Tegnap előtt, a Keleti Károly utcában Hegedűs Barbara és Budai Gyula volt Gór Csaba és Dombi Rudolf vendége.
Hegedűs Barbara, aki a Fidesz EP listáján a 14. képviselőjelölt, valamint Veszprém alpolgármestere, a rendezvényen többek között Brüsszellel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg.
Megtudhattuk, hogy fél évet töltött Spanyolországban a Granadai Egyetem politológia szakán ERASMUS programmal. (Sajnálatos, hogy az EU kiszállt az ERASMUS finanszírozásából, a nehézségek ellenére a kormány továbbra is támogatja a programot.) A későbbiekben pedig két hónapig gyakorlati programban vett részt Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Mint említette, már akkor nem volt biztonságos, többször figyelmeztették őket, hogy ne nagyon közlekedjenek éjszaka a városban. Hegedűs Barbara most a régiók bizottságának veszprémi delegáltja, amely az Európai Parlamentnek véleményező szerve, így van rálátása a brüsszeli adminisztrációra. Maga az eredeti elképzelés, hogy a helyi szinteket vonják be a gazdasági, illetve a vidék-és városfejlesztésbe, az egy jó dolog. Véleménye szerint azonban Brüsszelben sokan elfelejtik azt, hogy az Európai Unió miért jött létre. Felelevenítette azt, hogy a II. világháború után Európának szüksége volt a békére, az állampolgárok jólétére, ettől távolodik el a mostani brüsszeli vezetés. Kiemelte, hogy a választások tétje, a közös értékek mellett való kiállás, s azt is, hogy ha a választáson rossz választ adunk, akkor azt már nem lehet kijavítani. (Ilyen például a migráció) Láthatjuk, hogy milyen szomorú az, hogy a helyiekkel szemben a migránsokat támogatják nyugaton. Jelenleg a szuverenista erők állnak szemben a globalistákkal. A jövőt illetően reméli, hogy egyre többen lesznek Európában, akik a józan ész mentén gondolkodnak, az agrártüntetések is ezt mutatják. Hogy kik lehetnek a magyar jobboldal szövetségesei, arra a Le Pen pártjában lévő franciákat, a Meloni által vezetett tömörülést és a spanyol VOX képviselőit említette.
Budai Gyula az eseményen egy egész más témában, a budapesti korrupciós ügyekről adott részletes áttekintést, kezében egy korrupciós térképet tartogatva. Az újpesti baloldali polgármesternél tartott házkutatástól kezdve, a Lánchíd felújítása és a városháza, Mártha Imre körüli botrányokon át még sok mindenről szó esett. Miközben Cseh Katalinra, Berg Dánielre, Perjés Gáborra, Niedermüller Péterre, Horváth Csabára terelődött a beszélgetés, Gór Csaba és Budai Gyula ki-ki szólogatva megjegyezte, hogy valahogy mindig a 2. kerületbe vezetnek a szálak…
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.