Faggyas Sándor „Az időskor határán innen és túl” c. írása a Magyar Nemzetben az október elsején tartott idősek világnapja alkalmából jelent meg. Bevallom, hogy így 75 után a cím „ütötte meg” szememet. Nem tudom, hogy többet, avagy kevesebbet foglalkoztam – e a szükségesnél, az átlaghoz képest a korommal egész életem során. Azt gondolom, hogy azon változó helyzetek, – amikor az ember különböző intenzitással a halállal szembe találkozik, – a meghatározóak. Természetesen, az idő gyorsuló előrehaladtával, talán gyakrabban gondolok az elmúlásra, de ez helyes is, ha felelősséget érzek az utókor, a még elintézendő dolgok iránt. Szokásomtól eltérően most is objektívan szemlézni szándékozom Faggyas Sándor kiváló ismeretterjesztő, – igaz pszichologizáló, filozofáló eszmefuttatású – írását, merthogy személyesen megmozgatott mondanivalója koromnál fogva.
A téma új megvilágítása érdeklődésre tarthat számot mindenkinél. A magam részéről pedig, én mindig úgy voltam ezzel a kérdéssel, hogy általánosságban azt tartottam; mindent a maga idejében, a „változó helyzetet” is figyelembe véve…….
A „Sose halunk meg” c. film ostobaságát sosem (így helyesen „m”-mel a végén) tettem magamévá, mint ahogy az „Ej ráérünk arra még” életérzését sem.
60. életévem betöltése után azonnal nyugdíjba mentem, miközben megértem azokat is, akik 75 év felett is aktívan dolgoznak. Csak csodálni tudtam a 85 éves grafikus művésznőt, amikor a kiállítása installálásakor egyik asztaltetőről a másikra ugrott át, de finoman szólva, még 150 év elteltével is rossz ízzel gondolok arra, hogy feleségem egyik, 95 éves őse nem osztotta szét gyerekei között a birtokot, inkább hagyta, hogy szétszéledjenek az akkori Nagy – Magyarország különböző tájaira. Szóval, akkor mi „ütötte meg a szememet”? Maga a kezdés sem volt mindennapi, miszerint;
Aki ugyanis nem hal meg, előbb-utóbb biztosan megöregszik. Kérdés, mikor? Mikortól számít valaki öregnek?
A veretes megállapítás előtt ugyan volt még néhány felvezető futam, de azután demográfiai előrejelzésekre, inkább jóslásokra alapozva, különböző szemléleti megközelítésekkel kínált meg bennünket az író, miközben jelentős filozófusok, tudósok gondolatát vette számba.
A mi korunkban az időskor az általános felfogás szerint a 60., illetve ma már inkább a 65. évnél kezdődik. Ugyanakkor egyre jobban terjed az a szemlélet, amely nem a kronologikus, azaz visszatekintő, hanem az előretekintő életkort tartja fontosabbnak, amit a hátralévő várható élettartam alapján számítanak ki.
Majd a későbbiekben ezt még pontosítja is, „demográfiai előrejelzések szerint a 65 éves korban várható (átlagos) élettartam a jelenlegi 17-ről századunk közepéig 19, a század végéig pedig majdnem 22 évre nő.”
Előretekintő életkor, hátralévő várható élettartam, mint vadonatúj fogalmak. Így én is elgodolkodóan olvastam a sorokat.
Különben maga a cikk felvezetője emígy hangzott;
„A francia írónő, filozófus élesen bírálja a modern fogyasztói társadalmat, melynek aktív tagjai az öregek kirekesztésével nem hajlandók magukra ismerni eljövendő aggastyán mivoltukban. A fiatalok, de még a középkorúak is úgy viselkednek, mintha sohasem kellene megöregedniük……..A jövőnek azzal tartozunk, hogy továbbadjuk az életünket gyerekeinknek, unokáinknak.”
A filozófusokról szóló sorokból pedig ezeket idézem :
„ Például a VI–VII. században élt Sevillai Szent Izidor szerint az öregség az ötvenedik év után kezdődik… a nyolcvanadik esztendő betöltése után az ember már csak a halál után sóvároghat. Dante úgy vélte, hogy az emberi élet zenitje a 35. év körül van, ettől kezdve lassan lefelé halad az ember, 45-től 70 éves koráig öregedik, azután már aggastyán. …Cicero azt írta, hogy az öregkornak nincs biztos határa, és addig lehet helyesen élni benne, amíg kötelességeinket teljesíteni tudjuk és a halált megvetjük…” N. B. Ryder amerikai demográfus szerint „az időskorba lépés határát abban az életkorban célszerű meghatározni, amikor a várható élettartam tíz évre csökken.” Warren C. Sanderson és Sergei Scherbov professzorok Előretekintő élettartam című könyvükben „nem tíz, hanem tizenöt év várható élettartamnál húzzák meg az időskor határát.”
A várható élettartam növekedésének következménye egyesek szerint, hogy „lelassul a népesség öregedése”, és „az emberek felnőttkoruk már több mint egyharmadát időskorban fogják tölteni.”
Ehhez viszont már nem illik semmilyen megjegyzést fűzni.
