A MŰVÉSZETI ALKOTÁS, MINT KOMMUNIKÁCIÓ ÉS ETIKAI ELEMZÉS – A NÉGY SARKALATOS ERÉNY IV.
Mértékletesség
„A tartás elsődleges értelme a kedély nyugalma,” [1]Josef Pieper 1996. A négy sarkalatos erény. Budapest, Vigilia. 144. – mondja Aquinói Tamás. Már az elején rögtön le kell szögezni, hogy ez a nyugalom nem azonos a szubjektív megnyugvással, de még a hétköznapi értelemben vett megelégedettség állapotával sem, hisz ez utóbbiak pillanatnyiak, s a fizikai világtól függnek. Itt arról a nyugalomról beszélünk, amely kitölti az ember legbenső lényegét biztosítva ezzel lelki harmóniáját, rendjét. E belső nyugalom alkotja az ember érzelmi alaprétegét (belső magját), erre rakódnak rá a különböző múlékony érzelmi állapotok (szenvedély, félelem, öröm, fájdalom).
A mértékletesség, – a tartás és mérték-célja nem más, mint a kedély nyugalmának megőrzése, a belső rend fenntartása önmagunkban.
A többi sarkalatos erénnyel ellentétben a mértékletesség kizárólag magára a cselekvő személyre vonatkozik. „Az okosság általában a lét valóságára figyel, az igazságosság a másik emberre; a bátor ember önfeledten adja át minden kincsét és az életét. A tartás ezzel szemben magára az emberre vonatkozik.” [2]uo. 144. Ez azt jelenti, hogy az ember „önzetlen” befelé fordulással saját állapotát szemléli és őrzi maga, s csak közvetve mások számára. Ellentétes esetben, vagyis, ha valaki rendezetlen szeszélyét hagyja eluralkodni mindenén, a rend felborul, és az önrombolás veszi kezdetét az önzés kialakulása során.
Fontos tisztán látni azonban, hogy az ember nem egymással szemben lévő erők, ösztönök csatatere, nem az érzékek harcolnak az értelemmel, hanem van egy osztatlan központi személyiség, amelyből erők sugároznak, s az ember saját döntésén múlik, hogy az erények betartásával önmaga megőrzésére irányítja, vagy önzésében önmaga pusztítására fordítja. Ennek világos következménye, hogy az ember csak az erényeken keresztül tudja saját magát megvalósítani, kibontakoztatni (hozzáteszem, téves az a napjainkban jellemző liberális felfogás, mely szerint a szimpla (erények nélküli) önmegvalósítás lenne az emberi élet célja, hisz mint láttuk, ez inkább neurózishoz, minthogy boldogsághoz vezet).
Az ital, az étel, a szexualitás – de még egészséges mértékben az érzéki élvezetek is – iránti természetes vágy az emberiség legelemibb őrzőerői, amelyek hordozzák és fenntartják az életet. Mivel az emberi léthez szorosan kötődnek, nem megfelelő mértékük fogyasztása „önző elfajuláshoz” vezetnek. Ahhoz, hogy ezeket az őrzőerőket kikristályosítsuk, és megfelelő mértékben koordináljuk, a mértékletesség erényére kell támaszkodnunk, s lelki alázatosságra van szükség, mely a belső rend oszlopait a mindennapokban az önvizsgálat és jóakarat által megtartja.
Korunk szexualitásáról érdemes néhány mondatot külön is megjegyezni. Magáról a szexualitásról – ezen belül a tisztaságról, valamint a tisztátalanságról – a történelem során sohasem volt könnyű beszélni. Ez korunkban sincs másképp, de sok esetben egyfajta társadalmi tabunak vagyunk tanúi, mely sűrű ködbe burkolózva elfojtásokkal, vagy – éppen ellenkezőleg- gátlástalan alpárisággal kerül a köztudatba. Úgy néz ki, hogy a társadalom konvenciói, szabályai a mai napig nem elég éretten közelítenek az Ember legintimebb, legszemélyesebb és legfontosabb szférájához, a szexualitáshoz. Az előző koroktól megörökölt prüdéria, a XXI. század fordulójára hatalmas mértékű prostitúcióba csapott át. (Itt a prostitúció szó tágabb jelentésű, mely nemcsak a pénzért, hanem a valódi szeretet nélküli, a csak testi kielégülés fogalmát célozza meg.) A legnagyobb probléma, hogy a XXI. század emberének – a kereszténység államvallásának megszűnése óta – nincs semmiféle mércéje, mely e területre iránytűt, útbaigazítást adna.
E sokak által kényesnek érzett területen égető létszükséglet, hogy a lehető leghamarabb számoljunk le éretlen, felelőtlen, a pillanatnyi érzelmek által vezérelt gyerekes gondolkodásunkkal. Kellő tudományos, tényszerű, emberi érzéseinken alapuló mély racionalitáson nyugvó gondolkodással és beleérző, megértő érzelemvilággal kell megalapozni a szexualitásról alkotott, vallott, az embert szolgáló világnézetet. A kor embere hajlamos azt hinni, hogy a fejlődő, haladó világban ő fogja felfedezni a jövő csodáját. Pedig a csoda emberi mivoltunk megszületésével kezdődött, s csak újra fel kell elevenítenünk azokat az értékeket, melyeket a világszellem évezredeken át kigyöngyözött, és megmutatott nekünk, embereknek.
A szellemtörténetben, kihez térhetnénk vissza leghitelesebben, mint Aquinói Szent Tamáshoz, aki Arisztotelésszel együtt vallja, a szexualitás aranyba foglalt értékét. Ebből következőleg maga a szexualitás jó, és nem valami szükséges, elfojtott rossz (mint ahogy azt évszázadok torzulásai nem megfelelően kommunikálták). Ekképpen vélekedik: „Az ember magvában van valami az isteniből…az evéshez és iváshoz hasonlóan a szexualitás természetes vágyának kielégítése és a hozzá rendelt nemi öröm jó, és a legcsekélyebb mértékben sem bűnös, feltéve persze, hogy mértéket és rendet tart.” Sőt Tamás Summa theologica c. könyvében nemcsak hibának, hanem ezen túlmenően erkölcsi hiányosságnak nevezi a szexuális öröm iránt közömbös érzéketlenséget. A szexualitás valódi beteljesedése a házasság.
Az említettekből kiolvasható, hogy a szexualitás nagyon fontos dolog. Minél fontosabb valami, annál jobban meg kell őriznünk az értelem rendjét, hogy meg tudjuk védeni a legbecsesebb értéket. A tisztaságnak, mint erénynek lényege, hogy a szexualitás területén megvalósítsa az értelem rendjét. A tisztátalanság ennek a rendnek a megsértése. Az értelem rendje a szexualitással kapcsolatban a következőket tartalmazza: „1. a szexualitásban rejlő lényeget nem elfojtani kell, hanem beteljesíteni (a házasságban és annak értékében); 2. az erkölcsi személy belső rendjét meg kell őrizni; 3. az emberek közti igazságot nem szabad megsérteni.” [3]uo. 150.
A három pont közül rögtön a harmadikkal kezdeném, mivel talán ez a leginkább meglepő. Ennek illusztris példája maga a házasságtörés. Elsőre nem is gondolnánk, hogy a házasságtörés, nem szimplán eltévelyedés, hanem az igazság megsértése. Hiszen ilyenkor az objektív valóság tudatos-tudattalan eltorzítása történik, mégpedig a szubjektumok pillanatnyi érdekének céljából. Aki megcsalatva érzi magát, joggal érzi azt, hogy a helyzet ellentmond a valóságnak, hiszen a valóság a házasság, és nem a félrelépés. Aki megcsalta a másikat, annak joggal van lelkiismeret furdalása, hiszen a lelkiismeret maga a valóság, ami ellentmondásban áll az adott erkölcstelen tettel.
A második pontban megfogalmazott rendezetlenség, akkor jelentkezik, ha a szellem elerőtlenedik, s lehetőséget ad a szexualitásnak az erkölcsi személy tönkretételére. Ez hogyan történik? „A rendezetlenség leginkább az okosság erényét hamisítja meg és rontja meg… a tisztátalanság szellemi vakságot szül, s ez teljes egészében kizárja, hogy felismerjük a szellem értékeit; megosztja a döntési erőt. A tisztaság erénye az összes többi erénynél inkább ki tudja alakítani az emberben a szemlélődésre való készséget és képességet.” [4]uo. 155. Tamás ekképpen vélekedik: „Az emberi lét lényege, hogy értelemszerű. Ezért, ha valaki megmarad abban, ami értelemszerű, azt mondjuk: önmagában tartja magát.” [5]Idézet helye: Josef Pieper 1996. A négy sarkalatos erény. Budapest, Vigilia. 156. Ez az „önmagában” tartás megegyezik azzal, hogy önmagunkban lakunk, vagyis birtokában vagyunk saját magunknak. A lélek tisztátalan elveszettsége, az érzéki világban való feloldódása megbénítja a személyt, hogy tisztán lássa a valóságot, szembenézzen a kihívásokkal, és önmagában összegyűjtött nyugalommal dönteni tudjon egy adott helyzetben egy adott tett mellett. A tisztátalan szív nem képezi le a valóság képmását, hanem csak a valóság egy részére koncentrál, melyet az önérdek vezérel. Ennek következtében az ilyen ember nagyon önző, nem akarja megismerni a lét valóságát, vagyis a szeretett személyt. „A tisztátalanság nem odaadja, hanem eladja magát”. [6]Josef Pieper 1996. A négy sarkalatos erény. Budapest, Vigilia. 156. A léten alapuló önvizsgálat helyébe kapkodó meggondolatlanság és aggálytalanság lép, az elhamarkodott ítélet nem képes kivárni, míg az értelem mérlegelni az érveket.
A tartást és mértéket akkor tekintjük alázatnak, ha az emberben az emberi méltóság utáni vágy összekapcsolódik az értelem rendjével. Vagyis az ember a valóságnak megfelelően értékeli saját magát. Az alázattal együtt jár a derű, mely a szellem készenlétét hirdeti nagy dolgok létrehozására. Így az ilyen típusú ember saját magától sokat vár, és méltó is várakozásaihoz. Ezzel viszont együtt jár a válogatás; nem reagál mindenre, csak a nagy, hozzá méltó dolgokra. A derűs ember megveti a tiszteletlenséget és a kicsinyességet. Ezzel párhuzamosan a derű ismertető jegye az egyenesség, nem tudja elhallgatni félelemből az igazságot. Az igazi derű nem panaszkodik, nem engedi, hogy szívét külső baj gyötörje.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.