Természettudománnyal Istenhez

A közelmúltban jelent meg Legeza László legújabb kötete, amelynek címe Természettudománnyal Istenhez. A könyv részletes, kiváló recenziója Bodnár Dániel tollából íródott a Magyar Kurír katolikus hírportálon. Ezt természetesen minden mélyebben érdeklődő figyelmébe ajánljuk. Ugyanakkor az ott leírtakból egyfajta, sajátos szempontrendszernek eleget téve kiválasztottunk néhány gondolati elemet. Reméljük, ezzel is sokrétűen sikerül megnyernünk hidegkúti olvasóink érdeklődését, merthogy Legeza László hidegkúti lokálpatriótaként is ismert, számos közösségépítő tevékenység kezdeményezője. Így a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 2. kerületi szervezetének alapítója, illetve jó néhány pesthidegkúti vonatkozású könyv írója is. Czaga Viktóriával közösen közreadott, a Varázslatos Pesthidegkút című album fotói is Legeza László fotográfusi munkáját dicsérik. Ebben a Pesthidegkút nevezetességeit ismerhetjük meg.

Ugyanakkor nem szabad elfelejtkeznünk azokról a könyvekről, egyháztörténeti sorozatokról, amelyeket a nemrég elhunyt Dr. Török Józseffel, a Máriaremetei kegytemplomban miséző tudóspap – professzorral közösen jelentetett meg. Ezek után, különösen érdekes hogy ebben a legújabb kötetében az alapvetően mérnöktanárt, felsőfokon oktató Legeza Lászlót, – sokrétű, interdiszciplináris érdeklődéseinek megfelelően, – a közelmúltban mi foglalkoztatta. Mit tart húsbavágóan fontosnak, hogy azt közölje embertársaival? Két szóval: a hit védelmét. Mégpedig mindvégig azt bizonyítani, hogy a természettudomány Isten megismerésére, s nem tagadására hivatott. S most emeljünk ki az amúgy is, tömény, magvas recenzióból néhány fontos állítást.

Bodnár Dániel felvezetésében ezt írja: Legeza László „könyvének alapgondolata, hogy minden ember igénye: valamiképpen lássa és értse a körülötte lévő világot, s abban el tudja helyezni magát, legyen világnézete.” Ehhez hozzátesszük a magunk részéről azt, hogy ez, mármint valaminek a megértése, csak kő kemény gondolkodás által valósulhat meg. Merthogy semmit nem adnak ingyen, a megismerést sem, ehhez erőfeszítésre van szükségünk. De megéri „tudni”, hiszen csak ez adhat számunkra harmóniát bizonytalan világunkban.

Arról is tájékoztat, hogy Legeza László kötetében a Teremtő „felnőttként” bánik velünk; a tudás mellett szabad akaratot is adott. A mi világnézeti döntésünk; hittel élünk, s azt választjuk, vagy sem. Mindent; az anyagot, s az azt mozgásba hozó természeti törvényeket Isten teremtette. Viszont ezt a materialisták, ateisták nem fogadják el, számukra csak a természet az, amely meghatározó erővel bír. A világegyetem keletkezésétől kezdve, olyan fizikai fogalmak, jelenségek tárgyalásával is foglalkozik, mint például a tér, idő, intelligens tervezés, evolúció. Szerinte nincs olyan, hogy véletlen, s ehhez az okokat is felsorolja. Legeza László tételesen bizonyítja be, hogy életvilágunk igenis tele van olyan tényezőkkel, természeti tényekkel, axiómákkal, amelyeket „csak hittel” tudunk magunkénak. Még az istentagadóknak is van valamilyen hitük. Álláspontja szerint az érthetetlenségek mellett az érthetőségek is rámutatnak Isten létére. Ő maga az Értelem. A szaktudományok Isten alkotásait tanulmányozzák. Az alkotást alkotójától – hozzátesszük – elidegeníteni hamis következtetésekhez vezet. Természetesen tudományos módszereket lehet alkalmazni a teológiára is, de az is „Kimondható, hogy az ateizmushoz nagyobb hit kell, mint az istenhithez!” A kereszténység az Isten kezdeményezésére fogant, míg a többi vallás az istenkeresésből fakad. A könyv olyan híres tudósok, fizikusok vallásos, hívő gondolatait is idézi, mint Isaac Newton, vagy Albert Einstein. Szerinte a keresztény világnézet, hit elfogadása csak egyfajta módon lehetséges; a szeretet alapján. Mi további magyarázó jelleggel hozzátesszük ehhez; a szeretethez pedig értelem, érzelem, lelkierő, s Isten kegyelme szükséges….

Legeza László: Természettudománnyal Istenhez
info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings