A II. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Helytörténeti Kör, a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány valamint a Német Ház Alapítvány a Búcsú Emlékparkban (Helter híd) 2022. január 15-én, szombaton, 17 órakor megemlékezést szervezett. Immár harmadik éve, hagyományteremtő szándékkal, mécsesek gyújtásával emlékeztünk meg az 1945. január 14-én a GULAG-ra útnak indított, otthonaikból elhurcolt pesthidegkúti lakosok első csoportjáról.
A megemlékezés háziasszonya, Kretz Éva Judit, a II. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke volt. Az alábbiakban Kretz Éva és dr. Czaga Viktória helytörténész beszédét közöljük.
Kretz Éva beszéde
Köszöntöm tisztelettel: Őrsi Gergely polgármester urat, Dr. Gór Csaba frakcióvezető urat, Makra Krisztinát, Dr. Csabai Pétert, Csere Istvánt önkormányzati képviselőket, Küller Andrást a Német Ház Alapítvány, valamint minden kedves megjelentet.
Tisztelt Emlékezők!
A 2. világháború tragikus éveiben családok százezrei várták haza reménykedve szeretteiket a frontról. Apákért, fiakért, testvérekért imádkoztak. Családom iratai között fennmaradt egy emléklap, amelyen egy kisgyermek, mackója és játék-katonája társaságában, az ágyában imádkozik:
Liebte Gott, mit starker Hand schütze unser Vaterland!
Schütze unsere Väter, Brüder, führ sie heil zur Heimat wieder;
Gieb, Gott, unsern Waffen Sieg, lass bald enden diesen Krieg. Amen.
Szeretett Istenünk, védd erős kézzel hazánkat!
Védd meg apáinkat, testvéreinket, vezesd őket épségben haza;
Add, Isten, fegyvereink győzelmét, hadd érjen hamar véget ez a háború. Ámen!
A háború azonban nem ért hamar véget, a fegyverek – fegyvereink – nem győztek, az apák, fiak, testvérek hősi halottak, hadifoglyok lettek. Akik pedig a keleti frontról a Vörös Hadseregtől űzötten hazatértek, hamarosan a civil lakossággal együtt indulhattak a GULAG-ra, málenkij robotra.
Tisztelt Emlékezők!
Nem lehet eleget hangsúlyozni, ismételni, hogy Pesthidegkútról a 16 és 65 év közötti férfiakat két csoportban, január 14-én, majd március 1-én hurcolták el. A menet itt, a mai Hidegkúti úton, Máriaremetén át indult hosszú útjára.
A GULAG táboraiból sokan nem tértek haza, s akik szerencsésen megjöttek, mélyen hallgattak szenvedéseikről, meghurcolásaikról.
Az utolsó órában vagyunk, hogy a nevüket megmentsük a feledéstől, hogy méltó módon tisztelegjünk az emlékük előtt. Az idevezető út két fontos állomásán vagyunk túl: az egyik, hogy felállítottuk ezt az emlékező táblát, a másik, hogy megjelent a Pesthidegkúti helytörténeti füzetek 7. száma, Pesthidegkút hősi halottai katonahősei, civil áldozatai az első és második világháborúban 2021.
Felkérem dr. Czaga Viktóriát, a füzet összeállítóját, hogy röviden ismertesse a füzet összeállításához, és a kitűzött cél eléréséhez vezető utat.
dr. Czaga Viktória emlékeztető beszéde
Tisztelt Emlékezők!
Tavaly, 2021. január 14-én, amikor másodízben helyeztünk el itt mécseseket, beszámoltam arról, hogy hosszú idő után lehetőség nyílik a 21. századi digitális technika segítségével a Pesthidegkútról bevonult honvédek és a községből elhurcolt civilek névsorának összeállítására és adataik összegyűjtésére.
A kitűzött cél elérését az tette lehetővé, hogy az Oroszországgal kiépített jó diplomáciai kapcsolat révén az Orosz Állami Hadilevéltár 2019 decemberében a második világháború idején a Vörös Hadsereg által foglyul ejtett, valamint a Szovjetunióba fogolyként hurcolt magyar és magyarországi német nemzetiségűnek jelölt civilek nyilvántartó kartonjait átadta a Magyar Nemzeti Levéltárnak — nem az eredeti kartonokat, hanem a másolatokat.
2020-ban megindult több mint 680.000 cirill betűs nyilvántartó karton hazai feldolgozása, s ma már tudjuk, megközelítőleg másfél millió digitális adatot rögzítettek a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai.
2022-t írunk, eltelt tehát egy esztendő, s örömmel jelenthetem be, hogy elkészült a Pesthidegkúti Helytörténeti Füzetek 7. száma, ami az első világháborús adatokkal kiegészítve tartalmazza a két világégésben harcolt, elesett, eltűnt, fogságba került, ill. szerencsésen hazatért pesthidegkúti honvédek és a fogságba hurcolt civilek adatait.
Joggal tehető föl a kérdés, hány sorstragédiát sikerült a feledéstől megmenteni, visszahozni? A számok tükrében kijelenthető: keveset, tragikusan keveset.
Mindössze 279 honvéd és 404 civil, azaz 683 személy adatai szerepelnek a kiadványban az első világháborús adatokon kívül. Mindösszesen. Ha csak annyit tudunk, hogy Helter Feri bácsi visszaemlékezése szerint 1945. január 14-én kb. 800 pesthidegkúti férfit hajtottak Máriaremete felé, s ebben a számban a máriaremetei, ill. remetekertvárosi elhurcoltak még nem is szerepelnek, de – magától értetődően – nem szerepelhetnek a március 1-én, a 2. transzportban elhurcoltak sem, belátható, tényleg nagyon kevés. Feltételezhetően a fogságba esettek, elhurcoltak harmada.
Hogyan is történhetett az ’útnak indítás’?
Például úgy, hogy a helyi szovjet parancsnok kiadta az utasítást, az elöljáróság tudomásul vette (mást nem is tehetett) és a község kisbírójával kidoboltatta a parancsot: a 16 és 45 év közötti férfiak háromnapi kicsi munkára (málenkij robot) jelentkezzenek. A cinizmus netovábbja, miszerint előírták, háromnapi élelemmel és ásóval, lapáttal felszerelve gyülekezzenek a kijelölt helyeken, többnyire helyi vendéglők udvarán, de Ófaluban az elemi iskola udvarát is megadták. Visszaemlékezésekből tudjuk, ha nem találták elegendőnek a gyülekezők létszámát, a házakba berontva otthonaikból is rángattak ki és hurcoltak el férfiakat.
Az útvonal pedig az akkori gróf Klebelsberg Kunó, mai Hidegkúti útról vezetett Máriaremete felé egyrészt, mert még tartott a főváros ostroma, s Hűvösvölgy számított az ostromgyűrű egyik határának; másrészt Máriaremete, Remetekertváros felé haladva onnan is összegyűjtötték a lakosokat.
Pesthidegkútról a második transzport március 1-jén indult a hosszú útra. Nem tudjuk, hányan haltak meg az úton januárban, ill. márciusban, hányan a még hazai gyűjtőtábor egyikében kimerültség, éhezés, járvány miatt. Ők végleg eltűntek a kutató szemek elől, hiszen szomorú tény, karton csak azokról készült, akik eljutottak valamelyik táborba, amelyekből a korabeli Szovjetunió területén 4000 működött.
A hátrahagyott szülőfalu, Pesthidegkút, szovjet megszállás alatt sínylődött 1945 késő nyaráig, ami a mindennapi kiszolgáltatottságot, félelmet jelentette a lakosságnak.
Amikor pedig elérkezett a hazatérés ideje, s a túlélők hazaindulhattak a fogolytáborokból, a hallgatás évei, évtizedei következtek, a kölcsönös hallgatásé. Mert az itthon maradottak nem beszélhettek az elszenvedett atrocitásokról a hazaérkezők táborbeli szenvedéseikről.
A magunk mögött hagyott szocialista rendszer a halott, különösen a halott katona emlékezetét hallgatta el, alázta meg, mert a németekkel szövetségben harcolt a Szovjetunió ellen.
A rendszerváltozás után azonban átszakadt a gát: naplók, visszaemlékezések sora hozta és hozza felszínre 1944-45 történéseit — tragikus évek tragikus élményeit.
Az emlékezés azonban az élők kiváltsága.
Tisztelt Emlékezők!
Rehabilitáció nemcsak nekik, a katonáknak jár azzal, hogy kijelentjük, ők hősi halottak, hanem nekünk, utódoknak is. Szükségünk van az emlékekre, szükségünk van az emlékezet rehabilitációjára.
Hajtsunk fejet ennek tudatában Pesthidegkút hősi halottainak, katonahőseinek, és civil áldozatainak emléke előtt, gyújtsunk mécsest tiszteletükre.
2022. január 15.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.
