Egész oldalas nagy interjút adott Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a Magyar Nemzetnek „Meg kell védeni a gyermekeket – A magyar tartalomszolgáltatók áttelepülhetnek más EU-tagállamba, és ezzel vissza is élnek” címmel.
Az egyre terebélyesedő pedofil botrányok hírei megszólaltatásra késztették a média hatóságot is, hiszen a közélet elvárja, hogy ez a szféra is tegyen nem keveset annak visszaszorítása érdekében. Egyre nagyobb érdeklődéssel kezdtem olvasni a terjedelmes anyagot, hogy a címben értelmezendőekre magyarázatot nyerjek. Ugyanis azt szerettem volna tisztázni, hogy a „magyar tartalomszolgáltatók áttelepülhetnek”, illetve így együtt az „és ezzel vissza is élnek” megfogalmazás mögött mi is áll. Értelmezésem szerint arra kaptam választ; hogy ezzel meg is szellőztették azt, hogy az áttelepülésekre egyeseknek szándékaik lesznek, amelyek alkalmat nyitnak majd a visszaélésekre. Tehát lehetőség van rá, és ez egyáltalán nem szép dolog, ahogy mondani szokták mifelénk. Ráadásul ez a probléma valamilyen kontaktusban is van azzal, hogy „meg kell védeni a gyermekeket” a média esetleges káros hatásaitól. Az írás felvezető soraiban örömmel olvastam, hogy a „gyermekek védelme a veszélyes internetes tartalmaktól, valamint a közösségi médiaoldalak szabadságkorlátozó tevékenységével szembeni fellépés a 2026-ig tartó legfontosabb stratégiai törekvésünk”, majd egyre szomorúbban konstatáltam, hogy „csak a magyar joghatóság alatt álló televíziók esetében járhat el közvetlenül a médiahatóság…….. Az elnök szerint felmerül az uniós szabályok szándékos és visszaélésszerű alkalmazása, ami ellen a hatóság új eszközökkel lép fel”.
Megint unió, és megint harcolni kell ellene… – gondoltam.
Átrágtam magam jó néhány bekezdésen, bízva abban, hogy megismerem majd ezeket az új eszközöket. Megtudtam, – igaz mintegy rendszerezve, – eközben a sokak által is már jól ismert dolgot, például; „csak az online médiának van jövője.”
Hogy „Mennyire ért egyet ezzel az állítással?” – kérdésre ekképpen válaszolt az interjú alanya.
„A nyomtatott sajtó elvesztette a harminc évvel ezelőtti véleményformáló erejét. A televízió még mindig rendkívül befolyásos. … Az igazi kérdés az, hogy az elérhető tartalmak összességében eleget tesznek-e a média ethosza által megkövetelteknek, azaz megfelelően tájékoztatják-e a polgárokat és létrehoznak-e értékes kulturális tartalmakat. Ez nem technológiai kérdés.”
No, végre helyben vagyunk, de mi van a közösségi médiával, ahol leginkább veszélyeztetve vannak gyermekeink.
Egyrészről „az a tendencia látszik, hogy a konzervatív értékrendű véleményeket és tartalmakat cenzúrázzák.” Másrészről pedig véleménye szerint, – és sokan mások véleménye szerint is, – a közösségi médiát működtető „ekkora magánhatalmat a közösség érdekében korlátozni szükséges”. Majd megjegyzi, hogy a szólásszabadság megsértése mellett, „nem hoznak létre értékes tartalmakat, műveket sem, nem járulnak hozzá a társadalmi, nemzeti kultúra épüléséhez, ahogyan a hagyományos médiától elvárjuk.” Természetesen igaz az is, hogy „a számtalan különféle tartalomszolgáltatótól mindenki össze tudja rakni a maga számára a véleményformáláshoz szükséges képet.” (Ezért szükséges, és tesszük is a Hidegkúti Hírekben a rendszeres sajtószemlézést, hogy a fontos és jelentős sajtótémákról röviden tájékoztassuk olvasóinkat, mellékelve, felhívva figyelmet a teljes írásra.)
Végre rátér a gyermekvédelem kérdésére is, a média feladatának, és azon belül az internet, a közösségi média vonatkozásában. Gondoltam most kerül sor az új eszközök ismertetésére, de szomorúan konstatáltam, hogy;
„Az internettel és a televíziókkal kapcsolatban csak azoknak az esetében járhatunk el közvetlenül, amelyek magyar joghatóság alatt állnak. Az EU szabályai megengedik, hogy a magyar tartalomszolgáltatók könnyedén letelepedjenek más tagállamban, így annak a szabályai fognak vonatkozni rájuk”.
No, és az eszköz mindezek után? Nem fogja eltalálni az olvasó, mint ahogy én is döbbentem álltam meg előtte. Mert, ha „a letelepedés helye szerinti külföldi médiahatóság nem kíván fellépni, akkor elképzelhető, hogy az eljárásban azt kell majd bizonyítanunk, hogy egy magyar nyelvű, csak magyar közönségnek szóló, teljes egészében magyarok által, Magyarországon készített tartalmakat közzétevő televízió jogi szempontból is magyar. Meglátjuk.”
Hát ez az, amit nem tudhatunk megérteni, értelmezni. Ezért nem tudjuk megmagyarázni magunknak sem így, sem úgy, hogy a „magyar tartalomszolgáltatók áttelepülhetnek”, illetve így együtt az „és ezzel vissza is élnek” megfogalmazás mögött mi is áll a televíziózás esetében, hát még az internet alkalmazásánál. Sem így, sem úgy, sem azt, hogy miként kell értelmezni azt hogy; „jogi szempontból is magyar”.
Magyar állampolgárnak vagy az ember születik, vagy kérésre megadhatják azt, s így jogi szempontból is magyarrá válhat az adott személy. Televízió esetében „bizonyítási eljárásban kell részesíteni”, hogy az „jogi szempontból is magyar”.
„A közösségimédia-oldalak e pillanatban a hatóságok hatáskörein kívül vannak,… Az más kérdés, hogy ha valami a magyar jogrendszerrel ellentétes, akkor a tartalmat feltöltő felhasználó felelősségre vonható”.
Reméljük, hogy a közeljövőben, minél előbb meg lesznek a hatóságnak az új eszközei, mindegy, hogy bizonyítási eljárásban alkalmazza azokat, avagy éppen a tervezett könnyebb utat választva a magyar jogrendszer szigorításával élve, hatékonyan helyre teszi a fenti egész kérdést, annak teljes érthetőségével és elfogadásával együtt. Ha ennek az az ára, hogy magyar tulajdonban, Magyarországon legyenek bejegyezve ezek a tartalomszolgáltatók, akkor ebbe az irányba kell lépnie a törvényhozásnak, és „ösztönözni” a médiapiac résztvevőit, hogy „jogi szempontból is magyarrá váljanak”. Addig pedig ne csak vonhatóak legyenek, hanem akik megérdemlik, a már eddig is adott lehetőséggel élve vonják is felelősségre őket.
