Azt írtuk korábban, – az „Életképek és korrajz” – a Hadik” c. műelemzés első részében, hogy „a történelmi analógiák ábrázolása, utalása mellett azonban a film legnagyobb értéke a párhuzamosan játszódó epizódszerű háborús életképek bemutatása. Az alkotás a mindenkori háborúk ideje alatti mindennapi élet jellemző helyzeteit és alakjait, lírai és epikai elemekkel is vegyítve, visszatérő jelleggel mutatja be azokat. A főszereplő,-ahogy az életképek esetén kötelezően van előírva,-a cselekmény legfontosabb alakjaként áll a középpontban, s döntő hatással van az események közeli és távoli alakulására”.
És most nézzünk néhány idézetet, részletet a filmmel kapcsolatos közelmúltban megjelenő sajtóorgánumokból;
*
„A film nem Hadik Andrásról szól, hanem egy történelmi kalandról” címmel – a PORT. hu-n megjelent Szikora János-interjújából;
A korszaknak is köszönhető, hogy elkezdtem foglalkozni magával Hadikkal, mint történelmi figurával. A hétéves háború során nem birodalmak álltak szemben egymással, hanem szövetségek alakultak ki, majd bomlottak fel, és tulajdonképpen ezek szövetségek háborúztak egymással – ami végtelenül izgalmas azoknak, akiket érdekel a történelem. Akiket meg esetleg nem annyira érdekel, azoknak ott van ennek az egésznek a kaland része, és azt tudja élvezni.
Mi kalandfilmre kaptunk megbízást: nem győzőm hangsúlyozni, hogy, bár a film címe Hadik, de maga a film nem Hadik Andrásról szól, hanem egy történelmi kalandról. A mi feladatunk az volt, hogy ezt a kalandot ábrázoljuk, aminek tényszerűen ismerjük az elejét és a végét, azt viszont nem, hogy a kettő között mi történt.
*
Az nem a film kitalálása, hogy az azonos hadseregben szolgáló, de különböző nemzetiségű katonák között folyamatos volt a villongás, hát még ha ezek a nemzetiségi elkülönülések egyben fegyvernemi elkülönüléseket is jelentettek, hiszen jelen esetben a szászok gyalogosok voltak, a magyarok pedig lovas katonák. Szemben egymással egy talpas és egy huszár! Ezek kölcsönösen lenézték és provokálták, gúnyolták egymást, viszont nagyon szép a film történetében, ami egyébként a valóságnak is megfelel, hogy a villongások érvényesek voltak a harcok szünetében vagy békeidőben, de amikor ki kellett állni a csatatérre, akkor közös volt a félelem és a győzni akarás is, és ennek hatására egyfajta bajtársiasság alakult ki a különböző nációk katonái között.
*
Szikora János: „Engem nem a politika érdekel, hanem Hadik András” címmel megjelent infostart interjúban pedig így nyilatkozik:
Hadik András a korának egyik páratlan karrierjét befutott embere volt, pályafutásának íve tulajdonképpen maga volt az elképzelhetetlen. Akkoriban ugyanis lehetetlennek tűnt, hogy a Habsburg birodalomban egy felvidékről származó »senki«, egy magyar származású középnemes egyszer csak az osztrák hadsereg legfőbb hadi méltóságává váljon, mégis megtörtént – fogalmazott a rendező, kiemelve, hogy ebben nem a szerencse játszott szerepet. Hadik András személyiségében voltak olyan jegyek, amelyek erre alkalmassá tették, amiről talán a legpontosabban a Hadik című filmben feldolgozott nagy történelmi kaland árulkodik: Berlin bevétele – mondta Szikora János… Hogy a szakmai problémákba belekavarják a politikát, őt nem érdekli – tette hozzá. »Nem a politikai csatározásba akartam beszállni, hanem példát akartam mutatni ennek az embernek a fantasztikus bátorságáról, hitéről, erejéről« – fogalmazott a rendező.
*
Trill Zsolt így nyilatkozott film főszereplőjét alakító, Hadik Andrásról a SZÍNHÁZ ONLINE portálon:
Tudta, mi a harc, a félelem, a bátorság, az egymásrautaltság és milyen kiszolgáltatottnak lenni. Azért is juthatott el ilyen komoly pozícióba, mert mindezt átélte és szem előtt tartotta. Végigjárta a ranglétrát, végül a birodalom első számú katonai vezetője lett. Az ő nevéhez fűződik a történelem egyik legendás momentuma, amikor Mária Terézia kérésére kalandos vállalkozásba kezdett, Berlin, azaz Nagy Frigyes porosz király fővárosának elfoglalásába. Huszárjaival megszégyenítette a poroszokat, hatalmas összegű hadisarc fizetésére kényszerítette őket, és ezzel a háború véget is ért. Ez egy izgalmas kalandfilm, ami a hazaszeretetről, ember emberhez való viszonyáról szól
*
Végül nézzük meg az M5 Tv-n egy közös interjújukat, igaz még a forgatás idején készült Librettó műsorából, amelyből mindkét művész ars poeticája is kiderül, a film vonatkozásában.
*
Jelen sorok írója most csak egyetlen életképet emel ki, a sok-sok neki tetsző közül, Reviczky Gábor alakítását Thun mester (az Agy) szerepében. A lopakodó sereg egyidejűleg szabadítja ki Thun tűzmestert a poroszok fogságából, amikor az újonnan elkészült, harctérre kikészített ellenséges ágyúkat is elrabolja a porosz ágyúöntő műhelyből. A berlini falakhoz érkezve Thun mester ágyúit felállítja, és a várkapura céloz, hogy betörje azt. Az első lövés a kapu fölött ér célba, a második ágyú tüze is csak valamivel lejjebb csapódik be, semmilyen eredményt nem hozva. Hadik őrjöngve szidja a szemüveges mestert, hogy az mit csinál, miközben Thun egy hanyag mozdulattal elhajítja okuláréját, s flegmán válaszol a tábornoknak: – „Pufogtatok, hátha beengednek”. Ez azt jelentette, hogy minden egyes lövésével egyre közelítve, egyre jobban bemérte a felvonókaput tartó láncháznak a pontos helyét. Az utolsó, mindent eldöntő célzására a kaput tartó lánc megsemmisült, a híd leeresztésre került, s azon keresztül a huszárok, nyomukban a talpasokkal megrohamozták, és elfoglalták a várat.
Thun mester Hadiknak és Hadikkal azt üzeni ezzel az életképpel, mint ahogy Szikora is, hogy mindent meg kell előznie a gondolkodásnak, az észnek.
