Írásomat a Hidegkúti Hírekben megjelent legutóbbiak egyike inspirálta, amelyik Volt egyszer egy Polgári Műhelyekre felhívás – Digitális Polgári Körök címmel olvasható. Gyakran foglalkoztat mostanában a jövő. Ahogyan öreges sétáimat teszem, – s látva az egyre-másra épülő „csodapalotákat”, a láthatóvá és látványossá tevő „önmegvalósítás utcai eszközeit”, – igen csak elgondolkodom.
1985 – ben vettük meg itt Pesthidegkúton egy kisebb felújításra, belső átalakításra szoruló házikónkat, és jóleső érzéssel konstatáltuk, hogy akkoriban a közvetlen körülöttünk élő emberek mennyire érdeklődőek, segítőek voltak irányunkban. Az építkezési munka lázában is már nagy barátságok kötődtek, gondolatainkat megosztottuk egymással, és szinte észre sem vettük, hogy a rendszerváltás 89/90 –es éveibe fordultunk. Teljesen természetesnek „abszolváltuk”, hogy itt konzervatív választási győzelem született, és az is marad/maradt hosszú ideig. Azután egyszer csak egyre riadtabban figyeltük az évek során, hogy négy-öt évente „egyre fogyóban van” a konzervatív fölény, ahogyan Pesthidegkút lakossága párhuzamosan egyre nőtt. Az új lakói egyre nagyobb házakat építettek maguknak. No, a félreértések elkerülése érdekében kijelentem, hogy egyáltalán nem irigykedtünk, szó sincs róla, csak azt nem láttuk, hogy „arányosan” ezzel együtt nőtt volna a boldogságuk is. Persze mi tudtuk,- a régen is itt élők tudták, – hogy a boldogság megteremtése csak „küzdelem árán” lehetséges, s csak is akkor, ha minden egyes tégla saját kezed segítségével kerül a helyére……..Igaz azt is tudtuk, hogy ezeket a nagy házakat már nem lehet „kisipari” módon, családiasan, szabadidőt lopva és rááldozva felépíteni. Kellenek a nagy gépek, a sok fizetett munkáskéz, miközben az állami vagyon idegen kezekbe „landolt”, az ipar leépült, és még sok más sem tetszett……., de hát sokan nem ezt akartuk, mégis ez lett belőle….
Szép lassan, avagy nagyon is gyorsan, de kialakult az új embertípus, és ezzel nem azt mondom, avagy gondoljuk, hogy ezek mindegyike csak az újonnan ide költözők közül került ki. Nem. Számtalan esetben láttam azt is, hogy az „ősi birtokra” a következő generáció már jó nagy házat, majd az ezt követőek még nagyobbat építettek itt, avagy éppen telepedtek le valahol máshol. Ez még kedvező „forgatókönyvvé” is válhatott volna, mert sok esetben a legfiatalabbak egy gazdagabb országban telepedtek le. Igaz ezzel hátrahagyták az öregjeiket, immár hadd birkózzanak egyedül a számukra nagyra nőtt házzal, amelyet a megszülető sok unokának reményében,- egy életen át, – akár két-három generációnyian is „gründoltak” össze. Szóval járom az utam, itt Pesthidegkút utcáin, s repdesnek ide-oda a gondolataim a világpolgártól az itteni nagy házban lakó lokálpatrióta gondolkodású polgárig. Tudom, hogy van ilyen is, olyan is az itt élők között. Ez ma már csak helyrajzi kérdés……..Közben eszembe jutnak egyes közelmúltban olvasottak, hallottak, mondhatnám akár magyarázatok is mindezzel kapcsolatosan, legutóbb két írás is.
xx
Közülük természetesen a pápalátogatás során megjelent Hidegkúti Hírekben lévő írások, – „Az értelmiségi lét feladata” és a „ Személyes gondolatok a pápalátogatás után” címmel, – de a nem régen olvasott tárca a Demokratában is. Ez utóbbi Bencsik Gábor tollából, a rendszeresen visszatérő 2 PERC tárcájában, „Életcélpótlék” olvasatában. E rendhagyó, újonnan kreált, de igen találó összevont szóval próbált ebben az írásában az egész jelenségre valamiféle látleletet adni.
Azt írja, hogy:
Az ember elsőre azt gondolná, hogy az öröm legfőbb forrása elérni valahová, birtokba venni valamit…….. Valójában a jó cél felé való eredményes törekvés az, ami boldoggá teszi az embert.” Majd később így folytatja sorait; „A modern, fejlett társadalom azzal, hogy szinte magától értetődővé tette a megélhetést, ugyanakkor megkérdőjelezte a magasabb célok értelmét, paradox módon az értelmétől fosztotta meg mindazok életét, akik nem elégedtek meg az egyre bővebb fogyasztással vagy a vagyonuk szakadatlan gyarapításával. Ma a fejlett világ tele van olyan középosztálybeli fiatal emberekkel, akik nem tudják, mi végre is élnek. Közülük toborzódnak az újbolsevikok.
Továbbá azon elmélkedik ő is, hogy kik is ezek az „újbolsevikok”? Hogyan lesz az új embertípus „újbolsevikká”, miközben azt hittük, hogy mindezen már túl vagyunk, mindez már a múlté. Azután felállítja az „elméletét” is, miszerint ezek az emberek jómódúak, iskolázottak és fiatal emberek. Mellé teszi, – immár általánosítva, s ex katedra – jegyeiket is; „nem elég tehetségesek, hogy alkossanak, nem elég önzetlenek, hogy gyerekeket neveljenek, nem elég szorgalmasak, hogy szolgáljanak….”. Ennek az egyenes következménye, – szóhasználatával élve, – pedig valamilyen „életcélpótlék”, annak illúziója. Többek között ezen illúziók gyakorlói közül kiemelkednek azok, akik úgy gondolják, hogy harcolniuk kell az elnyomottakért, mert úgy gondolják, hogy ilyenek is vannak, sőt nagyon is sokan, és egyre többen lesznek Magyarországon.
Vigyázzunk!!….
Ráadásul szabadidejükben, kis befektetéssel, ezek a politikai hobbisták, mindezt jó pénzért is gyakorolják, ahogyan azt az álklímaaktivisták is teszik, és teszik ezt a más hasonló illúziónisták is. Az újbolsevikok illúziónistáinak ideológiája kapcsán vallja, hogy az is látható, hogy ez nem más, mint „csak ürügy, a valódi mozgató erő az életcél birtokba vétele,” amely „romboló pótlék”.
A tárcaíró Bencsik Gábor elmélete, – pontosan az általánosítás és az ex katedra jegyek miatt, – nem mindenben elfogadható, mert azért lehet valaki egyszerre jómódú, iskolázott és fiatalember is, attól még nem lesz „újbolsevik”, még bőven azért lehet konzervatív. Nem gondolom, hogy biztosan tudom a biztos diagnosztikát, – mivel reprezentatív szociológiai felmérést sem végeztem el, itt Hidegkúton, – s tovább menve a jelen tárcaírás sem biztosíték a valóság feltárására. Ugyanakkor a tárca műfaja megengedi azt, hogy mindenki leírja e témában a sajátos gondolatait.
xxx
Hiszen így szól az ide vonatkozó irodalom műfaji meghatározása; „az a sokféle elnevezés is, amely az újságok vonal alatti részében, a tárcában megjelenő kisprózai műfajokat illeti; (mint, ahogy, például – szerk.) a csevegés (feuilleton), tárca, rajz, karcolat, tárcanovella, novellette, stb.”.. – legalább is ezeket olvashatjuk e címek alá írt műfaji elnevezésekben. „Ez a sok elnevezés, ma már látjuk, egyazon műfaj különböző fejlődési periódusainak vagy pedig árnyalati eltéréseinek megfelelő jelölés. A pozitivista, majd az esztétizáló szellemtörténeti műfaji szemlélet általában ritkán kereste a közös, lényegi törvényszerűségeket, szívesen időzött a külső jegyeknél, az árnyalati különbségek pontos elemzésénél, leírásánál.” Bencsik Gábor írása mellett, akkor jelen sorok tárcaírója is megengedheti magának, hogy ne keresse tovább a közös, lényegi törvényszerűségeket, s ő is maradjon meg csak az árnyalatoknál. Hosszabb ideje itt lakóként, sok hidegkútit ismervén inkább azt állítja, – az árnyalatot, az elmélkedést tovább finomítva azt mondja, – hogy az „újbolsevikok” a szakértelmiségi-vállalkozói körökből kerülnek ki. És ilyen polgárokból már bőven van a választókörzetünkben. A szakértelmiségi és vállalkozói rétegre, – így együttesen már,- biztosabban elmondható; hogy jómódú, mert meg tudja építtetni, ki tudja fizetni a nagy házat, a rezsiköltségekkel együtt, és fiatal, így sokat dolgozni tudó, magasan képzett, szakértelmiségi – diplomás, mert másképpen nem lenne egyáltalán sikeres vállalkozó sem. Ez a tárca tehát először is a pénztárcáról szól, és csak ez után következhetnének a tehetségnek, az alkotásnak, a nem elég önzetlenségüknek, a gyerekeket nem vállalásuknak a kérdései, ugyanakkor nem mondható el rájuk, hogy nem elég szorgalmasak a pénz szerzéséhez………S az is tény viszont, hogy a közösséget nem szolgálják a mérhetetlen egoizmusuk mellett. Tisztelet ilyenkor is van annak a kevés kivételnek. Várom is közülük, ilyen újbolsevikoktól a válasz „csevegésüket”, de előtte mindenképpen olvassanak el egy korábbi írást is a Hidegkúti Hírekből; – Az értelmiségi lét feladata – amelynek segítségével akár be is azonosíthatják magukat. Akkor azt írták; az értelmiségi attól értelmiségi, hogy
igyekszik segíteni azokat, akik nincsenek döntési helyzetben. Erről a felelősségről, – és nem utolsó sorban az értelmiségi lét nem annyira irigyelt voltáról, – s a szabadságról beszél Németh László, mert nem könnyű megteremteni, kivívni a szabadságunkat. Valóban e kettősség egyidejűsége mellett tud, de egyúttal kötelessége is segítenie, felvilágosítania a helyes döntésről az olyanokat, akik nem lennének annak és akkor birtokában. Értelmiségi lét és az értelmes döntés szinte párban járó szavak, melyek esetében az egymásra utaltság érzése is egyértelműen jól érzékelhető.
Tehát a fenti tárca a pénztárcáról szólt, de nem állhatom meg, hogy meg ne osszam az olvasóval az irodalmi műfajról végzett „kutatásaim” kisebb eredményeit is. (Majd ekkor lesz értelmezhető igazán, hogy miért is írtam le fentebb a „csevegés” szót, s ezt egyáltalán nem negatív „pejoratív” értelemben és szándékkal, valamint magát az egész hozzászólási inspirációt.) A tárca műfaját körbe járva, s azzal élve, a „csevegésre való felhívás jogosultságát” is bemutatva.
xxxx
A tárca, a francia nyelvterületen feuilleton elnevezéssel él, amely nem más, mint a közéleti – politikai lapoknak „vonal alatti része”, melyek hol művészeti, irodalmi műbírálatok formájában, akár szépirodalmi megközelítésben is, stb. cikkek formájában jelennek meg, s ilyenkor a legtöbb lap rövid elmefuttatásokra szorítkozik a tárcájában. A tárca műfaja először a francia hírlap irodalomban keletkezett, és ment át a többi kultur – nemzetekhez, a társalgás hangján, tehát művelt közönség számára könnyű, tetszetős és szellemes formában megbeszélni valamely kérdést. A tárcát közölt újságok „vonal alatti része”, manapság nem másként jelenik meg, mint a mindig azonos helyen és rendszeresen olvasható tárcarovatban, fel-címmel, és gyakran a visszatérő szerzője azt „ki is sajátítja magának”. Ilyen tárcaíró a Demokratában Bencsik Gábor a 2 PERC tárcarovatában, vagy a Magyar Nemzetben Pilhál György TOLLHEGYEN újságírója. Tárcarovat A HELYZET is a Magyar Nemzetben, igaz itt a szerzők gyakran változnak, de az írások műfaja jellegzetesen „elmefuttatások”.
(A magyar irodalom története / Műfaji változatok cím alatt olvashatjuk a fentieket bővebben; „Csevegés (feuilleton), tárca, rajz, karcolat, tárcanovella, novellette, stb. megjelöléseket olvashatunk e címek alá írt műfaji elnevezésekben………”)
