II. Andrásra, az Aranybullára és Czaga Viktóriára emlékeztünk Gercsén

Hétfőn kora este sokan gyűltünk össze Gercse falu hajdani temploma előtt, hogy a II. András királyunk által 1222-ben kiadott Aranybullára emlékezzünk. A helyszínválasztás ikonikus, a kis román stílusú templom már valószínűleg állt ekkoriban. A rendezvényen részt vett többek között Őrsi Gergely polgármester, Dr. Gór Csaba, Csere István iskolaigazgató, Bodor Zoltán, Küller András, Korényi Zoltán és Czemmel László. Közreműködtek a Tabulatura régizene-együttes tagjai és az ÖKU diákjai is.

II. András és az Aranybulla

Az élet sajnos felülírta a korábbi elképzeléseket, melyek szerint a rendezvényt Czaga Viktória helytörténész vezette volna. Hirtelen halála miatt az ÖKU-ból Marosvári István tanár úr tartotta meg a beszédet, melyben részletesen ismertette II. András politikáját, a Halicsért folytatott küzdelmeket és azt a közismert tényt, hogy a királyi birtok szétosztása miatt csorbult az uralkodó tekintélye. Ugyanakkor jelezte, hogy az újabb kutatásoknak hála kezd más megvilágításba kerülni II. András szentföldi kereszteshadjárata, melyről sokáig azt tanultuk, hogy „ereklyegyűjtő turista utazás” volt. Ezzel szemben az az igazság, hogy visszafelé átkeltek az iszlám lakta területeken és baj nélkül hazatért a király és a serege is. Az Aranybullát a bárók hatalmi túlkapásai miatt erőszakolták ki a szerviensek (köznemesek) az uralkodóból, majd 1231-ben kiadták a Második Aranybullát is, ami tovább növelte az esztergomi érsek hatalmát, aki akár a királyt is kiközösíthette volna, ha az nem tartja be a rendelkezéseket. A rendezvény követte a Czaga Viktória által vázolt forgatókönyvet és a történelmi ismertetés után az ÖKU diákjai olvastak fel részleteket az Aranybulla rendelkezéseiből.

Részletek a Tabulatúra régizene-együttes előadásából

Őrsi Gergely Czaga Viktóriára emlékezett

A rendezvény második részében Őrsi Gergely polgármester megrendendült hangon emlékezett meg a néhai történészről. Beszédét azzal kezdte, hogy ő hat éve költözött Pesthidegkútra, és itt egy szorosan összetartó közösséget ismert meg, akik számára fontos a történelem, a hagyományok. Ő is pontosan tudja azt, hogy a múlt helyes megértése nélkül nincs jelen és jövő. Ha ez tényleg így van, akkor mégis miért invitálja rendszeresen a Kultúrkúriába Alföldi Róbertet, aki közismert arról, hogy szereti a múltat kiforgatni és a saját nemzetét gyalázni, konzervatív politikusait negatív szerepben feltüntetni? Gondoljunk például a március végén, közvetlenül a választások előtt szerepeltetett „Igenis, miniszterelnök úr!” című válságkomédiára, melyben Nagy-Britannia és Európa sorsa egy fiatal lányokra utazó kumrán külügyminiszter és egy bevándoló magyar szakácsnő kezében van.

Visszatérve Őrsi Gergely beszédére, elmesélt egy aranyos személyes történetet is Czaga Viktória kapcsán. Történt ugyanis, hogy egy beszélgetés alkalmával kiderült, hogy akad egy olyan történelmi témájú mű, melyet a meglehetősen sokat olvasó Czaga Viktória még nem ismert. Csak később jött rá a polgármesterünk, hogy a helytörténész azért nem olvasta a könyvet, mert az még meg sem jelent, ráadásul ők, a II. kerület adják majd ki. Szavai szerint most lelkiismeret-furdalása van, mert sosem jutott el egyetlen példány sem Czaga Viktóriához.

Az Aranybulla ellenállási záradékára utalva kifejtette, hogy van négy ügy, melyeket – nagyon helyesen – nem akarnak elengedni:

  • a Községháza megmentése
  • a világháborús emlékmű felújítása
  • a honvédsírok gondozása
  • a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika közelében álló beton hirdetőoszlop, melyen először Czaga Viktória írásai jelennek majd meg.

Szentmise Czaga Viktória emlékére Őrsi Gergely nélkül

A megemlékezés után szentmisét tartottak Czaga Viktória emlékére, mely jó alkalom lett volna arra, hogy Őrsi Gergely is elmondjon érte egy imát, ahogyan azt mi többiek tettük. A beszéde hasznos volt PR-szempontból, a róla készült képek bizonyára rövidesen megjelennek a megfelelő Facebook oldalakon és csoportokban. A szentmisén való részvétel egy pici áldozatvállalást, a szabadidő egy részéről való lemondást igényelt volna, azért, hogy velünk együtt imádkozzon Pesthidegkút szeretett helytörténészének a lelki üdvéért. Azonban ő angolosan távozott a beszéde elmondása után..

Mivel a mai nap egyúttal László névnap is, a szentbeszédben Szent László tiszteletéről és kiemelt fontosságáról is esett szó. A szentmise végén köszöntöttük a jelen lévő Lászlókat.

info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings