A HVG július 22-i számában „A rendező időnként felületesen olvassa Homéroszt, vagy csak nem érti a történetet, de lehet, hogy egyszerűen bátor” hosszú címmel Karsai György magyar klasszika-filológus, színháztörténész, irodalomtörténész, egyetemi tanárral készült interjú jelent meg, az Odüsszeia a napokban bemutatott világsikert aratott filmjéről. Az interjú provokáló címe után már az első mondatban a filmet így exponálják; „a gigászi filmeposz, az Odüsszeia a múltba visszatérve jelenkori válaszokat keres”,– majd ezután az interjúalany kifejti, hogy;
Nem Homérosz Odüsszeiájának hű másolatát látjuk, hanem egy különös, ambiciózus víziót, amely az i. e. VIII. században keletkezett eposz művészi filmes továbbgondolása. Ebben a kontextusban a film történeti hitelessége számomra sokadlagos kérdés, hiszen a világ dolgairól gondolkodó alkotó esetében, amilyen Christopher Nolan, feltételezem, hogy pontos elképzelése van arról, hogyan szólaljon meg itt és most Homérosz költeménye
Nyilvánvaló a szándéka: olyan jelentésrétegeit szeretné megmutatni, amelyek a jelen kérdéseire, a mi kérdéseinkre adnak érvényes választ.
– kérdez rá az interjú készítője, amire számomra igen érdekes válaszok születtek.
Ez az ambiciózus célkitűzés akkor tud érdekes és vonzó lenni, ha jól érti és helyesen értelmezi az eposz szövegét…. Nem fontos, milyen fegyverzetet és jelmezt viselnek a szereplők,…. Ahogy engem különösebben az sem zavar, hogy Odüsszeusz hajója kifejezetten viking kinézetű, sőt az sem nagy baj, hogy nincs eldöntve a filmben, hány hajója van Odüsszeusznak. Az eredeti műben tizenkettő, itt hol hármat, hol csak egyet látunk.
– válaszával láthatóan nem az alapkérdésre kapunk valamiféle eligazítást,…És látható a továbbiakban, hogy nem is fogunk kapni. Később is a kérdésre kérdéssel válaszol, miután a rendező egy másik nagy horderejű filmjéről, – az Oppenheimerről, – beszél Karsai, hosszan.
Mindkét film azt kérdezi, hogy a korszakot meghatározó emberek, akik képesek egy egész közösség számára változást hozni, jól döntöttek-e. Odüsszeusz szeretne véget vetni a háborúnak, mert tudja, a háború rossz dolog…… Ennek mitológiai háttere a klasszikus korban még jól ismert, mára elveszett eposzokban, az Ilion ostromában és a Kis Iliászban volt leírva.
A HVG online verziója az interjút itt váratlanul megszakítja, hogy akit továbbra is érdekelne, az olvassa el az egészet a nyomtatott változatban, azaz vegye meg a lap e számát. Nem vettem meg, inkább a könyvtári olvasóteremben elolvastam, és bizony megállapítottam, hogy a rendező nagyon is bátor, amikor ilyen világháborús helyzetben ennek a háborúellenes eposz filmes adaptációját elkészítette. Nagyon is érti a „történetet”, a homéroszi üzeneteket, azokat zseniálisan teszi át a film nyelvére. A vizualitás élményszerű, és minden egyes filmkocka a homéroszi magasságokba hűen viszi el a mozi nézőjét. Ennek bizonyítására, – már csak azért is, mert az interjú végén megemlítésre kerül Devecseri Gábor kiváló műfordítása, – annak bevezetőjében így, a műfordító tollából bizony mélyrehatóan elmélyedtem. Tudtam, hogy Devecseri igazán ismeri, s értelmezni tudja a műnek minden gondolatát, valamint a bevezetőjében érthetően megtudja osztani mindazt az olvasóval is.
Így azután, hogy „szegényen” ne maradjunk, s választ is kaphassunk végre egyszer, s mindenkorra a középiskolás korunktól elmaradva; arra, hogy miért is a világirodalom egyik legnagyobb gyöngyszeme ez az eposz? De aki mégsem veszi kézbe, időhiányában Devecseri fordítását, illetve bevezető tanulmány szintű magyarázatát, annak álljon itt néhány általam kigyűjtött, idézett gondolata az írásából;
Ezzel az emelkedettséggel kezdi Devecseri az írását.
„… Sós levegő csap meg Odüsszeusz nevének hallatára. Szirének, Kirké énekét halljuk, s emberek beszédét, egész és igaz emberekét. De vízi istennők kiáltását és madarakét is, és nem mindig lehet tudni, melyik hang melyiké volt. Odüsszeusz és a tenger, a tengerből az, amit ember megközelíthet és még valamivel több, s a tengerből az, ami emberhez szólhat – egyek.
Az Európa Kiadó gondozásában 1957 – ben jelent meg a fordítása Odesszeuszról, – Ithaka királyáról, aki seregével csatlakozott a többi városállammal együtt Trója ostromához, – s aki az elhíresült trójai faló ötletét kitalálta, amely a város elestét megpecsételte.Története, nem más, mint a főhős tettének erkölcsi számbavétele. Miért kell bolyongani, miért ez a bolyongás? Mert ez egyfajta büntetés, a háborúban való részvételért, tisztességtelen harc modoráért. Bizony önmagában nehéz olvasmány, de akkor is minden embernek el kellene olvasnia tanulságul, minden betűjét, minden sorát. Ennek hiányában, egy rövid összefoglaló ismertetőt adunk közre Devecseri hosszú, tanulmánynak tekintendő bevezető soraiból. Devecseri is megemlíti, hogy a műfaja tanulmány, és hogy jóval korábban készült a könyv 1957-es megjelenése előtt, de most is mindent úgy lát, mint amikor fordította. A tanulmányból megengedhetünk magunknak, hogy viszonylag egy-egy hosszabb összefüggő idézetet közreadjunk, és elolvassuk.
Azt írja, – folytatva az emelkedett gondolatsort, – több részletben, hogy;
„Az olvasó akkor érzi át igazán Odesszeusz hazavágyódását, ha megismerkedett (már – a szerk.) a békés otthonok varázsával.”…„Kezdettől fogva jelen van az, aki az istenek között törődik vele és az emberek között mindenütt ott található, ahol Odesszeusz megfordul: Athéné istennő. Ő ugyanaz az istenek között, ami Odesszeusz a halandók világában…..A Homéroszi ember, ha valami gondolata támad – ébren vagy álomban – tudja, hogy ezt isten küldte és közölte. És valóban: a gondolatot nem eszünkbe idézzük, hanem eszünkbe jut, s akkor, amikor ő akarja…..Igazodik hozzá, mint szabályhoz, ami van, s amit mindig felismer…Mert minden isteni számukra.”
„Az eposz sok kínálkozó kulcsa közül a legmegejtőbb. a Keleti nyugalomvágy, nyugati nyugtalanság ötvözete Odesszeusz, az európai ember- hiszen többek között ezért is olyan kedves nekünk. A Szirének énekét meghallgatja, de odakötözteti magát hajója árbocához, mert saját útjához ragaszkodik. Kíváncsisága viszont mindig nagyobb, mint félelme …..Ha valami jó éri, nem mindjárt fogadja annak, ami…annál talpraesettebben tud bánni vele azután, mikor meggyőződött róla, hogy nem pusztán lépre csalni akarják…. A homéroszi ember mindig számol avval, hogy akit megpillant, esetleg isten.
„Nem egyetlen Odesszeusszal ismerkedünk meg tehát, hanem többel,…melyet egy lélekbúvár „az emberi gondolkodás polifóniája” néven jelöl meg….. A költeményt miden olvasója könnyűszerrel a maga életrajzául és a saját lelke tükörképé fogadhatja el.”
A tanulmányban Devecseri kitér az eposz értelmezési elméleteire is. Különösen a plasztikus és jól értelmezhető Friedrich Focke elgondolására, amely az Odesszeusz egymástól jól elkülönülő, s mégis egyszerre ható rétegeit körvonalazza. Így ír ezekről;
„A legbelső réteg teljesen mesei. Jellemzői: a csoda….és ugrásokkal rohanó cselekmény. Valóságfestés, elevenné formált emberi alakok.”
„A középső réteg a tulajdonképpeni kaland – Odesszeusz.”
A harmadik rétegre pedig azt írja, hogy; „A mese, kalandok világa egybefonódik a béke világgal. És éppen ebben rejlik az Odesszeusz varázsa.” (A „Civilizált világ” = a béke világa gondolatával Devecserinél, ami teljesen magától értendő, hiszen a háborús napok embertelenségeire nem lehet azt mondani, hogy „civilizált”)
Devecseri Gábor a tanulmánya végén még ajánlót is ír az eposznak elolvasására,- általánosan, megszívlelendően minden olvasmányaink hasznosságáról is, – ekképpen:
„Az eposz az a varázsszőnyeg, mely akármilyen roppant nagy is a kerülete, repülni tud – mert vers volta röpíti: s szereplői egész nagy hadát könnyen hordja a hátán. Kapaszkodjunk fel erre a szőnyegre. Mert nemcsak olvasmányaink segítségével és anyagával – az ő segítségükkel is – építjük tovább ennen személyünket, hanem ennen személyünkből is sokat ajándékozunk olvasmányaink hőseinek. Az idő múlásával gyakran úgy fordulhat a helyzet, hogy egy-egy tulajdonságunkat már csak egyik ilyen hős őrzi, mi magunk már nem. Odüsszeuszt ne tévesszük szem elől, mert ha egyszer mégis ezt tennők, akkor ő büszkén és mozgékonyan, eleven töprengéssel és gyors cselekedettel, kalandvágyától messzire űzetve, bosszúból és leleményesen, legszebb énünket vinné magával.”
„Ne szórakozz az istenekkel, főleg ha görögök”, – az azóta hetilappá lett, vált Magyar Nemzetben megjelent kritikából is, – kigyűjtöttünk egy „csokorra” valót. Dani Áron (2026. 07. 17.) írása egyszerűen a kritikai műfaj egyik csúcsa, ebben a témában, mintha a szerző érezte volna, hogy ez lesz az utolsó a kedvenc napilapban. Ezért is legjelentősebb gondolatait itt most kiemeltük, s hosszan idézzük fel, (aláhúzva).
„Odüsszeusz, aki a trójai háború lezárulta után végre hazafelé indul Ithakába. Az út azonban végzetes fordulatot vesz, társaival ismeretlen és kegyetlen, mágikus lényekkel teli vidékekre sodródik, miközben rádöbben, hogy utazása valójában vezeklés Zeusz előtt: szembe kell néznie azokkal a bűnökkel, amelyekkel kivívta a főisten haragját..”
„..szembemenve azzal a modern gyakorlattal, ami az ókori kultúrkincs varázstalanításával, racionalizálásával és a történelmi hűségre való törekvésével fosztja meg a mítoszokat eredeti, csodás erejüktől.”
„..mély nyugalommal jelenthetjük ki, hogy megszületett a történet első olyan mozgóképes feldolgozása, ami állandó érvényű hivatkozási pont lehet, és amelyet a történelemtanárok is jó szívvel ajánlhatnak az olvasásra nehezebben rávehető diákjaiknak.”
„Az Odüsszeia ma is ugyanolyan érvényes mű, mint majd háromezer évvel ezelőtt, sőt: Nolan értelmezésében még aktuálisabbnak hat, hiszen a modernitás önhittsége kézzel-lábbal hadakozik, kételkedik azokban a transzcendens törvényekben, amiket a filmben – leegyszerűsítve, de annál találóbban – a zeuszi vendégjog képvisel. Az istenek megsértése sosem kecsegtet túl sok jóval, főleg nem akkor, ha görögök. Az Odüsszeia tele van felkavaró képsorokkal, ahogy a katonák disznóvá változnak, hánykolódnak a tengeren vagy lekaszabolják őket (mindenki keserű árat fizet a hős bűnéért, aki kieszelte a trójai faló ötletét), Nolan filmje mégsem öncélú, mert a vizuális megvalósítás kidomborítja, még plasztikusabbá teszi, hogy Odüsszeusz milyen mélyen jár a bűntudatban és a vezeklésben.”
Igen a film nem egyszerűen bátor, hanem nagyon bátor. Mai „háborúpárti” világunkban rendezni egy ilyen háborúellenes filmeposzt, több mint bátorság. Zsigereinkben alvó általános békesség utáni vágyunkat nagyon felébreszti a művészetfilozófia teljes eszközrendszerével (hermeneutika), és az élménypedagógia jól bevált módszereivel. Az eposz három rétege „egyszerre hat”, s a béke után kiabál. Igen veszélyes eredeti mű, s adaptáció a háborúzni akarók számára.
Mondhatnánk, hogy a Homéroszi embernek könnyebb dolga volt, mint a ma emberének. Mert akkoriban több istenben hitt, és hihetett, – a ma embere, meg sokunknál egyetlenben sem hisz, – s mindegyik istenéhez egyszerre, egy időben „igazodik”,… „mint szabályhoz”.
*
„A Homéroszi ember, ha valami gondolata támad – ébren vagy álomban – tudja, hogy ezt isten küldte és közölte.”
A Hidegkúti Hírek főszerkesztője, művészetfilozófus vagyok. Phd-mat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, operák etikai tartalmának vizsgálatára dolgoztam ki metodikai módszert.
