Ha az idén 71 éves Cakó Ferencre gondolunk, nekünk, az idősebb generációnak egyből a 80-as / 90-es évek kedves animációs filmsorozatai jutnak eszünkbe, mint például a Sebaj Tóbiás, a Zénó, vagy a Töf-töf elefánt.
Már főiskolai évei alatt többször nyer az Országos Amatőrfilm Fesztiválon a saját maga által készített animációs filmjeivel, majd a Pannónia Filmstúdióban dolgozott 1973-tól 1991-ig tervező-rendezőként. 1995-ben hozta létre a saját animációs műtermét C.A.K.Ó. Stúdió néven. Az elnyert számos hazai és nemzetközi díj – köztük az Arany Medvével vagy a Golden Gate Fesztivál fődíjával, illetve a Hamu c. filmnek Oscar díjra jelölésével – bizonyítja Cakó kivételes tehetségét.
Ő dolgozta ki először a világon 1996-ban a homokanimációs előadásokat, melyeket azóta a világ számos pontján mutatott be nagy sikerrel. Készít homok-animációs filmeket, de élőben is fellép, mint homok-animációs művész. A homokanimáció egyenes folytatása a korábbiakban gyurmával szerzett tapasztalatoknak, ahogy a gyurma figurák is örökös változásban vannak az animációs filmeken, úgy a homokrajzok is állandó körforgásban vannak. A nézők kivetítőn át figyelhetik, amint a művész először elnagyoltan, végül egyre részletgazdagabban dolgozza ki a homok rajzot, majd amint az elkészül, néhány mozdulattal le is söpri azt, hogy helyet készítsen egy következőnek. Emiatt a néző figyelme egy pillanatra sem lankadhat le, a folyamatosan változó rajzok magával ragadják, különösképpen mivel az alkotások kellemes zenére koreografáltan, ritmusban készülnek. A mozdulatok emiatt betanultak, gondosan kicsiszoltak, de a rögtönzés hiánya semmit sem von le a művészi értékből!
Cakó Ferenc legutóbbi szerepléseiből kiemelendő a járvány miatt végül 2021 szeptemberében megtartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (IEC2020) Hit napjának kulturális műsora. Ugyancsak ő szerepelt az újjáépített Aranyvonat Szent Jobb-ereklyeszállító kocsijának felavatási ünnepségén is a Magyar Vasúttörténeti Parkban.
Nekünk, hidegkútiaknak régi ismerősünk Cakó Ferenc. Emlékszünk arra, hogy amikor még fel sem épült a Művelődési Központ, de a lepusztult hely néhány napra megnyitotta kapuit, akkor már a lokálpatrióta civil szervezők invitálását nyári szabadtéri fesztiválunkra első szóra elfogadta. Máig felejthetetlen, ahogyan a nagy vetítő vászon mögött, a nézők előtt bontotta ki, formázta az élettelen homokból pillanatok alatt újból és újból csodálatos művészetét. Jubileumi kiállítását itt, a Kultúrkúriában 2021 december 5 és január 16 között tekinthetjük meg minden nap 10-18-ig, kivéve a december 20 és január 3 közötti időszakot, amikor a Kultúrkúria zárva tart. A tárlatot Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg. Az ingyenes kiállítás megtekintése mellett ajánljuk december 12-én, vasárnap 16 órakor a Karácsonyi Homokmesék című élő homokrajz-előadásán való részvételt is, melyre jegyet a Klebelsberg Kultúrkúriában lehet venni.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.