A 20 éves BUKET kiállítása

A 20 éves BUKET kiállítása

Tegnap nyílt meg a Budai Képzőművészeti Egyesület tárlata a Klebelsberg Kultúrkúriában. Az alkotóművészek barátaikkal, ismerőseikkel együtt a civil szervezet fennállásának 20. jubileumi évfordulóját ünnepelték.

Tarcsányi Ottília, az egyesület elnöke beszédében a kezdetekre emlékezett. Felidézte, hogy miként bátorította őket Meszlényi Tamásné Lizi, a Széphalom Bevásárló Központ játékbolt tulajdonosa őket, festő- és képzőművészeket az ilyenfajta szervezett együttműködésre, majd hogyan kerültek évekkel később ide a Klebelsberg Kultúrkúriába. Hangsúlyozta; mindannyiuk számára öröm, hogy egymástól tanulhatnak. Tagjaik között hivatásos és amatőr alkotók is szerepelnek. Hálásak támogatóiknak, hogy segítik munkájukat. Majd Csabai Péter a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat nevében mondott köszöntőt. Az egyesület alapító elnökéről, Magyar Ari festőművészről, illetve Tarcsányi Ottília elnök tevékenységéről kifejtett gondolatai a valódi hála érzését hívták elő mindannyiunkban.

Búzás Kálmán várostörténész megnyitóbeszédében az intelligencia fontosságát állította középpontba. Miután a jelenlévőkkel megosztotta, hogy a katalógus címlapja milyen módon készült a mesterséges intelligencia felhasználásával, azon célból, hogy az itt kiállított alkotók mindannyian érezzék azt kicsit sajátjuknak, a mesterséges és a természetes intelligencia közti különbségre hívta fel a figyelmet. Rávilágított arra, hogy az emberi ész, logika alapján működő mesterséges intelligencia sajátos mivoltánál fogva soha nem tudja leképezni a szív legrejtettebb üzeneteit, rezdüléseit. Így az alkotókra mindenkor szükség van és lesz, mert a kép által az alkotásba belefesthetik érzelmeiket. Örömét fejezte ki, hogy itt Hidegkúton, a II. kerületben a BUKET még egy olyan közösség, amelyben a tagok odafigyelnek egymásra. Ez a mai világban ritkaságnak számít. Hiszen olyan társadalomban élünk, ahol az individuum önzése a meghatározó, ránk telepedik a társas magány. Fel kéne ismerni újra az emberiségnek, hogy az ember alapjában véve társas, közösségi lény, a hagyományok ápolása elengedhetetlen. Ezt még a primitív (természetes) társadalmak is tudták, melyet most napjaink embere lenéz a család, a nemzet fogalmával egyetemben. Pedig a primitív a primo (elsődleges) szóból ered. A lokalitás, a helyi csoportok szükségessége után a főváros 19. században betöltött mecénás szerepkörére világított rá, mégpedig Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. alkalmából. Kiemelte, hogy a dualizmus korában számos kültéri és beltéri szobor, festmény, művészeti alkotás készült a főváros megrendelésére. A tárlaton sok kép Budapest nevezetességeit ábrázolja.

A megnyitó után Balogh Istvánné gyönyörű verset szavalt, mely a káoszból újjászülető rendről szólt, összhangban Búzás Kálmán szavaival.

A zenei betéteket a Kiss Zenede növendékei adták; zongorakíséret melletti énekekkel.

info@hidegkutihirek.hu |  + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings