Gondoltam, hogy nem lesz visszhang nélküli a pártok részéről a Mi Hazánk benyújtott törvényjavaslata a választási törvény módosításáról. Ezért is üdvözlendő a Hidegkúti Hírek gyors reagálása (Örülhet – e Őrsi Gergely polgármester?), hiszen 3 napja nem csak a sajtóban, de a széles közönség körében is központba került az országgyűlés rendkívüli ülésének összehívása, illetve ennek/ezen témája. Pontosan ez az ami figyelemre méltó. Mindenütt, s mindenhol kiemelik, hogy végül is a politika állóvizét ez felkorbácsolta. Magam is felkaptam a fejemet, hogy a Fidesz – KDNP végre támogat, napirendre tűz egy ellenzéki párti javaslatot, amelyről kiderült, hogy annak vitaalapját nem is a Mi Hazánk, hanem a pártonkívüli, Fideszből anno kilépett liberális Fodor Gábor vetette fel a közelmúltban, egy tanulmányában, illetve az elektronikus sajtó egyik műsorában is beszélt erről. Mi meg láthatjuk, hogy azért ilyen úton is van, hogy „meghallgatják, meghallják az embert”, a gondolat pedig kis idővel később már a parlament elé is kerül, de az utca embere is erről osztja meg egymással nézeteit. Mindez örvendetes, ahogy ezt Fodor Gábor is kifejtette a Napi aktuális interjújában, igaz azt is elmondta, hogy annak nem különösen örvend, hogy kezdeményezését pont a Mi Hazánk karolta fel, de hozzátette, hogy a demokrácia azt is jelenti, hogy ezt kell „viselnie” annak, aki a nyilvánosság elé lép. Ezek után akkor most vállalom a Hidegkúti Hírekben várhatóan megjelenő javaslatomat, írásomat, amelyben megjegyzem, hogy a törvénykezőknek figyelniük kellene arra, ha már visszatérnek a 2014 előtti választási szisztémára, hogy ezen régi törvény a tapasztalatok függvényében valóban fejlesztésre, jobbításra szoruljon, pontosan a demokrácia jegyében. Miről is van szó? Arról, hogy a régi választási rendszert 2014-ben a Fidesz azért változtatta meg, mert az új, akkor neki kedvezett, minden baloldali tiltakozás ellenére. S most is azért hoznák vissza a régit, mert ma meg az kedvezne nekik, magyarán megtörné Budapesten a liberális túlsúlyt.
Hozzáfűzöm; a másik oldal is korábban hasonlóan járt el, amikor a baloldal volt országosan hatalomban, bizonyítva, hogy ilyen a politika természetrajza. A hatalomban lévő kéz, mindig maga felé húz… Most, azért nem akar az önkormányzati választási törvényben változtatást a baloldal, mert a fővárosban, itt ma hatalomban, túlsúlyban akar maradni.
Természetesen azonnal támadásba lendült, minden téren a DK, s a Momentum is rögtön felsorakozott mögé. Az eddig nagy hanggal rendelkező üdvöskéje, és az összefogás ellenzője, Donáth Anna rögtön 180 fokkal fordult Gyurcsány felé,…… és a Momentum már nem „hezitál”. Miközben Horn Gábor a gyakori baloldali pálfordulásokra, amelyet most azonnal a törvénymódosítás vitája váltott ki, az ATV csatornáján rémisztő képet jósol;
Elvesztik a kedvüket az ellenzéki szavazók, és akár otthon is maradhatnak, tehát ha az folyik az elkövetkező hónapokban, hogy ki kivel nem és miért, és ezért ki lép ki honnan és hova és merre, az azt is jelentheti, hogy az ellenzéki szavazó azt mondja, menjetek a fenébe!
Áll a bál a baloldalon, a választási törvény esetleges módosításából adódóan megint újabb szalámizó helyzet állt elő.
Amit tudni kell, hogy a régi – új listás választási rendszerben, a jelenlegi fővárosi önkormányzatba automatikusan a megválasztott baloldali kerületi polgármesterek adták a többséget, és csak 9 fő volt a töredék szavazatok listáin bejutott. A törvény módosítási javaslat szerint a leendő fővárosi képviselő testületben csak a listán lévőkből, – amelynek tényleges, konkrét eredménye alapján – áll majd fel az új testület, a közvetlenül megválasztott főpolgármester vezetésével. Természetesen ez az új rendszer még értelemszerűen és pontosan nem lehet ismert, hiszen a törvény vitája még csak most folyik többek között arról is, hogy milyen szempontok és alkuk, módszerrel, módszer szerint állítják azt majd fel. De a pártok mindegyike már elgondolkozhatna saját listája összeállításán. Illetve azon is, hogy bizonyára vannak olyan politikusaik, akik nem alkalmasak saját személyük kampányolására, ugyanakkor kiváló polgármesterek, önkormányzati képviselők lennének megválasztásuk után, ha a borítékolt sikertelent nem maguk, hanem az esetleg sikeres kampányt mások végeznék el helyettük. Fordítva is igaz lehet ez; kiváló kampánnyal győztessé vált polgármester, képviselő az „elfoglalt hivatalában” csapnivaló vezető tulajdonságokkal, szakértés nélkül is már betöltheti az elnyert politikusi helyet….. A kimondottan a fővárosi önkormányzatba „bejutottnak” egyáltalán nem kell kampánygurunak lennie, hanem elsősorban fővárosi ismerettel rendelkező szakembernek kell lennie, a közigazgatás különböző, adott területein. A kerületi polgármesterek mindig csak saját kerületük érdekeit képviselik, képviselték, a fővárosét nem, politikusként viselkedtek, értelemszerűen gyakran így nem voltak szakértők sem. Megválasztásukkor az egyszerű választópolgárt „elhomályosította” a kampány, a propaganda, az alkalmasságra meg egyáltalán nem is tudott figyelni, figyelt. – /Véglegesen akár lesz, akár nem lesz a baloldaliaknak közös listája, – egyébként közös lista csak egyetlen ellenzéki főpolgármester állítás esetén lehet, amelyre most nem látszik jelen pillanatban esély, – mindig ennek, ezeknek az összeállításánál törnek ki a belső harcok, A felesleges és költséges kutyakomédia I., kutyakomédiák. – szerk. /
Egyszerűen átfogalmazva (a szokásost), a már elcsépelt szólást; a megfelelő embert a megfelelő helyre,1 – mondást tartsuk a figyelmünkbe, és nem „a megfelelő embert a megfelelő helyen” gondolatát. Azaz ne utólag derüljön ki, hogy nem sikerült jól a választásunk, s a kampány, mert bizony mindkét oldalon 2019-ben, a fővárosban nem állították fel a pártok jól a választási listáikat, jelöltjeiket, aktivistáikat. Ha rosszul választják ki az érintetteket, s rosszul kampányolnak, akkor természetesen ilyenkor mi választók sem szavazhatunk jól.
2024-ben szavazzunk másképpen az új/régi választási rendszerben, – ha az még demokratikusabb, igazságosabb, s ezzel együtt jobb is lesz, az összes eddigieknél, – azaz a „megfelelő embert a megfelelő helyre” tegyük. Az X – t jó helyre tehessük! Erre most majd jobban vigyázzunk!
1 https://hr-es-pszichologia.webnode.hu/news/a-megfelelo-embert-a-megfelelo-helyre/
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.