A média mire való?- végül is az olvasó fogja megadni erre a választ

Több, mint féléve, hogy egyik kedvenc publicistámnak, Pilhál Györgynek az írásait nem szemléztem, pedig azokat ez ideig rendszeresen figyelemmel kísértem. Legutóbb akkor gyűjtöttem egy csokorra valót a Tollhegyen rovatában megjelent gondolataiból, amikor „Kölcsey, Jókai, Szabó Dezső, és a többiek a „Jó tollú magyar újságíró” címmel írtam, illetve a jelzett díjat megkapta.

 Mostanában is, – ugyan változatlanul és mindig rendszeresen elolvastam a megjelent sorait, – de valahogy nem fogott meg annyira, hogy szemlézem is. Nem gondoltam végig mélységében ezt, hogy ennek mi az oka, egészen a karácsony előtti, – talán mondhatom, s ami talán az íróban sem tudasodott, hogy akár valami féle év végi egyfajta „összegző” is lehetett, – az „Út a pszichiátriára” címmel megjelent mini esszéig.

Most is csak azért, mert mintha megvilágosított volna, hogy mi is a bajom, a már féléve ebben a műfajban a „hallgatásomnak”. Azt gondolom, hogy engem is elért a dilemma, miszerint ahogy fogalmazott;

Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk. Magam kifejezetten jónak tartom ezt a preventív szerkesztői megközelítést, a túlmozgásos aktivisták rendszeres szerepeltetése ugyanis a maga elrettentő hatásával a közjót szolgálja. (Jó példa volt erre Gyurcsány Ferenc rendszeres mutogatása, aki pályája során négy kétharmadot hozott a nemzeti oldalnak.)

Biztos ez, hogy „a maga elrettentő hatásával a közjót szolgálja” mindig?  Természetesen igazat adok abban, hogy „négy kétharmadot hozott a nemzeti oldalnak”, avagy hozhatott, de inkább csak besegíthetett ez a preventív szerkesztői munka. Bár az eddigi utolsóban vastagon benne volt már Márki –Zay Péter is, no meg a baloldali előválasztás. Én viszont egy másik, ellenkező hatású példát is felhozok; Karácsony Gergely folyamatos negatív szerepeltetése a médiában, – s mégis pontosan mindennek ellenére,- újból beülhetett a főpolgármesteri székbe. Azaz érthető, hogy a „dilemma” jogos, én viszont inkább, – s hozzám közelebb esik az, – ha nem „preventív” megközelítésű vagyok ezen a területen.

Másképpen viszonyulok ehhez/ahhoz, azaz amikor „a frappáns akció nem igazán illeszkedik a kórházi rendbe, kivált mentális betegek esetén, az nem nagyon izgatta a kétségbeejtő látogatót. A lényeg, hogy róla szóljanak a hírek.”

Ezért sem nevesítek senkit, még ha számomra ellenzéki politikusról is van szó, mert nem az én kompetenciám a diagnosztika, de abban tudok tenni, hogy (avagy másról sem ilyen kontextusban), de ne szóljanak legalább a Hidegkúti Hírekben a hírek…..

Az ironikusnak látszó, illetve azt eljátszó kommentekkel pedig „sajnálatosan”, de végképp nem értek egyet;

Ha már bement a beteg a pszichiátriára, miért engedték ki?…Ilyen alkalmat elszalasztani! Nahát!..Nem akart ő rosszat, arra volt kíváncsi, hová viszik a választások után.

Számomra, ezek a komment sorok nem méltóak a kormánypártiakhoz, választókhoz. Ilyen igényt, illetve hozzáállásban továbbra sem kívánok részt venni. Mert ugyan selyempapírba van csomagolva, de szerintem a média, a közösségi média nem erre való.