Nem gondoltuk volna, hogy a gyakran vitriolos tollal író politikai publicista szinte fellázad maga ellen, s ráadásul a zenei nyelv harmóniája után nem csak kívánkozik, hanem avatott értőjének, s élvezőjének is láttatja magát.
Lehet, hogy egyre több médiaolvasó, hallgató, néző mellett egyre több médiát csinálónak is majd elege lesz a politikai újságírásból? A jéghegy csúcsának egyes jelenségei mintha már mutatkoznának? Így például egyre gyakrabban merülnek fel kérdéseink melyek szerint; Miért mindig ugyanazok az arcok láthatóak párhuzamosan a nyomtatott és az elektronikus sajtó világában nap, mint nap? Csak néhányan értenek mindig azokhoz a problémákhoz?
Ráadásul a problémák oly annyira szerteágazóak, hogy nem is érthet egy ember ennyi mindenhez. Vannak „állandóan foglalkoztatottak”, akik tulajdonképpen még egy nap szörföznek is a különböző orgánumok között. Talán ez azért van, mert egyre kevesebben vállalnak, – számukra felkészülési időt nem hagyva, – lélekölő politikai propagandamunkát, az értelmesebb kultúraközvetítés helyett? Ezzel is magyarázható, hogy egyre igénytelenebb sajtómunkák jelennek meg, egyre obszcénebb hangvétellel, avagy éppen idétlen röhögéssel, vagy „jópofiskodással”, nagy semmit mondásokkal tarkítva? – teszik fel sokan a kérdést. Sorolhatnánk továbbra is a kérdéseket, amelyekre viszont magától is tudja a média fogyasztója a választ.
Szóval esetünkben hogyan is néz ki e lázadásnak tűnő kezdő sorai?
Néha elgondolkodom, miért kell nekem minden áldott nap a zavaros politikáról írnom. Porcikám se kívánja az örökös ökölrázást, a pártok handabandázását, ördög vinné az egészet. Tartok tőle, az olvasónak is elege van a véget nem érő vircsaftból,… ”, majd a kitörési óhaj következik; „fölállni a klaviatúra mellől, kimenni a fényre… bemérni, hol is állunk ebben a megzavarodott világban.
Nem találja ki az olvasó, hogy a Hidegkúti Hírekben is gyakran idézett Pilhál György erős mondatai után, ugyanannak a Pilhál Györgynek a gondolatai az előbbiek.
Mostanra kiváltott életérzését, mindannyian mi is reménytelenül érezzük. Csak „rossz hírekkel” bombáznak nap, mint nap. Mindenhol „robbantanak, ölnek, az emberiség kontroll nélkül, eszeveszetten sodródik valahová.” Tehetetlenek vagyunk, mert nem akarjuk elszámoltatni azokat, akik tehetnek az egészről. Ráadásul ezt látják is azok, s egyre jobban vérszemet kapnak a káosz folytatására. „Megbolondult a világ.” – írja, de mi miért hagyjuk?
Szerény receptet is kínál beváltásra ebben a „Zenepatika” című írásában.
Martonvásáron találta ezt meg, merthogy ott „Beethoven zenéjével kínálták a gyógyírt” számára, de ez csak sajnos az úgynevezett „tüneti kezelésre” lehetett elég neki is. Írását, nagyon szép zenei képpel fejezi be, ajánlva másoknak is, a koncert hallgatás élményét. A kikapcsolódást azoknak, akik legalább időleges „békét” keresnek;
Esteledett a parkban, harkály kopogott a fán, a madarak esti imádságukat énekelték, pár pillanatra még a zenekart is túlcsicseregték, ám ez csöppet sem okozott disszonanciát, ellenkezőleg: szívet melengető, egymásba karoló harmóniába öltöztetett embert és természetet, hangszert és madártorkot, nagy Beethovent és parányi fülemülét.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.