Kőszeghy Tamásné, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola első igazgatója

Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki nem ragadja ki őket az én kezemből.

János 10,28

Szomorú szívvel, de a teremtő Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy

KŐSZEGHY TAMÁSNÉ

SZÜLETETT RÉTHY MÁRIA, MURCI
életének 83. évében 2022. január 15-én elhunyt.


Szerettünktől Istentisztelet keretében veszünk búcsút 2022. február 5-én, szombaton,
11 órakor Budapesten, a budahegyvidéki evangélikus templomban.
(1123 Budapest, Kékgolyó utca 17.)

A temetésre szűk családi körben később kerül sor. Virág vagy koszorú helyett a templomban elhelyezett perselyben összegyűlt adományokat a Budahegyvidéki , Budakeszi és Marcali Gyülekezetek javára ajánljuk fel.

Gyászolják: családja, barátai, tanítványai és mindazok, akik szerették.

Tódor Melinda méltatása

Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!

Mt 25,23

Jézus szavait idézve, ezt az igét olvasva emlékezünk, sokunk hőn szeretett és tisztelt Kőszeghy Tamásné Réthy Máriájára.

Hűség, elhivatottság, odaadó szeretet, kiváló szakmaiság, mély emberhez és Istenhez fűződő kapcsolat jellemezte őt. Bárki, aki ővele találkozott, soha többé nem tudta elfelejteni. Az emberi találkozások sokszor a felszínes köszönés és rohanás vakvágányára kerülnek. Máriával ez soha nem fordult elő! Minden tanítványára, kollégájára, látókörébe került keresztény testvérére képes volt érdemben figyelni. Mindig emlékezett az emberi történetekre és tiszta szívből érdekelte az emberi sors, az ember boldogsága, nem a boldogulása. Utóbbi rövid távon tervezés, előbbi egy olyan kontextusba helyez bennünket, amelyben mi nem elfelejthető senkik, hanem a szó legnemesebb értelmében véve, valakik vagyunk!

Máriának az Úr nagyon sok talentumot adott, amelyet ő nem elásott, hanem bőséggel kamatoztatott.

Kőszeghy Máriát ajándékba kaptuk Istentől! Minden egyes emberi élet ajándék, mi több, minden, ami nem élő, de létező, mind-mind ajándék. Ilyen létező az ökumenikus szellemiségben, lelkületben lüktető köznevelési intézmény, ahol a gyémántot gyémánttal csiszolják, azaz az embert emberrel. Ahol nemcsak kenyérrel, tudományok megannyi összességével, de Isten igéjével is táplálják a felnövekvő ifjúságot, a ránk bízott gyermekeket.

Az igazán hívő, keresztény ember nem az önmegvalósítás útját járja, hanem Isten országának építésén fáradozik. Ezen az úton van siker, van kibontakozás, megvalósítás, van méltó jövőkép és mindannyian tudjuk, hogy miénk a vetés, de másé az aratás! Mária mindvégig tudatában volt ennek…Fáradhatatlan és rendíthetetlen volt a magvetés nemes feladatában.

Mindvégig alázatos hittel elfogadta azt a tényt, hogy mindenkor az Isten által, számára kijelölt helyen van. Ő mindig, minden körülmény között boldog, kiegyensúlyozott, életvidám ember volt, aki soha nem volt rest megállni az elesettek mellett. Szeretetteljes derű áradt belőle.

Isten tervének megvalósítása, élni másokért, tenni másokért, szeretni az embert  – ezt az egy utat találta igazán méltónak ahhoz, hogy nap, mint nap elinduljon rajta. Istent szolgálni, Krisztus követni! – ezt vallotta hittel és cselekedettel.

Mária az új utak megálmodói közt az élen járt!Olyan stafétabotot adhatott át utódjának, amelyet előtte senki nem tartott a kezében. S amelynek magasba emelése nagy kihívás volt, fáklyaként világította be a körülötte lévő sötétséget. Mindannyian tudjuk, hogy Isten nélkül lehetetlen lett volna megtartani, átadni. Mindannyian letéteményesei vagyunk a jövőnek, de vannak olyan vezetők, akik nélkül zátonyra fut a jövő óceánja felé indított életcsírák megannyi hajtása. Ha ők elbuknak, velük együtt mi is. Ha ők kudarcot vallanak, velük együtt mi is.

Hálás vagyok, hogy részese lehetek ennek a küldetésnek, amely Noé bárkája volt a maga idejében és ma is egyedi erővel és szellemiséggel bír. Zászlójára azt tűzte a rendszerváltás után, amit nem volt szabad előtte, de amit azóta szabad és kell: – Egyek vagyunk és mindannyian Isten gyermekei! Egyazon keresztény vallás tagjai, legyünk bár különböző felekezetűek. Nóé bárkájának neve: Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola, napjainkra a Pannonhalmi Főapátság által fémjelzett.

Egy lelkész mindenkiben Isten gyermekét látja, egy pedagógus minden egyes gyermeket képes sajátjaként szeretni. Mária minden szerepkörben, legyen az igazgató, pedagógus, lelkész, lelkészfeleség, anya, nagymama, barát, keresztény testvér messzemenően helyt állt. Legtisztábban a gyermeki hangokat értette Isten szent szava után, valóban a szívével tudott látni és a lélek hangján tudott szólni mindenkor.

Halmos László kórusműve hangzik a szívemben, amely a 127.zsoltár szavaival üzeni „Hogyha az Úr nem építi a házat hasztalan fárad, ki építi azt… De pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret.”

Drága, szeretett Kőszeghy Mária!

Pihenésed legyen áldott! Viszontlátásra az Örökéletben!

info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings