Élő Betlehem Gercsén

December 27-én reggel igazi napsütéses, mondhatni nagyon is szeles időre ébredtünk. A magunk részéről már a délelőtt során kémleltük az eget, s drukkoltunk a kedvező időjárásnak, hiszen mi is, pesthidegkúti barátainkkal együtt készültünk ellátogatni Gercsére, megnézni az élő Betlehemet, hogy a családi karácsonyozás után velük, közösen is ünnepelhessünk.

Odaérkezésünkkor, a padokon, asztalokon még becsomagolva, de ki voltak téve a kenyerek, finom ennivalók. Czemmel László pedig a középkori templom mellett nagyban készítette a forralt bort. Murvai László a szentély falai mögött a szabadban rakosgatta a szalmát, s ácsolta a Betlehemest. Melegséggel töltött el bennünket, hogy a délután házigazdái milyen nagy gondoskodással vártak bennünket, pesthidegkúti családokat.

Fél háromra az állatok is megérkeztek, majd a pusztában lassan kezdett megtelni a templom körüli tér. Rengetegen gyűltünk össze, s mindannyian kíváncsiak voltunk a kis Jézuska születésére. A Betlehem körül megcsodálhattuk a lovakat, de még egy kecskét is, mely rövid ideig részt vett a betlehemes játékban is. A pásztorjátékot a Nagykovácsi Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánia közösségének előadásában láthattuk Kemenes Gábor atya vezetésével. Jó volt látni azt a rengeteg csillogó gyermekszemet, ahogy az édesanyák, édesapák, és nagyszülők a természet lágy ölén csimotáikkal együtt mély beleéléssel követték végig a Megváltó születésének történetét. Merthogy maga az elbeszélés nemcsak üzenete miatt volt különleges, hanem annak előadási jellege, módja miatt is. A narrátor beszédét karácsonyi énekek éneklésével tette változatossá, a szereplők jelmezei igazán szépek voltak. A hiteles környezetet imitáló előadással szinte magunk előtt láttuk 2022 év után az Angyali üdvözletet, ahogy az Angyal megjövendöli Máriának, hogy gyermeke lesz, az istállót a Szent Családdal, a Pásztorokat az Angyalokkal, vagy éppen a Három Királyokat. A pásztorjáték után Szentmise következett.

Köszönjük a szervezőknek, a Német Nemzetiségi Alapítványnak, hogy ezzel is még inkább közelebb hozták közösségünkhöz a karácsony hangulatát.

Az eseményt támogatták:

  • II. kerületi önkormányzat
  • a pesthidegkúti plébánia
  • a nagykovácsi plébánia
  • Gercse templom közössége
  • Tökhegy-Máriahegy gazdái

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings