A Duna TV 2023. június 9-én pénteken este vetítette Visconti A párduc című filmjét. 2004-ben írtam a nyomtatott Hidegkúti Hírek áprilisi-májusi számában erről a filmművészeti alkotásról. A film örök érvényű üzenetei miatt a róla készült írás ma is aktuális, így most az alábbiakat online formában ajánlom elolvasásra.
Jó lett volna negyven évvel korábban, úgy tizenhat évesen látni Visconti 1963-as, A párduc című filmjét. Bár, még a rendszerváltás évében, 1989-ben is valószínű korai volt a kellő személyes történelmi tapasztalatok híján, mert csupán szép kosztümös, művészfilmként néztem végig. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának előestéjén vetítette késő éjszakai kezdéssel a Magyar Televízió.
A Garibaldi vezette szabadságharc idején játszódó történet a mindenkori forradalmak és rendszerváltozások lezajlását, majd a konszolidációk természetrajzát ábrázolja. A főhős, Don Fabrizio, Salina hercege mindig előre látja a történelem, a politika menetét. Szilárd erkölcsi tartásával úgy irányítja környezete, családja életét, hogy a folyamatosan leépülő régi és az új rend kialakulása közötti időszak valamennyire „megszokhatóvá” váljon. Egy pillanatra se gondoljunk itt csak a politikai – gazdasági hatalom színeváltozásaira.
A film azt láttatja, hogy a politikai hatalom átrendeződését minden korban megelőzi a pénzek vándorlása. Jelen történetünkben is már évekkel előbb megkezdődik a hercegi vagyon átszivattyúzása a pitiáner, de végtelenül ravasz, házasság útján arisztokrata kék vér után áhítozó köztársaságpárti polgármester zsebébe. Amikor a röpke köztársasági eszme győzelme is megbukik, és Garibaldi vörösinges forradalmárait kivégzik, a Bourbon királyi dinasztiát felváltó, forradalmat elsíboló Viktor Emánuel királyságába a volt pitiáner már jól szabottan érkezik meg, tele zsebbel, a Salina családba beházasított lányával együtt. Fájdalmas, ahogyan Don Fabrizio megfogalmazza a régi oroszlánok és párducok együttélési lehetőségeit, szabályait és formáit az új sakálokkal és hiénákkal. Ennek megjelenítése a hatalmas színpompás tablón megfestett történelmi képeken, Visconti zsenialitása. „Mi voltunk a párducok, az oroszlánok: s akik a helyünkre lépnek azok a sakálok és a hiénák lesznek, és valamennyien, a párducok, a sakálok és a birkák, továbbra is azt hisszük majd, hogy mi vagyunk a föld sava-borsa.” -mondja a herceg, amivel egyben elutasítja az új rend felajánlotta szenátorságot is.
A film tartalmi lényege éppen a kultúrák, magatartásmódok ütköztetése. Az új világot alakító, majd élvező unokaöcs kimondja az anyagi világ működésének változatlanságát: „Ha mi nem vagyunk ott, ezek majd ránk húzzák a köztársaságot. Ha azt akarjuk, hogy minden úgy maradjon, ahogy van, mindennek meg kell változnia.” A változást a különböző kultúrák, a magatartási és viselkedési, az erkölcsi szabályok ütközése kényszeríti ki, és csak ezután következik a gazdasági, majd politikai élet átváltozása.
A film kezdetén a szigorú etikett szabályai szerinti, a főúri családi ebéd rendjébe ízléstelenül belekacagó unokaöcs jövendőbelijének, a polgármester lányának viselkedése még csupán megbotránkoztató. A film végére azonban már a testileg és lelkileg megfáradt herceg csak az Istennel való találkozást várja. Hiszen egy olyan bálról távozik gyalogszerrel, ahol Garibaldit leverő tábornok átfestette a történelmet a hiszékeny asztaltársaságnak, s bár királyi pompával, aranysujtásos nagyestélyiben forgolódik együtt a tisztes régi és új társaság, maguk sem veszik észre, hogy már csupán díszlet az egész: állófogadás, kés és villa nélkül.
A herceget alakító Burt Lancaster, az unokaöcsöt játszó ifjú Alain Delon, és a polgármester lányát alakító Claudia Cardinale játéka felejthetetlen. Azt mondják el, hogy a világ törvényszerűen jutott el a harmadik évezred plázáihoz, McDonalds-jaihoz.
Giuseppe Tomasi di Lampedusa – aki mellesleg a főhős dédunokája – olasz regényíró műve alapján forgatott film azt a kérdést teszi fel mindannyiunknak, hogy ötven esztendő múlva kik írják majd az erkölcs, a kultúra törvényeit? Talán még nem késő leemelnünk a könyvespolcról Tomasi di Lampedusa regényét, a Párducot. Ha elolvasása után végig gondoljuk üzeneteit, talán élhetőbb világra nyitunk ablakot gyermekeink számára. A főhős, Don Fabrizio gyermekeinek, dédunokájának egyre szűkülő világa, ha nehezen is még túlélhető, de félő, hogy a mi unokáinknak már néhány másodpercre sem lesz az.
