Stephen J. Shaw, a „Születési szakadék – Gyermektelen világ” (Birthgap – Childless World) című dokumentumfilm rendezője számos exkluzív interjút adott a nyomtatott és elektronikus sajtónak abból az alkalomalomból, hogy a közeljövőben világsikert aratott alkotását Magyarországon is bemutatják. Ő használta elsőként a magyarul kevésbé értelmezhető „nem tervezett gyermektelenség” kifejezést. (A kétszeri egymás utáni negáció; nem tervezett és gyermektelenség így együtt nehezen érthető – szerk.) Viszont ha a jelzős szerkezetet ellentétpárjával, – a tervezett gyermekáldással – állítjuk szembe, akkor mindjárt érteni véljük egész mondandóját, amelynek lényege, hogy a legtöbb 20 és 30 év közötti nő akar és tervez gyerekeket a későbbiekre, de amikorra elérkeznek ehhez a tervezett időhöz, már nem lesz gyerekük, vagy kevesebb lesz a kívántnál. A rendező, szociológus filmjét azzal a céllal forgatta, hogy választ keressen arra, miért van ez? A nőknek csak 7,5 %-a nem tervez tudatosan, s nem akar egyáltalán gyereket a 20-as 30-as éveiben, valószínűleg a férfiak esetében ez jóval magasabb szám, mivel „házasodási kedvük” is alacsonyabb, mint a lányoké. Az alkotó kiemelte, hogy a magyar családmodell „eléggé ismertté vált világszerte, most ez a legérdekesebb, és ezért sok kérdést is kap róla”. A magyarázat erre az, hogy „a magyar fiatalok úgy érzik, itt arra ösztönzik az embereket, hogy nagycsaládokban gondolkozzanak”, hogy az ehhez szükséges lakás, ház vásárolásához állami támogatást is kaphatnak, és még adókedvezmények is járnak nekik. De még „ennél is többről van szó”, mert ha kockázatot vállalnak a karrierjük építése során, abban is széleskörűen „a társadalom segíti őket”.
No, ez utóbbiak vonatkozásában már fenntartásaink lehetnek. Igaz ugyan, hogy valóban nagyszerű dolog az egyetemi évek alatt kapható GYED –extra, az újonnan visszavezetett, és emelt összegű különböző szülési juttatások, kedvezmények és más anyagi segítségek, de ebben a pénzorientált, karrier szemléletű, anyagias világunkban sok esetben még családon belül is gyakran okoz feszültséget a munkabérnél kevesebb összegű állami támogatás kérdése. De ez egy másik történet, elismerve azt, hogy az állam erején felül is vállal szerepet ezen a területen. Lehetne itt azonban sokunknak további, főként elsősorban szemléleti változtatásban is gondolkodnunk. Ilyen szemlélet változás lehetne, ha a karrier valamint a gyerek születés kérdésében átgondolnánk, hogy mindenkoron elsőbbsége az utóbbinak, vagyis a születésnek van. Fontos lenne, hogy a társadalmi közhangulat mind a nőkben, mind a férfiakban, férjekben, de a tágabb családtagokban is ezt erősítse, illetve mindannyian egymásban ezt erősítsük. A dokumentumfilm sikere is ebben a gyors szemléletváltozásban van. A rendező elmondta, „saját szemével látta, hogy európai, amerikai és japán fiatalok a filmjének a megnézése után rájöttek: nem biztos, hogy lesz gyerekük, ha túl sokáig várnak. Megdöbbentő volt a fiatal nőknél az a felismerés, hogy most valamit másként kell (majd) csinálniuk.” Tehát másként kell élniük az életüket, ha akarnak gyereket, mert ritkán van szó arról, „hogy aki későre halasztja a családalapítást, annak mennyire meg kell szenvednie érte.” Mi meg hozzátehetjük, hogy a férfiak, férjek se gondolják, hogy náluk teljesen rizikómentes; „a legyen, vagy ne legyen, avagy éppen most ne legyen” egész problematikája. Sőt nem mindegy még a potenciális nagyszülőknél sem, hiszen mindenkinél felmerülhet idő előtt – igaz sohasem jön jókor – egészségügyi probléma, és már nem tud úgy segíteni a gyereke, főként unokája nevelésében, ahogyan azt szeretné, ha ekkor ezt még megéli.
Szóval a lényeg, hogy „a szülővé válás életkora egyre jobban kitolódott,” és nem a húszas éveik elején, hanem egyre inkább a harmincas éveik közepe felé, vége felé vállalnak, szeretnének vállalni gyereket. Akkor, amikor már „sokan (végül is – szerk.) kifutnak az időből, ugyanis ebben az életkorban már jóval nehezebb egy nőnek várandóssá válnia”. Természetesen egyéb körülmények is sokszor belejátszathatnak ebbe, például, ha ezzel a nő ugyan tisztában van, de „éppen olyan partnere (van, vagy –szerk.) lesz, aki ugyanúgy gondolkodik, mint ő” – tette hozzá a rendező, illetve avagy éppen pont ellenkezőként – teszem én hozzá. Továbbá hangsúlyozta: „a gyermektelenség legfőbb oka az, hogy az emberek nem a megfelelő időben választanak párt. Ez az élet valósága. ………. Ezt hívjuk nem tervezett gyermektelenségnek. Az vált természetessé, hogy az emberek nagyjából 35 éves korukra érnek meg a családalapításra, amikor sokan már elkéstek,……… , ebből egyetlen kiút van: a folyamat visszafordítása. Sehol a világon nincs arra példa, hogy ha az emberek a harmincas éveik közepén vagy végén kezdenek családot alapítani, akkor annak köszönhetően megindul felfelé a születések száma…………Arról kell őket meggyőznünk, hogy a húszas éveikben vállaljanak gyermeket”.
Stephen J. Shaw interjúiban a média felelősségéről is hosszan beszélt, és arról, hogy figyelemfelhívásának eredményeként majd „helyesen kezdenek el tájékoztatni arról, hogy a harminc felett megkezdett gyerekvállalás óriási kockázattal jár. A világ nagy részén sugárzott liberális mainstream médiumokban” folyton a túlnépesedéssel rémisztik a nézőt, a hallgatót, mindezt az egészségtelenül nagy ökológiai lábnyom-és klímavédelembe csomagolva. Inkább „azt oktatják, hogy a fiatalok hogyan kerüljék el a várandósságot, de arra sehol nem hívják fel a figyelmet, hogy a gyermekvállalásra alkalmas életszakasz hamarabb ér véget, mint azt az emberek általában hiszik”. Pedig pont az ellenkezőjére lenne szükség; „megtanítani a fiataloknak például a középiskolai biológiaórákon vagy az egyetemeken, hogy miként kerülhetik el a »nem tervezett gyermektelenséget«, és mik a kockázatok”.
Azért ő is bevallotta az interjú egy másik részében, hogy „különösen a fiatal nők kiszolgáltatottak anyagilag gyermekvállalás esetén, és ha a karrierjükben nem jutnak el egy bizonyos pontra, gyakran elhalasztják a szülést.”
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.