A színház és a színész küldetéséről, az előadói hitelességről, valamint az igazság tolmácsolásáról beszélt Trill Zsolt és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művészei a Klebelsberg Kastélyban két nappal a Magyar Kultúra napja előtt, Madách Imre születésnapján. Az esten elhangzottakról két részletben számolunk be. Az alábbiakban a beszélgetés második részének főbb gondolatait adjuk közre.
Szűcs Nelli a színházi élményhez fűződően kiemelten fontosnak tartja, hogy a néző adott pillanatban el tudjon felejtkezni a világról, saját bajáról, s a színésszel együtt tudjon szeretni, szerelmesnek lenni, adott esetben bántani. Amikor azt tapasztaljuk, hogy egy kislány annyira beleéli magát az előadásba, hogy azután sír, vagy ha egy rossz tanuló a színházlátogatás során pedagógusának jelzi tetszését, akkor már megérte színházat csinálni! Mert az emberek ettől jobbá válhatnak.
Érdekes az is, ahogy Szűcs Nelli sokszor a felnőttek panaszkodását és fáradságát tapasztalja, s hogy nekik gyerekkorukból mennyi rossz élményük van a színházból. Bár sokszor csodák is történnek… Megesett azzal a boltos lánnyal is, aki azt tervezte, – egy fáradt munka nap után, – hogy lehuppan férjével együtt este, egy sörrel a Tv elé, de adott alkalommal mégsem tette ezt meg. Engedett Nelli csábításának, elment a színházba. Egy hétig az előadás varázsa alatt volt…
Trill Zsolt szerint hiába „elfáradt már” az előadó, a „színháztól úgysem tud menekülni”, ezért is „annyira elengedhetetlen” ez a valóság, amit a művész az alkotói munka során közvetít a közönség felé, a jó szándék, amivel megszólítja a befogadót. Természetesen a rendezőnek is nagy felelőssége van abban, hogy milyenné válik az adott előadás. Külső forrásokból azért azt is tudjuk, hogy ennek ellenére sokszor tudatosan nyomják le a minőségi színvonalat. A jó színházigazgatónak igenis végig kell gondolnia, hogy milyen irodalmat, kikkel, milyen rendezőkkel szeretne bemutatni. Elengedhetetlen az is, hogy a széles paletták világában értékes darabokat tudjon közvetíteni a színház egyidejűleg magas nézői létszám igénye mellett. A telt ház, a szórakoztatás, a magas jegyárak mellett is lehetséges mindez, mert nincs ellentmondásban a minőséggel.
A színpad olyan hely, ahol minden rezdülés érzékelhető. A színész közönségével állandó, dinamikus kapcsolatban van, a színpadról azt is kiszűri a művész, ha valamiért a nézői befogadás „szünetel”, vagy egyáltalán nem működik. Iszonyatos energiák mozdulnak meg ilyenkor a színésztől, hogy az összhang végre megvalósulhasson.
A színészházaspár az est során fiatal éveiket is felelevenítette. Hangsúlyozták, hogy a kijevi Színművészeti Főiskolán találkoztak először élőben a profi színházzal, előtte csak televíziós közvetítéseket láttak. Mindig olyan embereket állított melléjük a Jóisten, akik egyengették, terelgették útjukat, pályájukat. A főiskolán, s azt követve Beregszászban tengernyi idejük maradt az egyes darabok kidolgozására, a nehéz anyagi és infrastrukturális körülmények közepette a játszási lehetőségek beszűkültek. Faluról falura jártak, sokszor nem volt fűtés, se áram, se fizetés. Amikor átjöttek az Anyaországba, viszont egyre kevesebb idejük lett. Ma már sokkal több idő kellene a gondolkodáshoz, a darabok megvalósításához, beéréséhez.
Ugyanakkor létezik olyan is, hogy a tényleges darab előtt közvetlenül ugyanazt a darabot, -egy az egyben,- eljátsszák egészben. Ilyenkor igaz, hogy elfáradnak a színészek, de „ki is nyílik a szervezetük,” nyitottá válnak a művészek, minden pólusukon keresztül sokkal jobban tudják befogadni a művet. Ezért is lenne előnyösebb, több időt szánni a szerep felkészülésére.
Megtudhattuk, hogy egy előadás hangulatán a színpadon újonnan megjelenő színészek időközben is, akár folyamatosan is javíthatnak az előadáson. De erre csak akkor képesek, ha nem az öltözőben várakoznak jelenésükre, tartózkodnak, hanem a kulisszák mögött figyelik az előadás egész menetét. Az a kérdés, hogy mennyire fontos nekik az előadás, mert ha csak valaki az öltözőben kártyázik addig, nincs minden pillanatban a „darabban”, akkor abból jó nem származik.
Nem az a lényeg, hogy mit hoznak le a színész magánéletéről a bulvárlapok, hanem az, mit ad át a színpadon a „titokból, a titkokból”. Mai világunk, egész társadalmunk nagy hibája és problémája a titoktalanodás. „Mindent kiteszünk, kirakunk magunkból,” erről szól a közösségi média. A valódi színház attól varázslatos, hogy a titok hordozta üzenetekbe enged belepillantani. Ettől fosztja meg az a színházi intézmény közönségét, amely például a nézőket felhívja a színpadra, vagy aki színpadi jelmezben mutatkozik a színpadon kívüli közösségi terekben.
Befejező mondataikban többek között a következővel szembesülhettünk mi, közönség:
A színházi etika; hogy mit engedek meg magamnak? Lassan a színházi etikát kidobják az ablakon. Pedig arra épül minden. Sokan azt mondják, hogy nem szabad enni, fütyülni, és még sok meg nem engedhető dolgot a színházban, de ha egy tehetségtelent engednek fel a színpadra, az sokkal nagyobb bűn.
Elgondolkodtatók ezek számunkra. Már megint az etika… De látható, hogy csak ettől válhatna jobbá a világ. Lásd: Hidegkúti Hírek az erényekről szóló írásait, melyek segítenek bennünket helyes életvezetésünkben.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.