Január 2-án reggel fél hétkor Vármegyéről vármegyére címmel sorozat indult az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával a Kossuth Rádióban. V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztosa, – aki egyben a Hungarikum Bizottság tagja is, – többek között erről is beszélt a budapesti sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy az indíttatásukra ez ideig már három rádiós műsorsorozat futott – Mi, Magyarok, Hiszek egy hazában, Elindultam szép hazámból címmel, – amelyek mindegyikének az volt a célja, hogy a magyarság nemzeti identitását erősítsék.
A most jelentkező „Vármegyéről vármegyére” című rádiósorozat ahhoz illeszkedik, hogy a 2023. január 1-től, – a módosított Alaptörvénynek megfelelően – rendelkeztek (az Országgyűlés – szerk.) a megyék vármegyékre való átnevezéséről, ezzel is megerősítve a demokrácia nemzeti karakterét. A továbbiakban, s kapcsolódóan a megyei értéktárak vármegyei értéktárakként működnek a közös, vármegyei identitás megerősítésére, „hiszen létezik vasi, zalai, somogyi, békési életérzés is”. – tette hozzá V. Németh Zsolt.
Gadácsi János, a rádióműsor-sorozat szerkesztője mindezt kiegészítette azzal, hogy a magyarság kiemelkedő nemzeti értékeivel, a hungarikumokkal, – amelyek vármegyei értéktárakban szerepelnek, – illetve azok bemutatásával azt próbálják tudatosítani, hogy „egy helyi érték ugyanolyan fontos az egész nemzet szempontjából, mint pl. a Kodály-módszer, amit az egész világon ismernek. Ha valahol egy megyei érték összetartja az adott közösséget, az ugyanolyan lényeges, mint a világraszóló magyar értékek. Így mindenki számára világossá válik, hogy ami helyben jó, az mindenkinek jó, lényeges elem a közösség formálásában”. A műsorsorozat narrációját Vecsei H. Miklós színművész végzi, a szignálját pedig a Csík Zenekar készítette. De a rádió mellett a nyomtatott sajtó, és a televízió is foglalkozik az eseménnyel. A Magyar Nemzet munkatársának kérdésére, – azzal összefüggésben; „Hungarikumok: a magyar nemzet karakterének meghatározói – Nemzeti értékeink jelentős része a tájhoz, az épített vagy természeti tájhoz kötődik” címmel, 2022.december 27-én megjelent nagy interjújában,– V. Németh Zsolt Babits Mihály sorait is idézte;
Képzeletünk, érzésvilágunk, egész kultúránk, az itteni tájak és éghajlat színeiből, benyomásaiból, hangulataiból szövődött… ez a szép kerek terület a magyar lélek szülőágya és nyújtózó matraca, ez a magyar vér vegyítőedénye, s kultúránk festékpalettája.
Babits Mihály
Lásd. a témában, két korábbiakban megjelent írásunkat; „Nyelvében él a nemzet” és Kis magyar karakterológia címmel, amelyben Babits Mihály e további gondolatsorait is olvashatjuk.
A Hír TV december 29-i adásában, pedig így konferálták fel a tudósításukat; „Megkezdték a megyehatárt jelző közúti táblák cseréjét. Országszerte 714 új megyehatár-jelző táblát kell felszerelnie a Magyar Közútnak, ugyanis a megyékből vármegyék lesznek január elsejétől”.
A 324/2020. (VII. 1.) Korm. rendelet, a magyar nemzeti értékek és hungarikumok értéktárba való felvételéről és az értéktár bizottságok munkájának szabályozásáról, amelyben a „Kormány a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény 19. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- „§ (1) A nemzeti értékek adatait a települési, tájegységi, vármegyei és ágazati értéktárakban, a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében a következő, szakterületenkénti kategóriák szerint kell azonosítani és rendszerezni”. (Ez alatt például a paragrafus e) pontjában a kulturális örökség kategóriáját: a kulturális örökség szellemi és tárgyi javai meghatározással jelenítik meg –szerk.)
- „§ (1) Ha a települési önkormányzat nem hoz létre Települési, illetve Tájegységi Értéktár Bizottságot vagy nem bíz meg a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény (a továbbiakban: Htv.) 3. § (4) bekezdése szerinti települési szervezetet, akkor a településhez, illetve tájegységhez kapcsolódó érték nemzeti értékként történő felvétele a Vármegyei Értéktár Bizottságnál kezdeményezhető.”
„Nyelvében él a nemzet” írásunkban akkoriban ezt írtuk Zétényi Zsolt esszéje1 nyomán; „Mostanában a „visszahozott” vármegye és főispán szavak körül, s miatt folyik a küzdelem, miközben az alkotmány, az alaptörvény sorai körül sem csitulnak el a csaták, helyenként az éppen „aktuálisnak gondolt politikai légkörre” felülve erősödnek fel, lángot kapva. Van erre is, arra is számtalan példa”.
1 Zétényi Zsolt: „Vármegye és állami függetlenség – Hazánk egész Európában az egyetlen, történeti alkotmányt is éltető ország.” Magyar Nemzet 2022. augusztus 4.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.