„Hajfonat” – egy keveset és sokat mondó könyv és film cím

A történetet Laetitia Colombani  filmrendező, író, színész „A hajfonat” c. könyvéből saját maga vitte kitűnő és figyelemre méltó, tanulságos filmre, a személyes élményei alapján. Takács Dalma filmajánlójában, – „A film, amit minden nőnek kötelezővé tennék – megnéztük a hajfonatot” címmel a wmn.hu online lapon –, a részletes cselekmény ismertetése mellett a jó filmkritikai elemzés minden erényét is megtalálhatjuk. Mi pedig a magunk részéről bátorítunk mindenkit arra, hogy az „élet. kult. ember” alcím alatt olvasható jobbnál-jobb írásokból minél inkább és minél többet szemezgessenek, gyakran keressék fel az orgánum oldalait, amelyek az élet minden területéről születtek/születnek meg.

Maradva most az említett alkotásnál, e film kétségtelen erős feminista vonalával párhuzamosan mi teljesen más üzeneteket is felfedeztünk benne; mégpedig az egymásra utaltság ”globális” kényszerének láttatását. Globális piaci világunk negatív és pozitív hatásairól sokat beszélünk, olvasunk, és részt is veszünk abban akár akarjuk, akár nem az élet minden területén. De erre a részvételre, – a mindennapok világában, – azaz az „egymásra utaltság érzésére” sohasem gondolunk, amikor a mások által előállított, számunkra szükséges javak rendelkezésünkre állnak, s szükségünket birtokolni tudjuk, kielégíthetjük igényünk felkeltése után. Nem foglalkozunk az egymásra utaltsággal, természetesnek tartjuk voltát, így működik a világ, ez a világ rendje.

Tehát, bizony, a globális világ erre szolgál; az igényfelkeltésre, illetve hogy szükségünk tudatosítása után, az innovációs lánc létrejöttével megteremtjük és használjuk röviden fogalmazva a világ piacát. Hogy hogyan jutottunk el erre ezen gyönyörűen fotózott, lírai hangvételű, szinte dokumentarista/szociografikus,  sok műfajú film láttán?

A film első kockái Indiában, az „érinthetetlenek” világában játszódik. Az „érinthetetlen ember” itt azt a legszegényebb embert jelenti, aki – ellentétben a világ más tájain hasonló sorsban élőkkel, – nem érintkezhet, érintheti meg a másikat,  még rá sem nézhet, ha beszél, a földre kell lesütnie szemét abban az esetben, amikor a szegény sorsú a magasabb kasztokban, magasabb életszínvonalban élőkkel találkozik, kapcsolatba kerül. Elképesztő nyomorúságos körülmények között élnek az érinthetetlenek, csak egyetlen dolog felett rendelkeznek, a fejükön lévő hosszú hajukkal, amit azután felajánlanak egy hosszú zarándokút végén Istenüknek. A filmben a tanyán élő Smita – hogy Istene segítségével gyermeke kikerülhessen az „érinthetetlenek” kasztjából – megtakarított kis pénzecskéjét kislánya tanítására gyűjti össze, s abból lefizeti a Brahmant, de az első nap már megverik az iskolában. A viszontagságos zarándokút végén a templomban levágják az Istenüknek felajánlott hajukat, és azt zsákokba csomagolják, amit azután Olaszországban egy éppen gazdasági válságban lévő hajfeldolgozó manufaktúrában paróka alapanyagnak előkészítenek. Az „innovációs lánc” kialakulása a tulajdonos olasz lány és az indiai vendégmunkás között szövődő szerelmen nyugszik, az indiai tudja, hogy hazájában felesleg van a hajból, illetve importálható, az itteni hiány megszüntetésére. A kész paróka egy kanadai, volt sikeres és gazdag, kemoterápiát elszenvedő ügyvédnő fejére kerül, akinek betegsége miatt az egész élete, karrierje összeomlóban van. A három, de egymással, – a hajfonatokon át – kapcsolatos történet, egymásba átszőve, a film vágásaival együttvéve annyira tökéletes, hogy észre sem vesszük az egyik történetből mikor lépünk át a másikba, és onnan vissza. Azt érezzük, hogy egy egységes, egyetlen filmet nézünk végig, ahol a mondanivaló; – a fent említett kritikában megfogalmazottak szerint, – „helytállni családfőként, vinni a hátadon az utódok életét és biztonságát, és megfelelni a környezet vélt vagy valós elvárásainak”.

A három nő mindegyike együtt és külön is azt sugallja, hogy „megingathatatlan világképük”, hitük van nem csak a túlélésre, hanem a mindennapokra is. A globális világ „jótékony” lehetőségét kihasználva, – s így élve az „egymásra utaltsággal” – annak nagy eposzát kísérhetjük nyomon, s tudatosíthatjuk azt magunkban a film nézése során.