtt, s immár a „Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez” című munkával bővített, illetve tervezett változtatásairól így írt kiadójának;
Az idő múlásával azonban azóta is változtak gondolataim, bár úgy vélem, hogy a Chicago-cikk messze a legjobb megfogalmazása annak, amit a közös gondolkodás és a politikai szabadelvűség eszméjéről írtam”. Majd közvetlenül alatta: „Számos új eszmét tartalmaz, és nagymértékben megváltoztatja a közös gondolkodás szerepének természetét. Különösen hangsúlyozom a közös gondolkodás és a politikai szabadelvűség viszonyát azokhoz a nagyobb vallásokhoz, amelyek az egyház és szent szövegek tekintélyén alapulnak, s így maguk nem szabadelvűek. Mindazonáltal azt állítom, hogy a fundamentalizmus kivételével támogathatják az alkotmányos demokráciát.
Bár már itt, rögtön az elején érdemes ehhez azt is hozzátenni, hogy Krokovay Zsolt tanulmányában Rawls ezen sorait az az alábbi felvezetés előzi meg a filozófus teljes életművének egyfajta összegezéseként, amely ekképpen szól;
„Jack a demokráciára vonatkozó felfogásában a polgári viselkedés kötelességét tartotta a legfontosabb igazi újításnak”
Krokovay egész írásában az „igazi újításokat” – így Rawlsra hivatkozva – 7 pontban szedi össze, exponálja, ugyanakkor azok kifejtése előtt sajnálkozva a következőt jegyezi meg;
vetek egy futó pillantást szegény magyarokra. Felteszem a kérdést, ugyan mit kezdhetnek honfitársaim, mit kezdhetek én magam is Jack demokráciájával, a jó berendezkedésű szabadelvű alkotmányos rendszer ideális elméletével itt, ahol Orbán a magáét büszkén nevezi illiberálisnak.
Vagyis láthatjuk, hogy már az alaphang árulkodó. A „hangszereléssel” nem is lenne különösebben baj, ez még bele is férne a kampány propaganda műfajába, csak hát az „aktualizálás” a fenti Rawls-i „idő múlásával” kapcsolatos hozzáállás mellett ellentmond a filozófus – a szabadelvűség jegyében született, korábbi, fő művében lévő – gondolatainak, sorainak is.
Merthogy Rawls fő művében, „Az igazságosság elmélete” című könyvében az „észszerű gondolkodás” folyamatára dolgozza ki egész elméletének kiinduló sarokkövét „a tudatlanság fátyla” segítségével, saját maga által is elismerve, hogy a „jó berendezkedésű” állam saját maga által felállított filozófiai elméletének fundamentumában, az „alapszerkezetnek” meghatározásában is vannak hiányosságok. Miszerint; az „alapszerkezet fogalma némiképp homályos, nem mindig egyértelmű”, ugyanakkor Rawls mégis erre az alapra építi fel filozófiai elveit, többek között az általa vált nevezetes „méltányosság elvét” is. (Valóban – itt és most csak zárójelben kérdezem meg –; hogyan férhet meg együtt az észszerű gondolkodás és a tudatlanság így egymás mellett? De ez már egy másik elemző írás területe. Lásd.: A méltányosságként felfogott igazságosság elméletének alapjai II. – Rawls: Az igazságosság elmélete -)
Akkor végre nézzük, hogyan interpretálja Krokovay Zsolt Rawls munkásságát 7 pontban. (Igyekszem mindezt a hűség kedvéért és a szakmaiság betartásával 90 %-ban hosszabb idézetekkel láttatni, mellékelve az általam megtett kisebb kommentekkel.)
Elsőként a „polgári viselkedés kötelességét”, illetve ennek helyét, definícióját ismerteti. Miszerint az nem polgári jog, vagy magánjog, hanem az nem más, mint az
erkölcsi irányelvek csoportja, arra a készségre, hajlandóságra, attitűdre vonatkozóan a polgároknak, mint polgároknak hogyan kell törekedniük a közös gondolkodás eszményének megvalósítására a közös gondolkodás indítéka alapján, a közös fórumon, a tanácskozó demokráciának a legalapvetőbb politikai kérdésekről, a lényeges alkotmányos elemek és az alapvető igazságosság kérdéseiről folytatott vitáiban.”
Mindehhez még hozzáteszi a saját kommentjét is: „Micsoda? Mit kell tenniük?……….Könnyebb megmondani, mit kell elkerülniük.” És innentől kezdve „szabad a pálya”…… Például „akik elutasítják az alkotmányos demokráciát”… egészen Orbánig.
Másodikként e „kötelesség lélektanát” vezeti fel, mint olyannak, amely „segítségünkre lehet a záporozó elvont fogalmak körüli köd némi eloszlatásában.” Mindezt a következőképpen; indulásként, „ex katedra” jellegű kijelentésben olvashatjuk;
Juliska és Jancsi megbeszélik a teendőiket……..a közös gondolkodás, a közösen elfogadható gondolkodáson” (át, amelyen keresztül természetesen – szerk.)……”Az észszerűség nem elég. Az észszerűség önmagában egyenesen kóros, őrült gondolkodás, hisz nem kölcsönösen elfogadható szempontokat követ, noha tudjuk, nincs együttműködés megegyezés, közös igazolás, közös gondolkodás… nélkül……Ezzel hozzák létre, teremtik meg a teendőkre vonatkozóan kötelezettségeiket.
(Talán már önmagában is ellentmondásos mindez,… s ez a megjegyzésem talán még bele is fér az „általam vállalt, megtett, kisebb kommentek” kategóriájába.) Az előbbiek után, amelyek nem voltak mások, mint „lélektani törvények”, ismerteti a harmadikat is.
A harmadik lélektani törvény jellemzésénél már biztosan nem vonatkoztathatunk el az elfogadható gondolkodás lélektanának társadalmi feltételeitől. Attól, hogy egy jó berendezkedésű szabadelvű demokráciában Juliska és többé-kevésbé mindenki tudja, hogy a közös politikai hatalom gyakorlása akkor ismerhető el, akkor legitim, ha az igazságosság olyan közös politikai felfogására épül, amelyről elfogadható gondolkodással mindenki feltételezheti, hogy összhangban van egy olyan alkotmánnyal, amelynek lényeges elemeit senki sem utasíthatja el, már elfogadható gondolkodással, úgyszintén.
Kicsit alább pedig mindezt így folytatja;
Az alkotmányozó pillanat, amilyen Tocqueville szerint az amerikaiaké, az erőviszonyok kényes egyensúlyával csak ideig-óráig garantálja a fegyvernyugvást.
Végül e kör záró gondolata is idekívánkozik:
Ha elég sokan vesznek részt az elismerhető közös politikai hatalom gyakorlásában. Ha többségbe, sőt elsöprő többségbe kerülnek azok, mondjuk Németországban és Norvégiában, akik készek teljesíteni a közös polgári viselkedés kötelességét.
(Egy újabb mini kommentet osztok meg: így lehet eljutni a két személyes „együttes”, Juliska és Jancsi közös gondolkodásától az elsöprő többség, közös polgári viselkedés kötelességéig) Igaz megjegyzi valahol e pont ismertetése közepén;
Ha minden úgy megy, mint a mesében, a jó szülő, a jó szülők iránti bizalom és csodálat az engedelmesség és engedetlenséget követő bűntudat forrása lesz.
(Itt és most már komment sincs…….)
A fentiek megvalósulásához a harmadik és negyedik pont alattiakban külön intézményrendszert is ismertet. Ezen intézményrendszer elégséges és feltételes kereteit – a „közös politika fórum”, mint annak Rawls-i meghatározásával élve – körbe is járja. Kezdetként előírja;
Hogy a polgárok elsöprő többségében meg kell lennie az akaratnak a közös gondolkodás tanácskozó eszményének megvalósítására.” A kitétel persze érthető! Az intézményrendszer kialakításához pedig deklarálja: „A közös politikai fórum a legfontosabb színhely a tanácskozó demokráciában a közös polgári viselkedés politikai kötelessége számára.
(Sicc!!!!) A viták „színhelyei” a következők; alkotmánybíróság vitái, törvényhozás és kormány vitái, valamint képviselőjelöltek és szószólóik állásfoglalásai. (Ezek közül a legutóbbi beemelt „színhely” – amely ráadásul az állásfoglalás kategóriájában megjelölt „műfaj” – igencsak megkérdőjelezhető!!!)
Azért kapunk több-kevesebb magyarázatot, instrukciót is. Például (ezek – szerk.)
olyan pozíciók, amelyek más érvek hatására a vita során megváltozhatnak,
avagy
…az alkotmány értelmezésének vitája, még ha nem is végső értelmezése, az értelmezőknek nincs felhatalmazásuk arra, hogy saját (mondjuk keresztény vagy nem keresztény) erkölcsi (politikai) meggyőződésükre támaszkodjanak.
Későbbiekben igaz ehhez még hozzáteszi, hogy
A harmadik terület abban különbözik a másik kettőtől, hogy ez nem a közhatalom gyakorlásának valamely ágára vonatkozik, hanem a hivatalviselésre pályázó, egymással a választópolgárok szavazataiért versengő képviselőjelöltekre és szószólóikra.
Továbbá, – az ötödik pont alatt – a választópolgár civil erkölcsi „tisztsége” így fogalmazódik meg;
Mint választópolgár azzal teljesíti a polgári viselkedés kötelességét, hogy beleképzeli magát a közös gondolkodás legjobb képviseletére hivatott jogalkotó és jogalkalmazó helyébe. Nem egyéni érdekei, érdekcsoportja képviseletére szavaz, nem is saját vallási vagy világi átfogó tanának védelmében szavaz, hanem úgy, mintha egy ideális képviselő lenne.
(Ez nem új. Ilyen volt a görög városállamok poliszerkölcse, az athéni és spártai demokrácia.) A hatodik pontban azután egy kicsit megengedőbb, amikor azt írja;
De nem mindenki tekinti magát politikai lénynek, zoon politikonnak… És van olyan is, akinek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a politikusokkal és a politikával törődjön. Nem érdekli az ilyesmi.” Végül pedig elhatárolja magát „egy sommás ítélettel” mindezektől; miszerint az igazság az „hogy a társadalomnak, a többségnek, a törvénynek ehhez nincs semmi köze.
(Tehát vélhetően legfeljebb csak addig fontos ez a szavazó; ameddig a mesében ott van, amikor a „bizalom és csodálat az engedelmesség és engedetlenséget követő bűntudat forrása” jelen van, és amíg a szabadelvűségre kedvezően szavaz, s mikor „az alkotmányozó pillanat, amilyen Tocqueville szerint az amerikaiaké, az erőviszonyok kényes egyensúlyával csak ideig-óráig garantálja a fegyvernyugvást.” A témánál maradva, ezek után abba gondoljunk csak bele, hogy miért is került össztűz alá „az anya nő, az apa férfi” több évezrednyi igazsága?)
Az utolsó meglepően rövid pontot, – nem állom meg – hogy teljes egészében ne idézzem:
Az ideális elmélet a nem szabadelvű demokráciában? Hát rendben van, mindannyian rossz berendezkedésű társadalomban élünk, ahogy Rawlsnak belga levelezőpartnere, Philippe Van Parijs, a louvaini katolikus egyetem filozófiaprofesszora dohogta, de egy Adam Michnik, egy Václav Havel, egy Kis János még egy szovjet demokráciában, egy kínai kommunista népköztársaságban is képes volt magáévá tenni a polgári viselkedés kötelességeinek elveit. Képes volt maga előtt látni az új evolucionizmus teendőit, képes volt élni a kiszolgáltatottak hatalmával, képes volt elképzelni, hogy neki és barátainak úgy kell viselkedniük, mintha a szamizdat röpülő egyetemén az egyenlő polgárok egy szabad közösségének ideális törvényhozói lennének. Az ő dicséretükkel fejezem be megemlékezésemet Jack demokráciájáról, a száz éve született John Rawlsról
Nekem, személy szerint az a problémám, hogy nem tudtam követni Rawls tényleges, filozófiai síkú fejlődéstörténetét Krokovay írása alapján, bár ebben maga Rawls is talán közrejátszhatott, amikor a „Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez” című munkájának sorait írta. Másképpen fogalmazva, hogy Krokovay Zsolt a teljes Rawls-i életműnek melyik részeiből „válogatta össze” terjedelmes írásának gondolatait, s azok közül melyik Rawlsé, és melyik a sajátja. Ez számomra, de talán mások számára is akik elolvassák terjedelmes írását az ÉS-ben, – de főként azoknak, akik egyáltalán most hallanak először a filozófusról és munkásságáról –, az egyértelműen rejtve marad. Kétségtelen, hogy Krokovay írásából az érződik ki, hogy a filozófus munkásságának nagy korszakai közül leginkább annak „alapművére támaszkodik”. Ugyanakkor pontosan az ott leírtakban szereplő rendszerszintű „észszerű gondolkodás” egész mechanizmusa helyett, „a közös gondolkodást, a közösen elfogadható gondolkodást” és az „észszerűség önmagában egyenesen kóros, őrült gondolkodás, hisz nem kölcsönösen elfogadható szempontokat követ” logikailag kifogásolható láncát teszi egymás mellé. A kulcs szavak ezek, főleg akkor, ha abba gondolunk bele, hogy az észszerű és a közös, mint csak a felek számára elfogadható gondolkodás (mint pl. Juliskáé és Jancsié) „kiterjesztését”, a definiálatlan, semmilyen formában és módon nem behatárolt, nem számszerűsíthető, és változóan nem is számszerűsített nagyságra, mennyiségre futtatja ki. Például így fogalmaz; „többé-kevésbé mindenki”, „senki sem”, „elég sokan”, avagy éppen a „többségbe, sőt elsöprő többségbe kerülnek azok”, „…akik készek teljesíteni a közös polgári viselkedés kötelességét.” (Ekkor már csak igen halkan jegyzem meg, hogy ezen egyéni és közösségi gondolkodással kezdődő, a cselekedetig vezető utat, és annak „ilyetén történő kiterjesztését” „Az igazságosság elmélete” c. alapműben – legalábbis én – nem fedeztem fel. De „a közös polgári viselkedés kötelességét” sem találtam meg. Én az észszerűen gondolkodó emberek egyesülése, együttműködése érdekében, az egyenlőségben lévő „kiinduló helyzetnek”, s az abban résztvevők „jóváhagyás utáni” Rawls-i filozófiai elméletét olvastam ki a több, mint 500 oldalas alapműből, mindezt a „Tudatlanság fátyla” deklarációja mellett.)
A továbbiakban nincs más feladatom, civilként és szabadon gondolkodó publicistaként, hogy ajánljam a következő, változatlanul terjedelmes II. rész elolvasását azoknak a kedves, mélyebben érdeklődő, s igazságot szerető olvasóknak, akik a fentiek tovább gondolására is törekednének. Azaz azoknak, akik az ÉS-beli „hangszerelés” és a Rawls-i filozófiai műben lévők elolvasása után, s alapján, az egyezőségekre és különbségekre, valamint azok felkutatására is a továbbiakban kíváncsiak. Ehhez még további, „kimerítő” segítséget csak azért ajánlunk – (Tóth J. Zoltán írását: John Rawls igazságosság elmélete: http://jesz.ajk.elte.hu/tothj212.html), hogy minden esetleges részre hajlásra vonatkozó megjegyzést az olvasó ne tegyen fel magának.
Folytatás januárban
