Már a nyár második felébe fordultunk; akik még nem mentek el szabadságra, azok most készülődnek a kikapcsolódásra. Azt mondják, hogy lesz még nagy meleg, ahogy az júliusban is kibírhatatlan volt. Ülök kedvenc padomon, a Tagore-sétányon, már reggel 7 órakor, – amit eddig sosem tettem máskor, – hogy beteljek a „napi betevő látvánnyal”, hiszen később nem ajánlatos a napra menni, még a hőség miatt sem. Előttem a Balaton, – ilyenkor ezüstös fényekben játszik fodrozódása, – hátam mögött a forrás vize csobog. Idilli a hangulatom, s egyszer csak el kezdem figyelni magamat, hogy a reggeli futóknak mozgását „elemzem”. Hidegkúton is gyakran kiülök a reptér természet adta szépségét élvezni, de soha nem mozdít meg sem így, sem úgy a mellettem elhagyók mozgása……
Most kimondottan az előttem elfutók futását nézem, tanulmányozom, elhanyagolva mindazt, amiért ide jöttem……No, természetesen nem edzői szemmel, mert az nem vagyok, hanem csak úgy, kíváncsiskodva, hogy a látott mozgás mögött mi lehet, mi van, milyen élethelyzet miatt fut, honnan jött, egyáltalán ki lehet a futó ember? Az, hogy hová fut az most értelemszerűen nem lehet kérdés, mert a mozgásért teszi mindezt, de hogy ezt miért és hogyan teszi, az már foglalkoztat. Egyesek valószínűleg nagyon tudatosan mindennap futnak, talán sportolók is ebben a műfajban, s napi edzési penzumaikat teljesítik, mások viszont inkább a közeli szívkórház orvosának az előírását akarják letudni. Akadnak olyanok is, akik párosával futnak, és közben egymással beszélgetnek, nevetgélnek, szemmel láthatóan csak szórakoznak, nem figyelnek a közös ritmus kialakítására. Megint mások, – például egy idősebb házaspárnak látszó,- szinte „szinkronizálják” egymáshoz lépéseiket, tudván, hogy ezzel is támogatják egymást; így könnyebb lesz ez is, mint ahogy az együtt eltöltött évek. De olyanokat is láthatunk, akik szinte vonszolják magukat, nincs semmi kialakított mozgáskultúrájuk, erőlködnek talán a fogyásért, néhány dekáért, azután hazamennek és jól bereggeliznek. Ilyen gondolatok közepette szóltam magamra, hogy szégyelljem el magam, mert most már felszínes minősítésbe kezdek, és ennek semmi alapja nincs, ismeretem-tudásom sincs az elképzelt előéletekre, illetve utóéletekre. Felkeltem a padról, és hazafelé indultam, levezetni akartam a magamnak okozott rossz érzést, s megnyugtatásul eszembe jutott egy banális közhely; „mindenki másképpen csinálja”. Megfordultam, hogy még egyszer a Balatonra tekintsek, s felmerült bennem, -a nagy víztömeg láttán,- hogy vajon az emberek úszni is, különféleképpen úsznak? Hiszen a víz alatti mozdulataikat nem is látjuk, így nem is figyelhetünk fel rájuk, csak a fejüket látjuk a víz felszíne fölött. Azután mégis csak eljátszottam azzal is,- miközben baktattam,- hogy mi lenne, ha tudnánk egymás gondolataiban is olvasni, ebben a nem őszinte világban, ebben az álkommunikációs – virtuális környezetünkben. Lehet, hogy több lenne benne a jó, az előny, mint a rossz. Pontosabban értenénk egymást, talán kevesebbszer bántanánk egymást, mint a kimondott, sértő szavakkal. Ezeken eddig is sokat gondolkodtam…
Most a nyári szünet, a szabadságolásunk idején, – amikor a Hidegkúti Hírekben is kevesebb az olvasnivaló, és a közéletről szóló, a napi politikai írásokat is a kampány lecsengése után visszafogjuk,- több időnk lesz az ilyen dolgok végig gondolására, a Hidegkúti Hírek igazi elhivatottságának, a kulturális-művészeti lap jövőbeni kialakítására, az új struktúra megalkotására.
