Nagysikerű emlékkoncertet rendeztünk, – immár másodízben, – Balatonfüreden július 9-én, az Anna Grand Hotel dísztermében, közel 150 fős hallgatóság részvétele mellett. Balatonfüreden, a Tagore sétány hirdetőtábláin, a Balatonfüredi Napló első oldalán, a Füred Tv-ben is jó előre hírt adtak az eseményről. Számos emléktársasági tagunk is jelen volt Pesthidegkútról, az üdülővendégek közül jó néhányan, de korábbi alapító tag is gratulált a Jókai-Klebelsberg estünk megrendezéséhez. Így Heincz Péter a Demokratából is jól ismert Klebelsberg szakíró, publicista is elismerését fejezte ki a magas színvonalért.
Az est felvezető-köszöntő beszéddel kezdődött, amelyet az emléktársaság ü. elnöke, a lapunk főszerkesztője, az est házigazdája Dr. Erdősi-Boda Katinka mondott:
Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Hallgatóság!
„Akik úgy érzik, hogy eszméiket és törekvéseiket a kortársak nem értették meg, hogy személyükkel igazságtalanul bántak, a történelem ítélőszékéhez szoktak fellebbezni. Ez az ítélőszék azután későn, nagyon későn meg is állapítja, hogy voltak közöttük úttörők, akik korukat évtizedekkel, sőt századokkal megelőzték és voltak közöttük mártírok, akik eszméikért üldözést szenvedtek. Bár a történelem ítélőszéke nélkülözhetetlen intézmény az emberiség életében, mégis a baj az, ha egy-egy országban, egy-egy nemzet kebelében túlságosan gyakran kell ennél az ítélőszéknél jogorvoslatot keresni, mert ez annak tanúsága, hogy az a nemzet nem képes igazi szelekcióra, nem ismeri fel a jellemeket és a tehetségeket és kimagasló fiaival életükben igazságtalanul bánik.”
Az előbb hallott idézet az Athenaeum Kiadó gondozásában 1927 – ben jelent meg GRÓF KLEBELSBERG KUNÓ – nak Jókai emlékezete c. beszédéből, s amelyből további részleteket is hallunk majd Oberfrank Pál Kossuth -díjas előadóművész tolmácsolásában, az est folyamán. A beszédet az 1916–1926 közötti időszakban született beszédeinek, cikkeinek és törvényjavaslatainak gyűjteményes válogatásában olvashatjuk, annak is a TUDOMÁNY, IRODALOM, MŰVÉSZET fejezetében, az alábbi instrukciója mellett:
„A magyar történeti kutatás feladatai és a szellemi tudományok terén a kutató munka megszervezése. A Magyar Történelmi Társulat közgyűlésein tartott elnöki megnyitóján hangzott el, Jókai Mór születésének centenáriumán.” Az emlékest a 25. évvel ezelőtt alapított pesthidegkúti illetékességű társaságunk szervezésében, ott ahol a gróf kastélyét is találhatjuk, valamint a Magyar Művészeti Akadémia és Balatonfüred Önkormányzatának támogatásával valósulhatott meg.
Az est zenei repertoárjában Bach, Mozart, és Brahms egy-egy szonátája csendül fel, társelnökünk Áchim – Kovács Anikó, hegedűművész, és Hegedüs Endre Kossuth –díjas zongoraművész előadásában.
Johann Sebastian Bach: g-moll szólószonátája/BWV1001/egy hegedűre írt mestermű, melyet a szerző 1720-ban irt. A híres Szonáták és partiták /BWV1001-1006/sorozat első darabja, amely a hangszeres polifónia csúcsát képezi. A négy tételes művet -Adagio, Fúga, Siciliano után – végül a lendületes Presto zárja.
Mozart mindössze két tételből álló e-moll szonátája tragikus hangvételű, melyet édesanyja Mária Anna Mozart váratlan korai halála inspirált. Pernye András szavaival élve „hangjának nemes pátoszát melódikus kifejezőereje mellett nem kis részben a Mozartnál ritka moll hangnem adja.”
Brahms; G-dúr hegedű-Zongora szonátája Op.78 az “Esőszonáta”címet viseli, hiszen harmadik utolsó tétele a szerző saját Regenlied című dalának témájára íródott. A hagyományos 3 tételes mű végig lírai, bensőséges hangvételű.
Az est folyamán elhangzott további Klebelsberg Kuno idézetek, „Jókai emlékezete” c. beszédéből:
1.
A hálásabb nemzeteknél, ha valaki kiemelkedőben van a középszerűség átlaga fölé, már csak nemzeti hiúságból is emelik, növesztik egyéniségét és a sovinizmus nagyítóüvegén át nézik munkásságát honfitársai. Minálunk hazafias tett, dicséretes bátorság számába megy, ha nagyobb embereinken kikeressük és felfedezzük az ócsárlásra alkalmas gyengéket. Talán egyik legnagyobb nemzeti hibánk, hogy ritkán tudunk a tehetségek kifejlődéséhez szükséges atmoszférát és miliőt teremteni. Innen van az, hogy sokan hallgattak el, akiknek lett volna mondanivalójuk és sokan, az elismerés biztató, bátorító, lendítőerejének hiányában, nem fejlődtek azzá, amivé kedvezőbb körülmények között lehettek volna. A nemzeti közmegbecsülés több melegére van szükség, ha azt akarjuk, hogy teljesen kifejlődjenek tehetséges embereink. Jókainak és más nagyjainknak nyújtott ünnepi temetés az életben elszenvedett. igazságtalanságokért nem ad sem kárpótlást a halottnak, sem feloldozást a nemzetnek.
2.
Mindig bámulattal olvasom Arany tanulmányát Naiv eposzunkról és csodálom, hogy költői alkotásaival, mint igyekszik az ősmagyar hagyományok szegénységét pótolni. Nem véletlenség az sem, hogy Vörösmarty a Zalán Futásá-ban. elbeszélte nemzetének a honfoglalás részletes történetét. Ha pedig Jókai regényeit és novelláit a történeti korok sorrendjében állítanék össze, kijönne belőle egy úgyszólván összefüggő magyar történelem, megaranyozva, körülvéve a lángelme sugározta dicsfénnyel….. Tudjuk, hogy (Jókai-szerk.) szorgalmasan dolgozott, hogy utazgatott az országnak azon a tájain, ahova regényeinek színterét helyezte, és hogy történeti forrásokat is forgatott. Az igaz, hogy Jókai a korhűséget nem dohos sírokból kiásott ruhafoszlányok és fegyverek pontos leírásában kereste, ezt bízvást hagyhatta a szakszerű művelődéstörténészekre. De bámulatos intuícióval megérezte a korok zamatát és történelmi levegőt tudott elővarázsolni.
3.
A század fordulóján fiatal fogalmazó voltam a miniszterelnökségen akkortájban, mikor Schulek a Halászbástyát, Hauszmann a királyi várt építette, Stróbl Alajos pedig Szent István szobrát mintázta. Reám (Klebelsbergre –szerk.) csak az a szerény szerep várt, hogy a fedezetnek előteremtésén fáradozzam…. Hauszmann, Schulek és Stróbl, arról álmodtunk, hogy a budai várhegyből magyar akropolist alkotunk. Ebben az emelkedett hangulatban váratlanul, keserűn kifakadt Stróbl mester és elpanaszolta, hogy a szoborbizottság hisztórikusai Szent István lovas-szobrának kész modelljén a korhűség nevében átalakításokat kívánnak. Vegye le a király fejéről a koronát, mert Szent István koronával a fején nem pattanhatott lóra, és ha lóra szállt, nem kettős kereszt volt a kezében, hanem lándzsa. Azt követelték tőle, tegyen sisakot Szent István fejére és adjon lándzsát kezébe. Stróbl kijelentette, hogy nem alakítja át Szent Istvánját középkori rablólovaggá és kért bennünket, eszközöljük ki, hogy maradhasson meg eredeti alakjában a modell…. Másnap reggel, mikor a mester megint megjelent, vidáman akartam vele közölni az örömhírt, Ő azonban megelőzött és ádáz mozdulat kíséretében mondta: » Összetörtem a szobrot!«
Megdöbbentem (Klebelsberg –szerk.), hogy elkéstem jó híremmel, Stróbl azonban páratlan humorával megnyugtatott: » Szerencsére csak délután akartam összetörni.« A középkor a szimbólumok kora s így gyönyörűen jelképezi a korona és a kettős kereszt azt, hogy Szent István áll előttünk, a magyar királyság és a magyar katholikus egyház megalapítója és szívesen lemondunk arról a sisakról és lándzsáról, mellyel István király harcba szállt a lázadó Koppány ellen. A korhűség aprólékos részleteit a szakemberekre hagyva, hálásan nyújtjuk a Magyar Történelmi Társulat koszorúját a történeti regényírás nagy mesterének (Jókainak-szerk.) a mai centennáris ünnepen. Neki, aki táplálta és növelte az érdeklődést nemzeti múltunk iránt; neki, aki föltárta ennek a csodálatos múltnak, annyi rejtelmes szépségét. Fogadjuk, hogy szeretetteljesebb szemmel kutatjuk életének történetét és vizsgáljuk megbecsülhetetlen munkásságát. Legyen áldott közöttünk emlékezete!
