Dévényi Dömötör kiállításáról (utólagos kitekintés)

2023. március 20-ig még megtekinthető Dévényi Dömötör Balaton-felvidék – a mi Toszkánánk” című kiállítása az Őrmezei Közösségi Házban (1112 Budapest, Cirmos utca 8). A tárlaton egyaránt megjelennek a természeti és az épített környezetünk szépségei, a Balaton vízi életének érdekességei, valamint a régió állat- és növényvilága Csopaktól a Káli medencén át Keszthelyig és Tapolcáig.

A kiállítás 2023. február 27-én, hétfőn 16 órakor nyílt meg. A kiállítás kurátora Kozma Cecília fotóművész volt. Közreműködtek: Dévényi Flóra (szavalat), Csata Katalin, Urbán Bianka és Varga Sára Judit a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium fuvolista növendékei.

Mivel a megnyitó után többen kérték, hogy Erdősi-Boda Katinka megnyitó szövegét írásban is szívesen olvasnák, ezért az alábbiakban most közöljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ahogy a képek előtt meg-megállunk, s körüljárjuk a kiállítást, melegséggel tölt el bennünket, hogy milyen jó nekünk, magyaroknak, hogy van nekünk egy olyan csodálatos, mesés, természeti és épített látnivalókban, hagyományokban gazdag régiónk, mint a Balatonfelvidék. Minden feltöltődésre vágyó idelátogató, rekreációs, vagy kirándulási céllal érzi, hogy itt egészen egyedülálló kikapcsolódási és kulturális élmény várja, ezért nem véletlenül egészült ki Dévényi Dömötör kiállításának a címe a mi Toszkánánk felirattal.

A fényképek segítségével tehát valódi körutazásban lehet részünk. Gyönyörködhetünk a balatonfüredi Tagore sétányban, az ott lévő hagyományőrzők ruháiban, az egymás után sorjázó sirályokban, a Kék szalag vitorlásaiban. Ellátogathatunk a sümegi vár falai közé vagy az őzekkel teli Koloska völgybe. Rábámulhatunk a Káli-medencében található Hegyestű érdekes sziklaformáira. Széttekinthetünk a csopaki borvidék lágy szőlős lankáin, de tiszteletünket tehetjük őseink szív alakú sírköveinél is. A tárlaton több épített örökséggel, szellemi központtal is találkozhatunk, ezek közül például kiemelendő a zirci ciszterci apátság. A képek csak megerősítenek bennünket abban, hogy méltók vagyunk, illetve Veszprém a Bakony és környéke méltó az idei évre adományozott Európa Kulturális Fővárosa címre, mely részben e kiállítás apropóját is adta.

Dévényi Dömötörrel ismeretségünk mondhatjuk, hogy több évtizedre nyúlik vissza. Emlékszem, gyermekkorom Füreden töltött nyaraira, ahol feleségével együtt sétáltunk, vagy osztottuk meg a világról gondolatainkat egy verőfényes nap után. Azóta is példás családi életet él, idén ünnepli 50. házassági évfordulóját 5 unokája társaságában. Már fiatalabb korában fotózgatott, de körülbelül 10 éve annak hogy rendszeresen hódol kedvenc elfoglaltságának. Folyamatosan képzi is magát a 60+ fotókör tagjaként, eddig 14 önálló kiállítással ajándékozott meg bennünket, ugyanakkor évente 3-4 csoportos tárlaton is kiállít. Képei jól megkomponált fotóművészeti alkotások, ahol a forma, a tartalom, a színek, a hangulat egymással összhangot alkot. Tudatos témaválasztásai mindig valami különlegesre, valami egyedire szeretné felhívni a figyelmet. A tárlaton egyszerre van jelen a kellemes érzését sugallva, a fentiekben említett, érzékszerveink által felfogott, s interpretált világ, valamint az ember belső lelkiállapotainak megnyilvánulásai, kivetülései. Utóbbira példa a Magányosság című fénykép, amelyen sehol senki, s a füredi mólót jégfátyol veszi körbe a téli szürkületben. Vagy a Holdfényszonáta, melynek látványvilága Beethoven azonos című zongoraművét idézi fel lelkivilágunkban. Vajon ilyen egyedül vagyunk mi is olykor a világban? – tesszük fel magunknak a kérdést. Ugyanakkor Dévényi Dömötör képei között pár fekete-fehéren előhívott alkotás is szerepel, lásd a Keszthelyi fürdőről vagy az Anna Grand Hotel árkádjáról készített képek, amelyek erős kontúrjaik révén eleganciát sugározva magabiztos szakmai jártasságra vallanak.

Összefoglalóan tehát elmondhatjuk és láthatjuk, hogy Dévényi Dömötör a fotóművészet terén mindvégig, minden tekintetben arra a sokszínűségre törekszik, amely véges világunkban a végtelen világ megannyi árnyalatiból, történéseiből nyújt betekintést, a fel-feltűnő fény megragadásával. Bár képei sokrétűek, azonban egy valami biztosan közös bennük. Magának a szépnek, a szépségnek a megtapasztalása. Igen. Fontos tudatosítanunk és ráébrednünk újra és újra, napról napra, óráról órára magának a szépnek az élményére, újra felfedezni mibenlétét és jótékony hatását életünkre, jellemünkre, lelkünkre egyaránt. Különösen most, egy olyan világban, amikor a félelem a rettegés, a káosz, a háború réme, az emberi konfliktusok okozta rosszkedv szinte rátelepedik mindennapjainkra. Amikor a mindennapi megélhetés valós és vélt problémái annyira elterelik figyelmünket a lényegről; a jóról és a szépről, hogy már észre sem vesszük azokat. Egy olyan korban, amelyben a rossz és a jó felcserérődnek, tombol az értékrelativizmus, a fogalmak kiüresednek, s az öncél szövi hálóját a művészi alkotószándék terén. Merthogy igenis fontos megértenünk, hogy miben élünk ma, mi és miért uralja az esztétikai közgondolkodást. Miért lett általánosságban véve a XX. század és a napjaink művészete olyan, amilyen? És hogy milyen folyamatok és hogyan rombolják le a klasszikus formák és tartalmak iránti érzékenységet? Ezekre kaphatunk válaszokat a nemrég meghalt művészetfilozófus, Roger Scruton a Szépről szóló könyvéből.

Ki kell mondanunk, hogy a XX. század háborúi, az iparosodás utáni forradalmak olyan változásokat hoztak az emberiség történelmében, amelyek az egyetemes nyugati művészet egészét alapjaiban rengették meg. Az új tömegkultúra kialakulásával és az izmusok térhódításával az értékek felborultak, ami addig szépnek, az innentől fogva ósdinak, ami pedig csúnyának, botrányosnak az meg érdeklődésre számot tartónak számított, s számít a mai napig is. Lázadás a múlt iránt, a „mi jobban tudjuk” mindent elsöprő jelszavával. Ebből több mint száz év elteltével sem sikerült sokat elmozdulni. Scruton szerint „A művészet fölvette a szép fáklyáját, vitte egy darabig, majd beledobta Párizs piszoárjaiba.” Igen, miután Marcel Duchamp WC csészéjét kiállították, valóban megkérdőjeleződött a művészet lényege, értelme, rendeltetése. A furcsa viccnek az eredménye pedig egy olyan szkepticizmusba fordult nihilizmus lett, melyben értelmét veszíti a szép. A magukat véleményvezéreknek kinevezők szerint – a szép fogalmi és tartalmi kiüresítésével – innentől kezdve bármi minősülhet művészetnek, bárki bármit nevezhet csúnyának vagy szépnek, a lényeg, hogy az egyén véleményszabadságát semmi hátrányos megkülönböztetés ne érje.

Pedig nagyon nem mindegy, hogy a hétköznapokban, vagy a vizuális kultúra terén mivel találkozunk, mit engedünk magunkra hatni. Mit és hogyan fogadunk be. A látvány minden esetben az ingereken keresztül a lelket célozza, lelki minőségünk formálója. A lélek olyan mint egy lakmuszpapír, világosan érzi azt ha valami felemeli, vagy ha valami bántóan, lealacsonyítóan hat rá. A jó hírem az, hogy ennek felismerésében az önismeret segít. Első lépésként pedig hallgassunk Platónra, aki szerint a szép egylényegűen azonos a jóval, így a jó határozza meg a szépet.

Dévényi Dömötör képei ezért olyan fontosak számunkra. Hogy a rengeteg árnyék mellett megmutassa fáradt, gondterhelt lényünknek, hogy ott van a fény, a szép, a derű, az öröm, s az élet, az életszeretet, melyek közelebb visznek egymáshoz, önmagunkhoz, s egész teremtett világunkhoz. Becsüljük meg mindezt. Ezennel megnyitom a kiállítást!

info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings