Amikor most a kampány kezdetén Binder Csaba, a Mi Hazánk színeiben, választókerületünkben induló képviselőjelöltje először megkeresett, majd amikor személyesen is találkoztunk, már túl volt pártjának elnöke, kormányfőjelöltje, az eddigi legutolsó országjáró, Győrben megtartott választási beszédén is, amelyről még a baloldali médiumokban is el – elszólták magukat az ott szereplők, hogy milyen hatalmas érdeklődő tömeg volt azon jelen. Országjárási programja már tavaly decemberében elindult, és ki tudja hányadik állomása volt már ez, de kétségtelen, hogy a budapesti Kongresszusi Központban elhangzó évértékelőjén bemutatott Virradat program 2.0 nyomtatott változatát, a telt házas közönség már kezébe is vehette. A több, mint 100 oldalas „hivatalos” kiadványukra nem csak az mondható el, hogy már megszületett, – ellentétben ezzel más ellenzéki párt még csak azon vitatkozik, hogy melyiket vállalja, melyik az igazi, illetve, hogy melyik a hamis, – ők most a 2022 – es választásokra is meghirdetett programjukat „frissítették” fel, amelyben szavaikkal élve a „konkrét elképzeléseiket mutatják be”. A 2.0 számozás szándékukban arra is utalhat, hogy következetesen azóta is mindig egyet mondanak; a „Hazánkat szolgáljuk”. Így beszélgetésünk kezdetén erről „értekeztünk”, – vagyis a Virradat Program 2026 – ban leírtakról, azon belül is a médiáról és a civilszervezetekről szólottakról, mivel ezekben akár érintettek lehetünk, vagyunk, – miközben mindenki tudja, hogy rohanó világunkban az emberek többsége már hosszabb anyagokat egyáltalán nem olvasnak el. A nagy átlag, a szóra sem érdemes színvonalú, „azonnali” közösségi médiát preferálja, a Hidegkúti Hírek hosszú távon közösséget építő, közéletet érintő, művészetekről, erkölcsről, identitásról szóló sorait ugyanakkor egyre kevesebben olvassák, írják… Még kevesebben támogatják megszületését, kiadását. Elmondtam azt is, hogy mi akkor is a klebelsbergi örökségünk szellemében dolgozunk tovább; a klebelsbergi „kultúrpolitika hosszú lejáratú váltó” gondolatának a tudatában tevékenykedünk továbbra is.
Valamint idéztem a 2021. novemberében újra indított on-line lapban megjelent ars poeticát is; „nem utolsó sorban nem hiszünk semmilyen független újságírásban, csak értékteremtő/értékközvetítő szakmai műhelyek vannak. És semmilyen körülmények mellett nem lesz az orgánumunk „független” Hidegkút polgáraitól, ahogyan az már régen is így volt.”
EK: Elolvastam a programjuk mind a 109 oldalát. Elsőként az utolsó, a „Hitélet és civilügy” fejezetére kérdeznék rá. Szórólapján is olvashatjuk, hogy 2000-ben született Budapesten, Budán él, templomi közössége is itt van, sportol, négyen vannak testvérek, a Corvinus Egyetemen szerezte meg első diplomáját, jelenleg is tanul az ELTE ÁJK-on, és a párt ifjúsági szervezetének, a Mi Hazánk Ifjainak az elnöke. „Két végén égeti a gyertyát?” – mondhatnánk, avagy ennyire kiemelten fontos számára, hogy már a bemutatkozásnál is kihangsúlyozza a „templomi közösséget”?
BCS: A válaszom igen, mindkettő kérdésére. Szeretném, ha a szavazók minél inkább és jobban megismernének, s látnák, hogy mire számíthatnának majd a képviselői munkám során. Egyébként a programunk megszületésekor én is alaposan kivettem abból a részem, így állok elébe. Abban foglaltak megvalósításáért minden erőmmel küzdeni fogok.
EK:Mint civilszervezet szóvivőjeként jegyzem meg, nem gondolja, hogy az amúgy is kisterjedelmű fejezetben, főleg, ha csak leírásra kerül az ilyen szervezetek helyzete, az nem látszik elegendőnek, „túl biztatónak”? Idézem; ezek „a társadalom vagy a politikum által nem elég figyelmet kapó, felkarolandó téma, ügy, vagy probléma kapcsán indulnak, s kinövik magukat valamilyen civil szervezetté.” Valamint, „melyek a legtöbb esetben széles körben támogatandó célok, a közjó, vagy a közhasznúság végett jönnek létre.” Ezt a civilszervezetek amúgy is tudják, s elszenvedik azt, hogy akár több éves „hiánypótló” és „kiemelkedő” munkájuk után is még mindig csak „felkarolandóak”, „támogatandóak”. Igaz, a továbbiakban progresszivitás is következik, s így fogalmaznak; „a kiemelkedően aktív és eredményes civil szervezeteket fokozottabb állami támogatással kell ösztönözni”. Csendben mondom, hogy adott esetben mindig az indulás a legnehezebb, az anyagiak híján, s a lelkesedés pedig nem pótolja a tapasztalatot, a pályázatok írásánál. Bizony „megérdemlik a stabilabb forrásokat”, pontosan erről szeretnének tudni többet. Milyen erőforrásokban gondolkodnak? Netán valamilyen új rendszerben, átláthatóbb elbírálási/értékelési rendszerszinten kívánják a civilszervezeteket jelentősebb „állami támogatással (kell) ösztönözni”?
BCS: Az elején leszögezném, hogy mi a civilszférát és a kormánytól független szervezetek működését kiemelten fontosnak tartjuk. Ezen közösségek olyan ügyeket karolnak fel, vagy olyan munkákat látnak el akár az állam helyett is, amely a társadalmunk hasznára válik. Nyilvánvalónak tartom, hogy ezek után egy hatalomnak erkölcsi kötelessége, hogy anyagilag finanszírozza az ilyen közösségeket. Mert az önkéntességből nem lehet megélni és sajnos egyre kevesebben vannak olyan anyagi helyzetben a „mecénások”, hogy rendszeresen tudjanak ilyen közösségeket támogatni.
EK: Nagyon szép gondolattal zárul ez a fejezet, sőt zárul maga az egész programjuk is, de előtte még a médiáról szóló programrészről is kíváncsiskodtam egy keveset, mint egy helyi orgánum lapmenedzsere. Az olvasható a programjukban, hogy „Aki uralja a médiát, az gyakorolja a hatalmat…., s szépen lassan a tömegek fölött veszi át az irányítást napról napra.” Sajnos ezzel valóban nem lehet vitatkozni, így van ez minden „médiapiaci” szinten, de ahol mégis lehet, és kellene is tenni valamit, az a helyi média területe, a nyomtatottól a kábeltévéig bezárólag. A helyiek ismerik – felismerik egymást, a helyi hírek szájról szájra is terjednek, így könnyen ellenőrizhetőek a megjelentek. S nem különben az ismeretterjesztés széles mértékben, terjedelmi és műfajbeli korlátok nélkül könnyen megvalósíthatóak. Ugyanakkor semmilyen politikai propagandát nem tűr meg egy ilyen helyi orgánum, mert az olvasója hamar visszajelzi ezt a szerkesztőségének. Egy szóval a speciális helyzeténél fogva a helyi médiát minden tekintetben külön kellene kezelni, a szabályozásától kezdve a finanszírozásáig. A közösségi médiát is már teljesen külön kezeli a szakma, nem különben újabban már a politika is. Mit gondol a helyi médiáról? Mi lenne itt a teendő?
BCS: Ahogy a politikában is fontosnak gondolom a szubszidiaritás elvét, vagyis, hogy a döntések minél közelebb szülessenek ahhoz a földrajzi területhez, ahol utána hatásokat fognak kiváltani, úgy a média kapcsán is hasonlóan gondolom. A lokálpatrióta portálok jövőjében én hiszek. A médiapiac valóban átalakult és ezeknek a szerkesztőségeknek is alkalmazkodniuk kellett ezekhez a változásokhoz, akár az online megjelenésekkel. Ezt a Hidegkúti Hírek esetében kiválóan folytatják a lap szerkesztői. Az embereket mindig érdekelni fogja, hogy a közvetlen lakókörnyezetükben milyen események történnek. A média mára kimondható, hogy önálló hatalmi ággá nőtte ki magát. Ez azonban hatalmas felelősséget is ruház a vállára, hiszen a kiegyensúlyozott tájékoztatás hiánya akár választásokat tud eldönteni. Ahogy a legújabb tendencia is, mely szerint az emberek leginkább a Facebookról tájékozódnak a politikai hírek terén is. A Mi Hazánk ezért a média, különösen a közmédia szabályozását is fontosnak tartja, az nem működhet kormánypropagandaként. Azonban ehhez olyan felhatalmazásra van szükségünk, amellyel rá tudjuk erőltetni akaratunkat a következő kormányra.
EK: Értem-értem, de, önök is e programrész felvezetőjében ezt írják; „A médiát a negyedik hatalmi ágnak tekintik már a huszadik század óta, de a jelentősége fokozatosan növekedett, és a század végére már egyértelműen a legerősebb hatalmi ággá vált”, akkor a kicsiben is meg kellene látni az abban rejlő kisebb/nagyobb lehetőségeket. A közösségi média is kicsiben kezdte, s ma már mekkora szervező erő. Régen is kialakult egy-egy szerkesztőség körül valamilyen műhelymunka. Másképpen szólva, mindig is volt, van és lesz is, hogy az újság; „irányít, ha vásárlásról van szó, befolyásol, ha választásról, érzékenyít, ha érdeklődésről (ismeretterjesztés-szerk.), egyszóval szépen lassan tömegek fölött veszi át az irányítást napról napra” – ahogyan ezt megfogalmazzák is. Kiviláglik, hogy igen fontosnak tartják ezt a területet, mert a „PÉNZ, PARIPA, FEGYVER: A MÉDIA, – NE LEHESSEN BÜNTETLENÜL HAZUDNI! – FACEBOOK-TÖRVÉNYT! – KIEGYENSÚLYOZOTT TÁJÉKOZTATÁST!- HATÁROZOTT NEM A MEGFIGYELÉSEKRE! – Az emberek digitalizálása, mozgásuk, szokásaik, kereséseik, vásárlásaik, s ezek elektronikus ellenőrzésének folyamatos megteremtése az egyéni szabadságjogok végzetes és visszafordíthatatlan sérelméhez vezet.”, – kiemelt sorok követelésként, illetve következményekként lettek megfogalmazva. Mint várt bejutó harmadik parlamenti pártként, s a mérleg nyelveként fogalmazták meg már a programjukba e követeléseiket?
BCS: Természetesen! A programunkkal kapcsolatban két dolgot emelnék ki. Egyrészt mi nem árulunk zsákbamacskát. Aki ránk szavaz az pontosan tudja, hogy mit szeretnénk kezdeni Magyarországgal. Részletes és mindenre kitérő jövőképet fektettünk le. Én nem is értem azokat, akik olyan pártokra tudnak szavazni nyugodt szívvel, akik nem is mondják meg, hogy mik a terveik, mi a víziójuk. Ez a pártok részéről tiszteletlenség a választók felé. A másik dolog amit kiemelnék, hogy könnyen előállhat a 2026-os választások után egy olyan helyzet, hogy egyik nagy pártnak sem lesz önállóan elegendő többsége ahhoz, hogy egyedül tudjon törvényeket alkotni a Parlamentben. Halkan jegyzem meg, hogy ez szerintem jó lenne Magyarországnak, hiszen a kétharmados kormányzásokból mindenkinek elege van. Ebben a helyzetben a Mi Hazánk megkerülhetetlen erő lesz az Országgyűlésben, és a programunk megvalósítását rá fogjuk kényszeríteni a kormányra, bárki is alakítsa azt.
EK: Végül, hogy interjúalanyként ne érezze úgy, hogy kérdéseimmel eddig tematizáltam a válaszait, ezért kérem, hogy a továbbiakban szabadon fejtse ki Pesthidegkút lakóinak, személy szerint milyen gondokat, problémákat vinne a parlament elé, ami szűkebb régiónkat érintené? (A régió regnáló országgyűlési képviselője csak országos ügyekben szólalt fel mind ez ideig, azt viszont gyakran tette – szerk.) Válasza előtt azonban a programban szereplő, s ígért nemes, akár vezérlő zárógondolatot is megidézem; „Minden apró jó cselekedet számít, és hozzájárul a világ jobbá tételéhez. A jóság önmagában is erő és útmutató az életben. Az élet gyakran visszaadja azt a szeretetet és törődést, amit adunk. Így a jó szándék nemcsak másokat, hanem minket is gazdagít.” Kérném, hogy akkor még mit szeretne elmondani a választópolgároknak, a kerület nem csak lokálpatrióta választópolgárainak?
BCS: Számomra az ifjúságpolitika és a magyar fiatalok itthon tartása mellett fontos motivációt jelent a környezetvédelem is. Vallom, hogy aki szereti a hazáját, az meg is akarja óvni: nem szennyezi, és nem építi be tájidegen óriási ingatlanokkal, ahogy azt Budán gyakran látni.
Ez a kerületben és Hidegkúton különösen aktuális probléma, hiszen a Budai-hegység lábánál páratlan környezeti adottságokkal rendelkezünk. Az elmúlt években azonban a lakosok a II. kerület egészében a zöld területek beépítését és környezetpusztítást láthattak.
Célom, hogy a kerület megőrizze ezt a kivételes természeti adottságát, ezért a beépítések ellen képviselőként is a lehető leghatározottabban fogok felszólalni.
A II. kerületiek számára tágabb értelemben pedig az agglomerációból beérkező megnövekedett forgalom kezelését és kellő számú P+R parkoló építését tudom vállalni. Emellett vállalom, hogy mindig elérhető képviselője leszek a Hidegkúton élő lakosságnak is.
