„A Rákóczi mozgalom narratívái a hazai történelem oktatásban” – 2. rész

Folytatjuk a már megkezdett narratívák bemutatását a történelmi idők sorrendjében, ahogy azok az iskolai történelem oktatásában megjelentek.

Azt írtuk az előző részben, – a köztévében sugárzott „Ez itt a kérdés”c. műsoroknak az ajánlása során, – illetve megemlékezve II. Rákóczi Ferenc születésnapjának 350 éves évfordulóján; – „Gondoljunk csak bele, hogy ha csak a történelem oktatás történetét nézzük – amely a mindenkori identitásunk mértékét nagymértékben meghatározza, s mely az oktatott narratívák, ideológia függvényében rendkívül befolyásolt, – akkor ez idő tájt nagyon meg kell becsülnünk ezeket a felvilágosító, ismeretterjesztő műsorainkat.”

Egyben felhívjuk arra a figyelmet, hogy a dőlt betűs korabeli idézetek adják vissza legjobban, leginkább a narratívák szellemiségeit.

Most a dualizmus korát, az 1867-es kiegyezéstől az első világháború végéig tekintjük át a narratívát.

Az első részben már ismertetett dualizmus kor előtti történelmi narratíva lényegében megmaradt, inkább csak fokozatosan megszelídült 1918 végéig. Márki Sándor 1907-ben megjelent írásában ezt olvashatjuk: „a királynak megmutatni, hogy a magyar nemzet nem engedi magát szolgai félelemtől vezettetni, de az atyai szeretet uralmát önként elviseli,” ^[1]Idézi: LÉDERER Emma (1968): A magyar polgári történettudomány története (1945-ig). Egyetemi jegyzet, 4. kiad. Tankönyvkiadó, Budapest, 52. mely nem jelentett mást, mint, hogy a nemzettel szembekerülő Habsburg-udvart következetesen „német”- nek nevezték. Értsük ezen azt, hogy a király az jó, csak a német tanácsadók gonoszak. A narratíva a történetírás és a tankönyvírás terén teljes mértékben egybeesik egy másik példa esetén is: „A béke főpontjai a vallásszabadságot és alkotmányt biztosítják. A szatmári béke tanúskodik József jóakaratáról és biztosítja a nemzeti szabadalmakat. […] A Rákóczy fölkelés is, mint az előbbiek csak arról tesz tanúságot, hogy a magyar egyaránt szívósan ragaszkodik dinasztiájához és alkotmányához.”^[2]KOMÁRIK István S. J. (1900?): Magyarország oknyomozó története. A középfokú iskolák VIII. oszt. részére. 2. kiad. Jurcsó Antal Könyvnyomdája, Kalocsa, 130-131. (Kiemelés az eredeti … Bővebben)

Bár azért korábban már megjelennek ezek a sorok is: „„A szatmári békekötésről nem szabad lekicsinylően szólni. Fegyverletételre nem került sor, mert a kurucok, szám szerint 14–18 ezer, fegyvereiket hazavihették; a zászlókat ellenben, 149-et a földbe tűzték. […] A kapituláció tehát nem történt megalázó feltételek alapján […] De különben is: a hősök tusája nem maradt meddő, vérökből sarjadzott Rákóczi felkelésének kettős célja: az alkotmány és vallásszabadság biztosítása.” ^[3]MANGOLD Lajos (1903): A magyarok oknyomozó történelme. A középisk. VIII. oszt. számára. Negyedik, javított kiad., Franklin, Budapest, 288-289. A tankönyv – némiképp rendhagyó módon – … Bővebben) Varga Ottó ^[4]VARGA Ottó (1904): A magyarok oknyomozó története. A középisk. VIII. oszt. számára. 5. kiad. Franklin, Budapest, 189. (A tankönyv első kiadása 1885-ben jelent meg.) és Andor József ^[5]ANDOR József (1904): Magyarország története középiskolák VIII. oszt. számára. Athenaeum, Budapest, 138-139 1904 –ben megjelent tankönyveiben még árnyaltabban szerepelnek az elemzések, az oknyomozások: „József amnestiája, még inkább a foganatba vett sérelmek orvoslása hajlandóvá teszik a fölkelők többségét a békére” [… ] a káros külföldi befolyás helyett a jó útra tért kormány belátását és a nemzet bizalmát helyezte.” [… ]„Ez volt a befejezése ama százados harcoknak, miket a némettel egyesülve vívott a nemzet a török ellen az ország területéért..” Varga József, aki valószínűleg Rákóczi Emlékiratait is figyelembe vette így ír:„E lázadás miatt a nemesség bizonyos idegenkedéssel várta Rákóczi bejövetelét [… ] Ehhez járult, hogy ez a felkelés is elsősorban a nemességé, mert a nemesség alkotta a nemzetet …, lovon harcolt, a gyalogos katonát lenézte.”

Összegzésként megállapíthatjuk: a tárgyalt időszak tankönyveit az határozza meg, hogy szabadabban lehetett már írni, mint korábban. A történelmi kutatások is már lehetővé tették a tudományosabb igényű történelemtankönyvek megírását. A nemzeti romantika és a dualista államszervezet, a „K. u. K. – rend” azonban a túlzott és Habsburg-ellenes értékeléseket nem engedi meg. A dualista korszak végén Szekfű Gyula már megjelenő reálisabb és radikálisabb téma megközelítése, értékelése a magyar történettudományban még nem általános, és így a tankönyvírásban sem jelentett áttörést.

A két világháború közötti időszakban a magyar történettudomány főirányát 1921 – re már Szekfű Gyula határozza meg, a még 1917- ben megjelent „A magyar állam életrajza” c. művében. Így az a tankönyvírás narratíváiban is megjelenik: „A szatmári béke.. visszaadta az ország alkotmányát, vallásszabadságát és a nemesség jogait.” [… ] „Vezérei vitéz katonák voltak ugyan,..egymásra féltékenyek, egymás közt versenyzők,…Tisztikara kevéssé képzett, engedetlen és fegyelmet nem tűrő. Hadserege igazán csak fölkelőkből állott, kik bátrak voltak ugyan, sőt vakmerők, de nem kitartó katonák; akik jobban szerették a dúlást-rablást, mint a rendszeres harcot.”^[6]JÁSZAI Rezső (1921): Magyarország oknyomozó története a középisk. VIII. oszt. számára. 2. kiad. Lampel, Budapest, 169.- 170

Pozitívabb képet festenek a történelemtankönyveikben a még későbben írók: „Mint fölkelő vezérek mások talán nagyobb sikereket értek el, de nemes gondolkodásban, elvhűségben, önzetlen hazaszeretetben még a legnagyobbaknak is mintául szolgált.”^[7]TAKÁTS György (1921?): A magyar nemzet története. Gimn., reálisk. és leánygimn. VIII-ik oszt. számára. 3., átdolg. kiad., Athenaeum, Budapest, 135-136 Valamint egy másik tankönyvben: „a spanyol örökösödési háborúk tanulságai alapján újjászervezték a császári sereget, úgyhogy a könnyű kuruc hadak a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudták már velük szemben Erdélyt és a Dunántúlt megtartani.”^[8]MISKOLCZY István – SZOLOMÁJER Tamás (1931): Magyarország története a fiúiskolák VIII. oszt. számára. Szent István Társulat, Budapest, 131-132. 1939- ben Rákócziról már így ír Marczinkó Ferenc és Pálfi János tankönyvében: „Mikor meggyőződött arról, hogy a túlerővel szemben célt nem érhet, inkább a száműzetést választotta, semhogy elveiről, függetlenségéről lemondjon. II. Rákóczi Ferenc emlékét a magyar nép szívébe zárta s kegyelettel őrzi.”^[9]MARCZINKÓ Ferenc – PÁLFI János (1939?): Magyarország története. Különös tekintettel a társadalmi életre és intézményekre. A fiúisk. VIII. és a leányisk. VII-VIII. oszt. számára. … Bővebben

A 40-es évek elején, – már minden pátoszt mellőzve, – ezeket tanulhatták a korabeli diákok; „Rákóczi – mint vezérlő fejedelem – a szécsényi és még inkább az ónodi gyűlés után szinte királyi hatalmat gyakorolt a szövetkezett vármegyék és városok területén. … Ezért – mint ahogy rendkívüli szervező tehetségével nemzeti hadsereget teremtett, úgy – az állami élet szempontjából a magyar alkotmánynak megfelelő rendi monarchiát hívott életre s minden tekintetben új Magyarországot, független és alkotmányos nemzetállamot kezdett építeni.” ^[10]SZEGEDI Tasziló (1941): Magyarország történelme a szatmári békéig. A gimn. és leánygimn. VII. oszt. számára. Szent István Társulat, Budapest, 131. De már „kemény” megfogalmazással is találkozhatunk Varga Zoltán részéről; „A szatmári béke nem biztosította Magyarország szabadságát, Magyarország hosszú időre elvesztette állami önállóságát és kulturális függetlenségét.” ^[11]VARGA Zoltán (1941): Magyarország története I. (A szatmári békéig) Gimn. és leánygimn. VII. oszt. számára. Orsz. Ref. és Orsz. Ev. Tanáregyesület, Budapest, 149

Összegezve: a Trianont követő nemzeti, keresztény kurzusban a fő irány a magyarság nemzeti és állami létének a megmentése volt, s így értelemszerűen a szabadságharcok, így a Rákóczi-szabadságharc jelentőségének a hangsúlyozásával is. „A tankönyvek követik a korszak történelemtudományi „kánonjait”, és a kor igényeinek megfelelően igen érzelem dúsan közvetítik azok főbb eredményeit a tanulóifjúság számára. Bár a felekezetiség szerepe jelentősen csökken, mégis eléggé meghatározó marad.” – olvashatjuk ezeket a sorokat Katona Tamás összegzésében, tanulmányában. 

---