Beszélgetés a Don Bosco nővérekkel az ünnepi időszakban

1996 óta a Szent Család Óvoda, itt Hidegkúton rengeteg gyermek számára ad olyan szeretetben gazdag élményeket, amelyeket később, folyamatosan szívükben hordoznak. Az idei adventi várakozásról Helga nővért és az óvoda történetéről Etelka nővért kérdeztük.

-Idén hogyan készülnek a gyerekekkel az adventi időszakban?

Helga nővér: Advent első vasárnapján kitett dekorációkkal, fényekkel, csendesüléssel igyekeztünk elősegíteni a várakozás hangulatát. A gyerekekkel az adventi koszorúkat csapatonként közösen készítettük el. Így, minden reggel ezen koszorúk egyre növekvő fényénél imádkozunk a gyerekekkel. Advent minden hétfőjén az egész óvoda együtt gyújtja meg a közös nagy koszorún a következő gyertyát. Ezekre az alkalmakra vendéget is szoktunk hívni, aki néhány gondolattal, énekkel segíti az ünnepre való készülődésünket. A gyerekek számára az adventi lépegetőnk teszi szemléletessé az idő múlását és a karácsony közeledtét. Ezen jászolhoz vezető úton, minden nap előrehaladunk egy lépést, így egy-egy csillagocska jelzi az eltelt napot. Az Istenre és az egymásra való odafigyelést, a várakozást, azzal próbáljuk segíteni, hogy a gyerekeknek elmondjuk; jó cselekedeteiket a születendő kis Jézusnak ajándékozhatják, s ezt úgynevezett jósággyűjtőn meg is jelenítjük. Ennek következtében jó cselekedeteik igazán, kézzelfoghatóan látványossá válnak számukra, amikor a kis angyal ruháján gyűjtött csillagokra, vagy a fenyőn található gyertyákra pillantanak. Egész adventi időszakban dalokkal, versekkel készülünk. Szűz Mária és József Betlehembe vezető útjáról mesélünk. A néphagyományokat megőrizve, valamint az új élet születésére mutatva búzát ültetünk. Karácsony közeledtével pedig pásztorjátékot adunk elő a gyerekekkel. Minden csoport készül betlehemessel, melyet külön napokon adnak elő a templomban.

Don Bosco nővérek óvodája

Don Bosco nővérek óvodája

Don Bosco nővérek óvodája

Don Bosco nővérek óvodája

– Idén Etelka nővér kapta meg a Klebelsberg-díjat. Hogyan kezdődött az óvoda története?

Etelka nővér: 1990-ig tanítottam Újpesten általános iskolában, majd 1990-ben lett lehetőségünk közösségbe költözni. Akkor, a székesfehérvári püspök adott három címet, ezek között szerepelt elsőként Hidegkút. Nem sokkal érkezésünk után a tartományfőnöknőnk azt mondta, hogyha itt beépíthetjük a tetetőteret, nem is megyünk tovább, hanem itt maradunk. A tetőtér elkészült, és 1990. július 24-én nyílhatott meg ez a ház. Ugyanakkor első teendők volt, hogy igyekeztünk körülnézni, ismerkedni. Nagyon befogadó környezetet találtunk. Láttuk, hogy sok kisgyerekes család vásárol telket, és költözik ide, Hidegkútra. Őket próbáltuk megszólítani, a gyerekeket hívtuk hozzánk játszani. A kezdetektől fogva oratóriumaink során sokat foglalkoztunk fiataljainkkal, így kis lelki töltetet is kaptak. Ekképpen kezdődött itt a közösségi élet. Nagy volt arra az igény, hogy a legkisebbekkel törődjünk, így hétköznap délelőttönként is rendszeresen szerveztünk oratóriumokat. Ezen alkalmak már önkéntes óvónőkkel valósultak meg. Így merült fel a szülőkben, hogy létesítsünk óvodát. A Szent Család Óvodánk 1996-ban nyílt meg. A szülőkkel pedig úgy sikerült egyre közelebb kerülnünk, hogy a szombatként játszani jövő gyerekek családtagjait meghívtuk táborokba, 3-4 napra nyaranként. Később aztán jött hozzánk olyan jelölt is, akinek volt teológiai végzettsége, így bibliaórákat is tartottunk. Mindig is szerettünk volna közösséget építeni, és ahogyan Don Bosco, megmutatni Isten szeretetét a fiataloknak és a családoknak.

info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings