„Szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek önökben”

Döbbenten, és megrendülten hallgattuk, néztük Novák Katalint szombat este, teljesen váratlanul, amikor köztársasági elnöki tisztségéről lemondó nyilatkozatát a közmédia sugározta.

Most önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.

Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a mindennap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban, és a szeretet erejében.

Döbbenetes, hogy a volt köztársasági elnök beszédének legelején háromszor is elhangzott a hinni szó valamelyik alakjában. Annak az embernek az élethelyzetében, amikor csalódnia kellett valamiben, valakiben, saját magában. Gondoljunk bele, hogy mennyire nehéz (és mennyivel nehezebb) annak kiállnia az egész ország nyilvánossága elé, aki ennyire magas „pesztizsű”, méltósággal járó állami szerepvállalást teljesített ez idáig. Majd bevallja, hogy „hibáztam”. Ugyanakkor ezzel szinte parancsba is adja utódainak, – de a jelenleg regnálónak (saját magának is) –, hogy „ne hibázzanak”. Tisztában van azzal, hogy neki javításra sem ad több lehetőséget az élet. Belegondoltunk-e már abba, hogy mi tudnánk-e kétszer is ilyenkor kimondani azt, hogy „bocsánatot kérek”? Novák Katalin mindezt megtette, illetve még ahhoz is volt ereje, hogy egy szigorú, rövid, lényegében véve önvizsgálaton alapuló útmutatásba kezdjen;

Azt a kérdést kellett feltennem magamnak: mit üzenek döntésemmel a gyerekeinknek, a magyar fiataloknak? Én arra biztatom őket, hogy szolgáljanak minden erejükkel, tehetségükkel, ne adják fel a nehéz pillanatokban sem, tartsanak ki, amíg lehet, a hibáikért vállalják a felelősséget, és ha úgy érzik, hogy fel kellene áldozniuk szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak. A szuverenitás drága kincs. Az embernek, a nemzetnek egyaránt. Vigyázzunk rá!

Ezen üzenettel az ilyen helyzetben lévő a jövőre vonatkozóan is továbbszolgálhatja hazáját. Hitelessé tette magát nemzete előtt, s visszaszerezte becsületét. De továbbgondolkodtatásra is késztetett mindenkit a szuverenitás tekintetében. Hozzátesszük, hogy ez viszont csak olyan embereknek tűnt fel kiemeltképp, akiket valamilyen módon, mértékben és formában már foglalkoztatott saját szuverenitásuk (más néven autonómiájuk) kérdése, problematikája. Reméljük, hogy keresztény, szellemi függetlenségre törekvő igényünkkel egyre többen leszünk!

Majd Novák Katalin kilencszer mondja ki azt, hogy „köszönöm”. Nem a politikusoknak, politikacsinálóknak köszön meg mindent, hanem azoknak, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdött. Ugyanakkor ne higgyük, hogy a köztársasági elnöki szerepkör gyakorlásában nincsenek nehéz napok, döntések, végrehajtások, cselekedetek, hanem csak szépségek vannak.

Nem tudunk másra gondolni, mint ezzel a lemondó nyilatkozatával az ellenzék államfői lemondást célzó követelése, politikai haszonszerzésre irányuló tevékenysége kontra-produktívvá vált. Egy ilyen nyilatkozat még nagyobb összefogásra ösztönzi majd a konzervatív oldalt. Ha ez megtörténhetett az ország első emberével, akkor nekünk, a csendes többségnek, „a mindennap keményen dolgozó” embereknek, a becsületeseknek, az egyenes tartásúaknak, „a szeretet erejében” bízóknak össze kell fognunk, mert Novák Katalin is bízik bennünk.

Novák Katalin beírta, beírhatta nevét hazánk aranykönyvébe, s a mi lelkünkbe is. Orbán Viktor szerdán szólalt meg a lemondás után először, államférfihoz méltóan, „méltósággal”, nagyon is idekívánkozóan; „A kormány dolgozik. Munka van!” – üzente Orbán Viktor.

Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam. Isten áldd meg a magyart! Mert a tiéd az ország, tiéd a hatalom és tiéd a dicsőség.

– áldást kérve, búcsúzott el tőlünk a volt köztársasági elnök.