Az ökumenikus imahét záróeseménye Pesthidegkúton

Pesthidegkúton 2022. január 22-én a Pannonhalmi Főapátság Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolájában volt az Ökumenikus imahét záróeseménye. Ez alkalommal köszöntőt mondott Csere István igazgató, majd a katolikus, illetve református papi szolgálat után Fodor Viktor evangélikus lelkész olvasta fel az evangéliumi részletet, s mondott szentbeszédet. A zenés áhítatot Schumicky György előadása, Háború Ukrajnában, karitatív támogatás Kárpátalján címmel zárta. A beszámolóban megrázó személyes történeteket hallhattunk az ottani emberek életéről.

Az alábbiakban Fodor Viktor, evangélikus lelkész ott elhangzott beszéde olvasható, illetve tekinthető meg, melynek során mi is az ima erejére, s a háborús menekültekre, áldozatokra gondolhatunk.  

Keresztény testvéreim az Úrjézus Krisztusban!

Jézusurunk nagyon meghökkentő példázatokban szokott minket tanítani. Azért, hogy egyrészt felrázza a lelkiismeretünket, a hitünket, az életünket, másrészt, hogy a tudásunk elmélyüljön. Ez a példázat azért megrázó, mert Jézus nagyon-nagy lelki nyugalommal egy hamis bíróhoz hasonlítja az Urat, akihez jár egy özvegyasszony, aki kiszolgáltatott bajban van, akinek jogosan kellene segítenie a panaszán. Azért meghökkentő ez a példázat, mert az Úr azért egy kicsit magasabb és másabb szinten szolgáltat igazságot, mint a példázatban szereplő hamis bíró. Azonban ebben az igében a lényeg, az özvegyasszony kitartó küzdelme, igazságának a keresése, és az, hogy folyamatosan kéri a bírót, hogy segítsen. Ezzel az ellentétes példával akar minket Jézus megtanítani arra, hogy a hamis bíró is ilyen vagy olyan okokból, – hogy békén hagyják végre, nyugalma legyen, esetleg az özvegyasszony barátai bosszút állnak rajta, ha nem segít, kényelemszeretetből, sorolhatnánk az okokat, – ha őszintén önmagunkba nézünk, akkor mi is hajlamosak vagyunk így, mint ez a hamis bíró hozzáállni embertársaink problémáihoz, végül is enged. Azonban itt igazán az a lényeges, hogy a hit, a remény, – amivel az özvegyasszony küzd, – mindig is a sajátunk.

A mai vasárnap evangélikus egyházunkban az ökumenikus imahéttől függetlenül, az imádságról gondolkodtunk együtt ma délelőtt. Imádkozni sokféleképpen lehet. Itt a kitartás és a hűség az első „lényeges” pont. Másodikként; a mai vasárnapon a Zebedeus két fiának a kérése volt az igehirdetési alapige; amikor Jézust nem fogadják be egy samáriai városba, akkor a két lelkes tanítvány, – akik úgy látszik eddig keveset értettek meg Isten szeretetéből, – azonnal kérik az Urat, hogy pusztítsa el kénköves mennykővel ezt a bizonyos várost. A gyűlölet így kezdődik, amikor nem értjük meg Isten akaratát, szeretetét, vagy elfelejtkezünk róla, bizony mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy a gyűlölködő lépést akár még imádságba is foglaljuk. Azonban van egy harmadik része is ennek a történetnek az, hogy a kitartó imádság mit jelent mindannyiunk számára. Ez az este a békességről szól, könyörögjünk azért, hogy véget érjenek a háború rémségei. Katonák ezrei halnak meg, hozzátartozók gyászolnak, hatalmas értékek pusztulnak el. S az utolsó gondolat.A mai vasárnapra az óegyházi evangélium, a kapernaumi százados történetét mondja el evangélikus egyházunkban az igehallgatóknak. Ezt a történetet is ismerjük jól, egy római pogány századosról van szó, aki valószínűleg egy nagyon becsületes katonatiszt, s a rábízottakra nagy felelősséggel figyel. Úgy, ahogyan egy valóban becsületes jó katonának kell megtennie mindazt, hogy az emberei épségben maradjanak. Van egy nagyon fontos szabály; a katona nem azért „van”, hogy öljön, hanem, hogy másokért meghaljon. Nos ennek a századosnak az egyik embere beteg lesz, s elkezd gondolkodni, hogy vajon mit tegyen, valószínűleg hallott Jézusról, elmegy és kéri, hogy gyógyítsa meg a szolgát. S ekkor azt mondja Jézus, „hogy jól van, hozd ide”. S itt jön a katona csodálatos hite, amivel a pogánymisszió egyik jelképévé válik, és megmutatja számunkra azt, hogy mit jelent az Isten hatalma. Szelíden azt mondja, hogy „nézd, én is alávetett ember vagyok, nekem is vannak alávetett embereim, Te olyan hatalmas és erős vagy, csak egy szót kell szólnod és ez a katonaember megérti azt, hogy Jézus szeretetének hatalmánál nincs erősebb ezen a világon.”

Amikor most az igazságosságról, a békéről gondolkodunk együtt, legyünk olyan kitartóak, mint az özvegy. Bátrak, merészek és küzdjünk meg a hitünkkel. Ugyanakkor mondjuk ki bűnbánattal, hogy nem mindig tudunk helyesen imádkozni. A gyűlölet hullámai még Krisztus mellett is néha átjárhatják a lelkünket. Végül pedig legyünk olyan engedelmesek, mint a római százados, aki a hadrendnek alávetett emberként tudta, hogy mit jelent az; parancsot adni, parancsot kapni, engedelmeskedni. Így mentette meg a szolgáját. Isten adja meg, hogy a békesség újra létrejöjjön a világban. Imádkozzunk a katonákért, akik elesett bajtársaikért imádkoznak, a hozzátartozókért, a gyermekekért, az árvákért, akik sírva emlegetik édesapjukat, édesanyjukat, azzal a reménységgel, hogy Isten minden bizonnyal meghallgatja könyörgéseinket

info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings