Ezt a kérdést is feltehettük magunkban, ha kilátogattunk a Klebelsberg Kastélyban vasárnap délután megrendezett vidám sramli zenés délutánra, melyen a Pesthidegkúti Német Dalkör által elnyert kiváló minősítést is megünnepelték. Azonban mielőtt a történteket bemutatjuk, térjünk ki az előzményekre.

Gyanús előzmények
Egy héttel ezelőtt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a trianoni gyászra és nemzetünk fennmaradására, az ezért folytatott kemény küzdelmekre emlékeztünk. A Klebelsberg Kastély színvonalas programjaira határon túli színészek is érkeztek. Feltűnő volt, hogy valaki pontosan a gyerekeknek szóló szabadtéri színpadi produkciókra időzített egy házibulit, amit tárva-nyitva levő ablakokkal és hangos popzenével rendezett meg. Hamar kiderült, hogy a hangok a Klebelsberg Kastély és a Kultúrkúria telkei közé ékelődő vörös tégla homlokzatú, angol stílusú luxusházból szűrődnek ki. Úgy gondoltuk, hogy ez bizonyára csak a szerencsétlen véletlen műve lehet, bár az furcsa volt, hogy a számokat nem játszották végig és a hangerőt folyton állítgatták, ami a házibulikra azért nem jellemző. Szerencsére a színpad megfelelő hangosítása nagyrészt elnyomta a kéretlen zenét.
A Német Nemzetiség rendezvénye
Június 12-én délután egy vidám sramli zenés programra érkeztünk a Klebelsberg Kastély kertjébe. Autentikus sváb zene, hagyományőrzők, finom ételek és jó sörök várták azokat, akik kilátogattak a Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényére. No meg egy nagyon hangos gépi visító hang, illetve csengőkongatás, ami egyenesen a fent említett vörös téglás házból szűrődött ki. Nem a riasztójuk hibbant meg, ott ültek az erkélyen és jót szórakoztak azon, hogy a hangeffektusaik sajnos jól hallhatók voltak még a sramli zene mellett is. Vajon milyen lelkület kell ahhoz, hogy valaki szándékosan tönkre akarja tenni a Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényét, még azon az áron is, hogy közben majd megsüketül a saját maga keltette zajtól? Időnként variáltak a visító hangeffektuson, és volt, amikor pár másodpercre ki is kapcsolták. Azonban még akkor is zajongtak, amikor a német rendezvény zenés részének már rég vége volt.
A vörös téglás házról és lakóiról
Szerencsés ember az olyan, akinek sikerült annak idején a Klebelsberg Kastély telkéből egy méretes szeletet kihasítania és arra felépítenie a saját luxusházát. A Váry köz és a Mester utca sarkán egy nyeles bejárat vezet az épülethez, ami a műholdkép alapján egy igencsak impozáns villa lehet. Valaha a Klebelsberg Kastély és a Kultúrkúria közös telket alkottak gróf Klebelsberg Kuno idejében. A rendszerváltás után azonban egy telekrész valahogy magánkézbe került és emiatt most egy angol stílusú luxusház ékelődik a két kulturális intézmény közé. Aki itt él, annak el kellene fogadnia azt, hogy nyaranta a kulturális intézmények szabadtéri programokat is szerveznek.
Sajnálatos, hogy akadnak olyanok, akik számára a hazájuk, a nemzeti identitás kérdése semmit sem jelent. Őket az sem érdekli, hogy miattuk is utaztak messziről, a határ túloldaláról ide magyar nemzettársaik, hogy őket is szórakoztassák. Szomorú szívvel ugyan, de tudomásul vesszük azt, hogy vannak, akik a saját népüket is képesek meggyalázni.
Azonban az végképp érthetetlen a számunkra, hogy mit ártottak nekik a németek? Aki Pesthidegkútra költözik, annak azért el kellene fogadnia azt, hogy ennek a településnek sváb gyökerei vannak, és hála az égnek, még mindig elevenen él itt a német hagyomány. Amit Rákosinak sem sikerült kiirtania, azt ők, a vörös téglás ház lakói sem fogják tudni elpusztítani. A svábok ugyanis hazaszerető, dolgos emberek, akik büszkék a hagyományaikra és nem futamodnak meg az ilyen alakoktól. A Taksonyból hívott zenekar tagjainak is biztosan meg lehetett a véleménye róluk…
A vörös téglás ház lakói pedig ahelyett, hogy azon törték a fejüket, hogy hogyan zavarják meg a németek rendezvényét, inkább átjöhettek volna egyet táncolni, vagy megkóstolni a Klebelsberg Kastély által biztosított finom gulyást és a csokitortát. Ha pedig annyira utálják a sramli zenét, akkor igazán sétálhattak volna egy jót a környéken például a horgásztónál, vagy elmehettek volna a Pokorny sportközpontba. Ehelyett azon törték a fejüket, hogy hogyan ártsanak azoknak, akik szeretettel fordulnának feléjük is.
A rendőrséget a szervezők természetesen megkérdezték, hogy mit lehet tenni ilyenkor, de ők elhárították a kérdést azzal, hogy ők nem illetékesek. Kíváncsian várjuk a hozzászólásokat Facebookon, hogy olvasóink szerint hogyan lehetne meggyőzni a vörös téglás ház lakóit arról, hogy fölösleges energiájukat ne a rosszra, a másnak ártásra, hanem valami jó cselekedetre fordítsák.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.