A 19. század második felének, illetve végének időszakában a boulle stílust olyan területeken is elkezdték alkalmazni, ahol a korábbiakban sohasem tették. Ilyenek voltak a korábbi cikkeinkben bemutatott boulle pianínók, és ebbe a kategóriába tartoznak a boulle stílusú hálószobák is.
André-Charles Boulle bútor tervei között ismereteink szerint ágy, hálószoba nem szerepelt. A 19. század végén azonban készültek ilyen stílusú hálószoba bútorok is, meglehetősen kis számban, így igazi kuriózumnak számítanak a műtárgypiacon. Még ritkább az, amikor egy teljes hálószoba garnitúrát láthatunk. Ezek a következőkből álltak: az ágyból, egy magas smizett-szerű fiókos szekrénykéből és egy nagy méretű, tükrös ruhásszekrényből.

Az ágynak alapvetően két típusát különíthetjük el. Az első esetben az ágy a hosszanti tengelyével csatlakozik a falhoz, emiatt az ágynak a hosszanti tengelyei közül csak az egyik díszített, és a fej- és háttámlák díszítéseivel is spóroltak. Ebben a korban még a férfiak és a nők jellemzően külön ágyban aludtak, így a legtöbb ágy egyszemélyes.

A másik esetben az ágy a fejtámlával csatlakozik a falhoz, így annak a hátát kivéve az ágyat minden oldalán gazdag díszítéssel látták el. Ilyen ágy szerepelt a Wannenes olasz aukciósház 2021-es májusi aukciójában, és itt €4200-ért kelt el (+35% jutalék). Fontos tudni, hogy 150 év távlatában ezek a műtárgyak sajnos leginkább restaurálandó állapotban vannak, és a restauráltatás költsége az aprólékos és hosszadalmas munka miatt meglehetősen költséges lehet. Egy pontosan ugyanolyan, de részleges restauráláson átesett darabot láthatunk a boulle pianínó és a Sina-székpár kapcsán már bemutatott lengyel kereskedőnél is €8170-ért.

Ami a másik, egyszerűbb ágytípust illeti, a portugál Veritas Art Auctioneers-nél 2021 tavaszán egy meglehetősen rossz állapotban levő darab €1000-ért sem kelt el. Ami a komplett hálószobákat illeti, most €10.500-ért kínálnak egyet Litvániában restaurálandó állapotban.

Ami az ágyhoz tartozó szekrénykét illeti, egyes esetekben külön is kapható és az ára nem túl magas. Például az olasz aukción €700-ért (+35% jutalék) lehetett megvenni egyet felújítandó állapotban.

A tükrös hálószobaszekrény ezzel szemben sokkal ritkábban kapható szóló darabként. 2018-ban Franciaországban bukkant fel egy másik komplett hálószoba garnitúra, amelyből csak a tükrös hálószobaszekrény ára ismert, €7500-ért kínálták és valószínűleg mára már eladásra került.
Mivel teljesen egyedi és ráadásul nagy méretű bútorokról van szó, a reális valós eladási árakat nehéz meghatározni. Ugyanakkor restaurálva egy komplett boulle hálószoba egy kastély ékévé válhat.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.