Magabiztosság – Tordai Bence a biciklit túltolta?

Magabiztosság – Tordai Bence a biciklit túltolta?

„Magyarázatait” a választópolgár minősíti majd április 3-án. Ígéretünkhöz híven tovább folytatjuk szemlézésünket a sajtóban megjelent sorokból, „Miként gondolkodhat……” sorozatunk újabb részeként.

Korábban azzal a céllal indítottuk el sajtófigyelésünket, hogy „folyamatosan megjelenő szemlézésünk a bizonytalan budai választópolgárokat hozzásegítse az eligazodáshoz, a pillanatról – pillanatra változó balliberális belső politikai erőviszonyok tere helyett.” Mert „a masszívan, két oldalra szakadt választók meggyőzése ez idáig már mindkét oldalon megtörtént. Ezek úgymond a mindkét oldal „biztos pártválasztói”.

Választókerületünkre kihegyezett figyelmünknek az itt induló Párbeszédes Tordai Bence sajtó szerepléseit illik nyomon követnie. Ezt pedig az országos médiában gyakori megjelenése miatt nem is nehéz teljesíteni. Bár Tordai Bence szinte csak „nagy politikai kérdésekkel” foglalkozik, de szűkebb pátriánkra, a 4. számú választókerület vonatkozásában találtunk egy már a kampányidőszak előtt elhangzó, igen magabiztos kijelentést is tőle. Valószínű, hogy felettébb elgondolkodnak bizonytalan, bizonytalankodó hidegkúti választópolgáraink, ha elolvassák a 168 óra BREAKING baloldali orgánumban megjelent Pelva Csengével készült magvas interjúját. Ugyanis ebben Tordai Bence „kendőzetlenül” mondja el, hogy miért nincsen, és miért nem akart biztos befutó helyen lenni saját pártjának, a Párbeszédnek, illetve az ellenzéknek közös listáján, amely számára a biztos országgyűlési képviselőséget jelentené. (Azóta már ismertté vált, hogy túltengő önbizalomból az ellenzéki közös lista leges-legutolsó helyét – a 279. helyet – kérte valószínűleg saját magának.)

Ön nem kapott helyet a Párbeszéd által benyújtott listán. Ennyire biztos a győzelmében a budapesti 4. számú választókerületben?

Pelva Csenge újságíró legelső kérdésére köntörfalazás nélkül Tordai Bence ekképpen adott magyarázatot;

A könnyen megnyerhető körzetek egyikében indulok…… Ha valaki egy szinte biztos győztesnek számító körzetet nem tud megnyerni, akkor ott valami probléma van, és valószínűleg listáról sem érdemes bevinni az Országgyűlésbe.

Tordai Bence

A logikus ezek után az lenne, ha a „masszívan, két oldalra szakadt választók” közül a biztos kormánypártra szavazók erre a kijelentésre legyintenének, a biztos ellenzéki szavazók pedig „hátradőlve kikérnék a kávéjukat”, s felsóhajtva mindehhez hozzáfűznék, hogy de jó, így „nem kell Tordai Bence kampányára már pénzt költeni.” Csak egy a bökkenő; ezt jelenleg ki hiszi el? … (Ma már vizsgálat tárgya, hogy Párbeszédes párttársai milyen, talán nem is hivatalos forrásokból beszerzett, de kampányra költött milliók felett rendelkeznek.)

A kormánypártok és szavazóik – a 2002-es választási vereség után – a baloldali médiában leírtakra, politikusaikra, politológusaikra igen is nagyon figyelnek, és tudják, hogy pontosan az ellenkezőjét kell nekik gondolni minderről. De a biztos ellenzékiek sem kérik ki kávéjukat, ezért is ragasztottak plakátokat Tordai Bence mellett, a képviselőjelölt akár „esetleges kifejezett takarékossági kérésének” ellenére is.

A bizonytalan szavazónak viszont el kellene olvasnia, – ha tudná –, a II. és III. kerület minden utca sarkára kiplakátolt, nagybetűkkel kinyomtatott Tordai interjút, mert az mindennél jobban eligazítaná. Ennek hiányában nem tehet mást, minthogy elolvassa eredetiben a 168 óra BREAKING-ben megjelent sorokat, amelyre ha ráklikkel, bizonyára tovább gondolja Tordai válaszait. Gondolatait ekkor így szőhetné tovább;

…igen csak tudom magamról, hogy én egy mindig is mérlegelő, óvatos, nehezen döntő, a hitelességet állandóan megkérdőjelező ember vagyok, azonban nem igazán szoktam szimpatizálni az ennyire magabiztosnak látott, látszó emberrel. Mire ez magabiztosság? Ez a viselkedés beképzeltséget sugall. Ez az ember nálam, most túl tolta a biciklit.…..

Múltkor, amikor Karácsony Gergelyről állandóan azt kommunikálták, hogy alkalmatlan és alkalmatlan, akkor csak azért is rászavaztam. Nem volt ez valami bölcs dolog…

Talán azután még egyszer figyelmesen elolvassa a kérdéseket a ráadott válaszokkal együtt, s végül megfogalmazódik benne; „Nem szavazok az ennyire magabiztos emberre, nekem senki ne mondja meg, még Tordai Bence sem, hogy mi a tuti!!!

Ezek után, rendhagyó módon és kivételes formában az alábbiakban most csak a kérdező Pelva Csenge újságíró néhány kérdését írom ide, s Tordai Bence válaszait csak a szükséges mértékben idézem, (mert válaszaival nem igazán kápráztatja el az olvasót, mint ahogyan láthatóan kérdezőjét sem), és bízom a még bizonytalan választópolgárunkban, hogy helyesen dönt Tordai Bencéről majd a szavazófülke magányában.

P. Cs. Tehát az októberben megfogalmazott véleményével ellentétben mostanra már ön is egyetért azzal, hogy Márki-Zay Péter a pártok nyomására egyelőre lemondott a hetedik frakció lehetőségéről?

P. Cs. Az is világossá vált, hogy a pártok nem támogatják Márki-Zay Péter hetedik frakcióját, holott ön korábban azt nyilatkozta, nem látna ebben semmilyen kivetnivalót. Mi változott? (Lényegét tekintve Tordai válaszát maga sem érezte kielégítőnek, így fejtegetését ezzel próbálta meggyőzővé tenni szerk.:)

T.B. „Emellett persze lesz tér a jobboldalon: ha a Fidesz összeomlik, akkor azt az üres térfelet akár két-három párt töltheti majd be.”

P. Cs. Tizenkét éve nem omlott össze. Mi kellene ehhez? (Pelva Csenge újságíró erre a válaszra is újabb, további felvezetéssel, kérdéssel próbálkozik – szerk.:)

P. Cs. Ehhez először az kellene, hogy az ellenzék győzelemre vigye a választást áprilisban, azonban sokan kritikákkal illetik a szövetséget, mondván: nem kezdte el időben a munkát. Az ígéretek szerint január végére összeáll a közös program és a közös lista (jóval későbben született meg ténylegesen mindkettő – szerk.), de nem késő már a győzelemre számítani?

P. Cs. Az előválasztás után két hónapig csend honolt, és ezt még egy-két ellenzéken belüli hang, például Donáth Anna is megjegyezte. Jogosnak tartja a kritikáját?

P.Cs. Talán így van, de lehet, hogy ez a sajtónak köszönhető. Ki meri tehát jelenteni, hogy az ellenzék eleget foglalkozott a Völner-üggyel? (Tordai válaszát, immár a fenti másodszorra is feltett Völner –üggyel kapcsolatos kérdésben Pelva Csenge kategorikusan így minősíti – szerk.:)

P.Cs. A kérdés nem erre vonatkozott. (Majd négy kisebbségekre vonatkozó kérdése, és az erre adott Tordai válaszok után Pelva Csenge továbbra is még mindig pontosítani szeretne –szerk.:)

P.Cs. Ezek szerint hasznos és jó módszernek tartaná a különböző kvóták bevezetését? (Ezután az ellenzék által kezdeményezett népszavazásról szóló kérdések következnek, többek között –szerk.;)

P.Cs. Említette, a pártközpontokban kiderül, melyik párt milyen mértékben mozgósítja a választókat. A Párbeszéd miként oldja meg?

T.B. „Nehéz pártokra, sőt körzetekre lebontva pontosan megmondani az eddig összegyűlt aláírások mennyiségét.”(Rövid Tordai Bence válasz után újabb kritikai megjegyzés következik – szerk.:)

P.Cs. De az imént állította, hogy számít, ki milyen számokat produkál.

(Ismeretes, hogy az ellenzék által kezdeményezett kínai Fundan egyetemről szóló ügyben nem tud lenni, nem lesz április 3-án népszavazás. Nem állom meg, hogy végül az utolsó kérdést, illetve az arra adott válaszból ne idézzek – szerk.;)

P.Cs. Mit tapasztal, aktívak a választók a népszavazással kapcsolatban?

T.B. „…… Ahol tájékozottabbak az emberek, tudatosabb a médiafogyasztás, ott ez törvényszerűen gyorsabb folyamat. A vidékies körzetekben nyilván nehezebb gyűjteni, mint Budapesten a nagy közlekedési csomópontoknál……”

A szerkesztő kérdése pedig itt Hidegkúton ezek után; mit gondol a kedves olvasó, hogy mindezekkel együtt valaki is, s egyáltalán érdemesnek tartaná figyelemmel követni Tordai Bence további munkásságát?

Idézzük fel még egyszer Tordai Bencét;

Ha valaki egy szinte biztos győztesnek számító körzetet nem tud megnyerni, akkor ott valami probléma van,……”

Tordai Bence

Szerintünk meg gondoskodjunk róla, hogy „problémája” legyen, azaz ne nyerje meg a 4. számú választókerületünket.

info@hidegkutihirek.hu |  + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings