A húsvéti televíziós ünnepi filmkínálatban bőségesen találhatunk vallási témájú kiváló rendezésű művészfilmeket. Most mégis az egy héttel ezelőtti Duna Tv-ben, nagyon későn, 11 órai kezdéssel játszott „Notre –Dame lángokban” c. filmre, annak utólagos megtekintésére hívjuk fel olvasóink figyelmét. A film értéke alapján is már megérdemli a visszatekintést, de aktualitását az adja, hogy a felújítás után, most húsvétkor nyitotta meg először kapuit a Notre-Dame a nagyközönség számára.
A 110′-es, francia, amerikai, egyesültkirálysági, olasz drámát, katasztrófafilmet Jean-Jacques Annaud rendező jegyzi, – 78 évesen -, aki a nagysikerű „Hét év Tibetben” c. filmet is forgatta. Az Oscar – díjas rendező, elsőként rendezett filmet arról a 2019. április 15-i katasztrófáról, amikor Párizsban majdnem leégett, és menthetetlenül megsemmisült volna a gótikus katedrális. „A rendező hozzáférhetett a nyomozati anyagokhoz, és interjút készített a főbb érintettekkel is. A Notre-Dame leégése ügyében még tart a nyomozás.” – írta a francia sajtó a párizsi 2022. március 16 -i bemutató előtt, amelyben a tűz kitörésének a körülményeiről is beszámol. „Amikor a tűz után belenéztem a dokumentációba, és kiderült, mi történt, nem hittem el, hogy minden igaz…” – nyilatkozta a film alkotója.
A Magyar Kurír Kultúra c. rovatában pedig már ezt olvashattuk 2022. március 31-én;
„a rendező epikus és ambiciózus filmben jelenítette meg a katasztrófát és a hibák sorozatát…… A thriller és a hollywoodi katasztrófafilm elemeit elegyítő film az első füstcsík megjelenésétől a tűz tizenöt órával későbbi teljes eloltásáig tartó történetet meséli el.”
A film azoknak az embereknek a hősies küzdelmét meséli el, akik életüket kockáztatták, hogy a katedrálisban elhelyezett Krisztus töviskoronájának egy darabját, keresztfájából egy szilánkot, s egy szegét megmentsék. Miközben a tűzoltók, a templom személyzete, a hivatalos segítők mellett Macron elnök aggódó arcát is láthatjuk, a Szajna két oldalán álló hívő tömeg imádkozik és az Üdvözlégy Mária imát énekli. A felejthetetlen összefogás képei a széthúzó válságos korunkban a feltámadásra adnak reményt, egyaránt a hívők és nem hívők számára.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.