Tele van a média háborús tudósításokkal, elemzésekkel, jövő jóslásokkal és más reményt vesztő, s félelmet sugalló képekkel. Nagy ritkán találkozhatunk újabban mással is. Akkor, amikor a csendes megadás, a passzivitást elfogadó ösztönzés érzése helyett, – azaz nem tehetünk, választhatunk mást, mint a szemlélődő várakozást, – harcot hirdet a háború ellen a média. Kevés kivétellel akkor, amikor a háborút „csinálóknak” tükröt tart azzal, hogy béke is lehetne a pusztulást elkerülve, és ez nem is lenne olyan nehéz, ha egyáltalán akarnák. No, ez az, amit pont nem akarnak, hiszen az egészet magáért a pusztításért találták ki. Ráadásul nagyon nem tetszik az „illetékeseknek”, ha még rávilágítanak arra, hogy ez egyáltalán nem az „Ő játékuk”, még ha ez tetszik is Nekik, szórakoztatják Őket, hanem közönséges aljasság. A média ismeri a nyílt levél műfaját…, a diagnosztika, a történeti/történelmi visszatekintés, az ok, az okok őszinte feltárása után az okozat szembesítése, a felelős játékmester megnevezése sem marad el ilyenkor. Ráadásul Topolánszky Ádám a Magyar Nemzetben szinte egymást követően megjelentetett két írását az objektív tényszerűséggel egy időben irodalmi/lírai magasságokba is emeli, amellyel azonnal kizár minden további megkérdőjelezhetőséget. A vita nyitásának lehetősége eleve nincs meg ezzel a formai és tartalmi egységgel, még akkor sem, ha a szerző nem is nevezi munkáját, – „Háború és béke – régen és ma” címmel – nyílt levélnek.
„Habár a fenti cím Tolsztoj ismert művére utal, mégis egy másik irodalmi kiválóságunk, Csokonai A reményhez című versét szeretném kísérőelemként beemelni a mondanivalómba.” –kezdi sorait.
Földiekkel játszó égi tünemény,
Istenségnek látszó csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan. –
Sima száddal mit kecsegtet?
Miért nevetsz felém?
Kétes kedvet miért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Nem sokkal később már ekként fogalmaz; „Nos, a béke is ilyen délibábos tézis, reménykedni lehet benne, de a háborús feleket a békeasztalhoz vinni, az talán a diplomácia tudományának legnagyobb kihívása.”
De mit tud tenni az egyszeri ember, akinek nincs ereje, hogy a feleket erőszakosan az asztalhoz ültesse, és tudománya sincs a diplomácia világában, mert az erőszakhoz szokottat, csak nagyobb erőszakkal tudná kényszeríteni, és a diplomácia tudományával pedig egyáltalán miért rendelkezne a polgári foglalkozása mellett. Majd innen valóban már a nyílt levél hangvétele következik:
A nemzetközösség biztonságát, nyugalmát és jövőjét folyamatosan támadja egy cinikus és erőszakos külső erő, amely nemcsak hogy létezik, de szisztematikusan vegzálja a szuverén társadalmakat világszerte degenerált ideológiájával.
Ezután már nevén nevezi a dolgokat, s még hallgat egy kicsit a háttérben mozgató Amerikai Egyesült Államokról. De Németország eredendő ősbűnét és a maiét is „tömören” és kíméletlenül állítja elénk, miközben mostanság egyáltalán nem mond nemet az amerikai nyomásnak;
Németország, amely nagyhatalomként már két világháborút zúdított a nyakunkba, most éppen a harmadik kirobbantásában segédkezik. Nyolcvan év után ismét a szvasztikát idéző matricával ellátott Tigris tankok utódja, a Leopard fogja nemsokára lőni az oroszokat nemcsak határvidékükön, de az őshonos orosz lakta területeken is. Nehéz megmondani, hogy milyen motivációk vezérlik a németeket, azon kívül, hogy birkaként követik a rájuk oktrojált globalista kényszerképzeteket. Sötét múltjukat elfelejtvén, mintha semmit sem tanultak volna, lavinaszerűen sodródnak bele egy újabb háborúba

És mi nem veszünk semmiről sem tudomást,
Ugyanúgy pedálozunk tovább a hétköznapok taposómalmában, kergetjük álmainkat, gyarapítjuk bankszámlánkat,” – szól hozzánk is a nyílt levél, majd rátéve még egy lapáttal – „igyekszünk teljes életet élni és neveljük gyermekeinket. Pontosabban próbáljuk nevelni őket,……
De a minket vegzáló hatalom sem tesz másként;
Akárhogy is „putyinozik” a defektes gondolkodású amerikai és európai liberális elit, minden épeszű, tájékozott értelmiségi tudja, hogy ezt az öldöklést nemcsak az oroszok, hanem a NATO terjeszkedése és a nyugati (amerikai) gazdasági térhódítás arroganciája kényszerítette ki. Így most Európa ismét háborúban áll. Leginkább önmagával.
A háborúban harcoló katonák arcára kiül egyfajta közöny. No de, mint tudjuk, a remény hal meg utoljára
Hagyj el, óh, Reménység!”
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem:e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem földbe vágy.
Nékem már a rét himetlen,
A mező kisült,
A zengő liget kietlen,
A napéjre dült.-
„Persze van egy olyan alternatíva is, hogy hiába van hit, remény és szeretet, a háborúzó partnereket mégsem lehet meggyőzni és a háborús őrület letarolja a fél világot. Ez esetben Lillától is el kell búcsúznunk:” – ironikus sorait tegyük félre. De, amelyet a cinikus és erőszakos külső erőről lejegyzetelt, és „amely nemcsak hogy létezik, de szisztematikusan vegzálja a szuverén társadalmakat világszerte degenerált ideológiájával.” gondolatának minden szavát jól jegyezzük meg, tartsuk szemünk előtt, hogy Csokonai Mihály utolsó búcsúzó sora ne legyen az emberiség búcsúzása.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!
Borítókép: Napóleon a borogyinói csatában, Vaszilij Vasziljevics Verescsagin festménye
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.